Belföld

2017-01-31 07:41:00

Orbán nem fél a NOlimpia népszavazástól

„Nem létező probléma” – így minősítette a Fidesz-vezetés a Momentum NOlimpia népszavazási kezdeményezését. Az atv.hu úgy tudja: Orbán Viktor nem számít arra, hogy az olimpia ellenzői kerülnének többségbe – már amennyiben lesz referendum Budapesten.

Orbán nem fél a NOlimpia népszavazástól

Az atv.hu kormány közeli forrásokból úgy értesült, hogy Orbán Viktor és a Fidesz-vezetés a párt elnökségi ülésén már foglalkozott a Momentum Mozgalom színrelépésével és az olimpia ellenes budapesti akcióval is.

Egyik informátorunk szerint azt az álláspontot fogalmazták meg, hogy „nem létező problémáról van szó, ezért nincs is mivel foglalkozni”.

Szegeden, a Botka Lászlóval közösen tartott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor hétfőn azt mondta, amikor az aláírásgyűjtéstől kérdezték, hogy „a kormány tudomásul veszi azt, hogy az emberek népszavazást akarnak”. De csak akkor alakítjuk ki az álláspontunkat, ha összegyűlt a szükséges mennyiségű aláírás – tette hozzá a miniszterelnök.

A Momentum által január 19-én indított aláírásgyűjtés során vasárnap estig mintegy 70 ezren írták alá az íveket.

Csak ülnek

Munkatársunk több fideszes politikust is megkérdezett arról, hogy a kormánynak és a Fidesznek is  presztízsveszteség lesz-e, ha a Momentum Mozgalom fiataljai össze tudják gyűjteni február 18-ig a szükséges 138 ezer aláírást és a Fővárosi Közgyűlés elrendeli a népszavazást.

A Fidesz egyik ismert és befolyásos politikusa kérdésünkre úgy reagált: „pillanatnyilag ülünk és mosolygunk és nem félünk”.

Aztán úgy folytatta: először is meg kell várni, hogy összegyűlik-e a szükséges számú aláírás. A Fidesz vezérkarában biztosak benne, hogy ha lesz is ilyen népszavazás Budapesten, nem a nemek győznek majd, hanem az igenek, mert „akkor nyilván lesz ellenkampány is”. Másrészt – tette hozzá egy másik, kormány közeli forrásunk – azért sem félnek, 

mert úgy értékelik, hogy a Momentumosok betörése a balliberális politikai térbe a Fidesz 2018-as választási győzelmének az esélyét erősíti.

A politikus azzal érvelt, hogy a fiatalok megjelenésével a balliberális oldalon tovább folyik a „torta”" feldarabolása, ráadásul az új politikai erő szereplői nyilvánvalóan olyan „balliberális gyerekek, akik megvetik a mostani baloldali elitet is”.
Forrásunk utalt  Fekete-Győr Andrásnak, a Momentum mozgalom elnökének arra az ATV-ben is elhangzott nyilatkozatára, hogy nemcsak Orbán Viktort kell leváltani, hanem azt a politikai elitet is, akik az elmúlt 27 évben megpróbáltak ugyan tenni valamit ezért az országért, de számukra ez csak egy beteljesületlen álom maradt.

Összekaptak Szanyival

A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy „máris összeütközések vannak”,

emlékeztetett, hogy az MSZP európai parlamenti képviselője, Szanyi Tibor szombat délután a Nyugati téri aluljáróban sajtótájékoztatót tartott, és a Momentum mozgalom standjánál szóváltásba keveredett  Fekete-Győr Andrással, aki egy köteg aláírásgyűjtő ívet adott oda neki, mégpedig azzal, hogy inkább konkrét segítségre és munkára lenne szükségük, nem sajtótájékoztatókra. Az LMP és az MKKP már elkezdett aláírásokat gyűjteni, ahogyan az Együtt és a PM is. Szanyi később azt írta, mélyen elszomorítja, hogy a támogatás mögött hátsó szándékot feltételeztek róla, Fekete-Győr András fellépését pedig arrogánsnak és meglepőnek nevezte.

Zavar az ellenzékben

Azt, hogy az ügyben zavar keletkezett a baloldalon, a fideszesek megítélése szerint azt is bizonyítja:

az olimpiát illetően is ellentmondásos a balliberális oldal, mert valószínűleg tudják, a magyarok többsége olimpiapárti.

A Fővárosi Közgyűlésben Csárdi Antal (LMP) olimpia-ellenes előterjesztését, hogy vonjuk vissza az olimpia-rendezési pályázatot, az MSZP-s politikusok, polgármesterek sem szavazták meg egységesen és Karácsony Gergely (PM) is tartózkodott – hozta fel forrásunk példaként.

További belföldi híreink