Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2017-04-14 09:46:00

Török Gábor: Simicska, és csak ő veszélyes a Fideszre

A Fidesz akkor fog megbukni, ha a saját bázisában repedések keletkeznek. Vagy valamiért egybe rendeződik az ellenzék. Erre semmilyen jel nem utal. A Fidesz bázisát az bizonytalaníthatja el, ha bizonyíték kerül elő Orbán Viktorról – vagy valami súlyos erkölcsi lépésről, vagy szakmai hibáról, vagy anyagi visszaélésről. Ilyen dolognak pedig csak Simicska Lajos lehet a birtokában. Ha valaki veszélyes lehet a Fideszre, az ő, és csakis ő – állítja Török Gábor az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rónai Egonnal beszélgetve.

Török Gábor szerint A CEU ügyét, mint bármi mást, csak úgy érdemes megközelíteni: egy évvel a választások előtt, kiélezett helyzetben, a kormány úgy gondolkodik, hogy alapvetően egy szempont motivál minden döntést, az pedig a belpolitika. Ebben a helyzetben az motiválhatja a kormányzati cselekvést: egyben kell tartani a kétmilliós Fidesz-tábort.

A CEU ebbe a folyamatba volt beilleszthető.

A Fidesz győzelmét sem az Egyesült Államok, sem Brüsszel, sem az Európai Néppárt, sem a CEU nem veszélyezteti – tette hozzá Török Gábor. Az már más kérdés, hogy Soros György személyesen veszélyezteti-e – tette hozzá. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet a Heti Válaszban egy név nélkül nyilatkozó fideszes vezetőre hivatkozva megjelent mondatra, amely így hangzik: amit hazudtunk, az igaznak bizonyult, vagyis az ideális, visszalőni képtelennek tűnő ellenfél végül visszalőtt. Török úgy látja: Soros hatása a folyamatokra, a reakciókra, a reagálókra sokkal nagyobb, mint gondolták. A kormány vudubábukkal szeret küzdeni, és Sorost ilyennek tartották a Fidesz vezetői, de mintha Soros Györgyről kiderült volna, hogy nem vudubábu.

A Fidesznek az a célja, hogy a 2 milliós szavazótábor legyen egyben a választásig. Török szerint a Fidesz nem kamikáze akcióba kezdett a CEU elleni támadással, a döntést nagyon is racionális mérlegelés előzte meg. A Fidesz mindent azonnal mér és mérések alapján dönt – tette hozzá Török Gábor. A választás előtt egy évvel csak a célközönség a fontos, így a Fideszt ma nem érdekli, hogy a társadalom saját táboron kívüli része mit gondol a lex CEU-ról. Óriási hibát követünk el, ha a saját fejünkkel akarjuk megérteni a cselekedeteiket – mondja Török Gábor Rónai Egonnak az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Ami egy kívülálló számára irracionálisnak látszik, az lehet logikus a Fidesz táboron belül. Ha a hazai és a nemzetközi reakciókat valamennyire elmérte a Fidesz, a korrekció lehetősége is megvan még – tette hozzá. A legfontosabb korrekciós lehetőség Áder János kezében volt, aki azonban nem élt vele. Török szerint Áder János hibázott, hogy minden érdemleges indoklás nélkül aláírta a törvényt.

Nem látszik, hogy a mostani eseményekbe belebukna a Fidesz – tette hozzá az elemző, aki szerint a kormánypártnak jelenleg két dologtól kell tartania: saját tábora szétrobbanásától, illetve attól, hogy az ellenzéki szavazók egy táborba tömörülnek. Úgy látja: ma nincs meg egyiknek a nyoma sem. Hozzátette azonban: bár szerinte nincs szó trendfordulóról vagy gátszakadásról, közép- és hosszú távon kedvezőtlen lehet a Fidesz számára, hogy a Fiatal Demokraták Szövetsége már korosodó politikusok közössége a mai fiatalok szemében. Nem holnap vagy holnap után lesz ez a Fidesz gondja, és ettől a felismeréstől nem fog megbukni Orbán Viktor, de a Fidesznek ez a generációs szakadék igazi problémája lesz 10-15 év múlva, mert a mai fiatalok körében eljátszhatja a hitelét, ahogy korábban az MSZP is eljátszotta.

A Fidesz-szavazókat nem Washington, nem az Európai Néppárt és nem a magyar ellenzék, pláne nem a tüntető fiatalok ingathatják meg – szögezte le a politikai elemző. A Fidesz-tábor összeomlásához csak az vezetne el, ha olyan bizonyíték, dokumentum kerülne elő Orbán Viktorról, ami az ő emberi tisztességét, politikusi hozzáértését, jóhiszeműségét kérdőjelezi meg. Ez racionális kalkulus alapján egyetlen helyről, Simicska Lajostól kerülne elő, aki Orbán mellett a Fidesz történetének legfontosabb szereplője volt, és 2010 és 2014 között társkormányzást folytatott Orbán Viktorral. Ha valaki veszélyes lehet Orbán Viktorra az ő, és csak ő – zárta a beszélgetést Török Gábor.

atv.hu 

Ajánlom

További belföldi híreink