Belföld

2017-04-19 19:40:00

Szakértő: A kórházak adósságcsapdája miatt tervezhetetlen az egészségügy

Komáromi Zoltán háziorvos, az Együtt szakpolitikusa szerint nem lesz elég az az 50 milliárd forint, amit a kormány elkülönített az egészségügyi dolgozók béremelése számára.

Amint azt az ATV Start című reggeli műsorában elmondta, a járulékok befizetése után már csak 25 milliárd forintról lehet beszélni. Ha szétosztják ezt az összeget, akkor az orvosoknak 22 ezer forintot, a nővéreknek csak 16 ezer forintot jelent havonta. Ezt nem lehet bérfelzárkóztatásnak nevezni, amikor egy ötven éves orvosnak például 200 ezer a nettó bére.
 
Ennyi hiányzik a matekból
 
Komáromi elmondta, hogy tavaly minden forrás 120-130 milliárd forintot tett be az egészségügybe az idei évre, a 2018-as évre pedig 300-600 milliárdot. Ez azonban a mai napig hiányzik az egészségügy működési költségeiből, és a visegrádi országokhoz képest hazánkban jóval kevesebb jut erre a célra a büdzséből.


 


A probléma ott van – magyarázta Komáromi –, hogy amikor valaki rákérdez a kormánynál erre a hiányzó összegre, akkor az illetékesek mindig az uniós pénzekből zajló fejlesztésekről kezdenek el beszélni, amitől az eleve hiányosra tervezett működési költségvetés nem lesz több. Ez az intézmények előtt görgetett adósságtömeg teszi tervezhetetlenné a rendszert – tette hozzá.
 
Azonnal mennek külföldre
 
A szakértő leszögezte, az egészségügy rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszítések jó irányba tartanak, csak lassan és a mértékük is elégtelen, hiszen az alapellátás továbbra is rosszul jár. Ha a kórházban dolgozó kollégáknak egy kicsivel jobb is lesz, a háziorvosok és a körzetekben dolgozó nővérek helyzete ettől nem változik.
 
Mint Komáromi a műsorban elmondta 350 praxisra már nem is találnak orvost, mert a fiatalok nem látnak perspektívát ebben a lehetőségben, mikor még a 200 ezres nettó bérüket sem tudják kigazdálkodni. Úgy látja, a rezidensek fele el sem kezd Magyarországon dolgozni, rögtön külföldre megy, ahol anyagilag is megbecsülik a munkájukat.

atv.hu/MTI

További belföldi híreink