Belföld

2017-02-18 18:41:00

Jobbik: az MSZP Gyurcsányt akarja legyőzni, nem Orbánt

A Jobbik szerint ismét világossá vált, hogy Botka László, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje és az MSZP nem Orbán Viktor miniszterelnököt akarja legyőzni, hanem Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét.

Botka László, aki egyben Szeged polgármestere is, szombaton Budapesten azt mondta, hogy a demokratikus oldal pártjainak "a hamvaiból kell újraéleszteniük" a választók bizalmát. Hangsúlyozta: minden demokrata szavazóra szükségük van, de nem minden politikusra. Azok, akik tehertételt jelentenek, akik már eljátszották az esélyüket és a szavazók bizalmát, vonuljanak hátra - jelentette ki.

A Jobbik parlamenti frakciója Botka László szavaira reagálva az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: ismét bebizonyosodott, hogy Orbán Viktornak és rendszerének egyetlen alternatívája van: a nép pártján álló Jobbik.

Úgy fogalmaztak: "Azokról, akik 2010-ig helytartókként uralkodtak a magyar embereken, nem is hihető el, hogy valóban le akarják váltani a 2010 óta uralkodó, korruptságban már őket is felülmúló, vadászkastélyos fideszes földesurakat."

atv.hu/MTI

További belföldi híreink