Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2016-11-15 06:40:00

Pharaon-ügy: Az USA-hoz fordul a szocialista politikus

Szerződést bontott a gyanú szerint Orbán Viktorral is üzleti kapcsolatban álló szaudi milliárdos, a többek közt terrorizmus támogatásával és nukleáris technológiával való kereskedéssel is vádolt Gaith Pharaon cégével a Magyar Nemzeti Kereskedőház. Az ATV megkeresésére a kereskedőháznál azt mondták, a szerződésbontás nem a Pharaon körüli botrány miatt történt, hanem azért, mert a Food Prominence Kft. mindezidáig semmilyen gazdasági tevékenységet nem folytatott. Eközben az ellenzék szerint a kormány továbbra is ködösít az immár 25 éve nemzetközi körözés alatt álló Pharaon ügyében.

Harangozó az amerikai nagykövethez fordul

Az MSZP képviselője például A nap híre hétfői adásában arról beszélt, a kormány képviselői folyamatosan egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek azzal kapcsolatban, hogy az amerikai hatóságok miként működtek közre Pharaon beazonosításában. Harangozó Tamás szerint sokat elmond, hogy Orbán Viktor eddig sem az ellenzék részéről megfogalmazott állításokat, sem pedig a botrányt kirobbantó Magyar Narancs cikkében foglaltakat nem cáfolta, nem tett feljelentést a hetilap ellen, de még csak helyreigazítást sem kért.

Orbán Viktor október végén a parlamentben elismerte, hogy már találkozott a "professzorral", akiről elmondta, az illetékes magyar szervek nem találtak nála nemzetbiztonsági kockázatot.

Az MSZP képviselője szerint Orbán Viktor közvetlen, vagy közvetett üzleti kapcsolata egy nemzetközi körözés alatt álló bűnözővel Magyarország számára súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen ezzel a miniszterelnökön és az ügyben még esetleg érintett kormánytagokon keresztül a teljes magyar kormány zsarolhatóvá válik. Harangozó azt is elmondta, Orbán Viktor egy parlamenti felszólalásában szerinte alig burkoltan megfenyegette, mondván, ha nem vigyáz, könnyen egy amerikai titkosszolgálati játszma részesévé válhat. Harangozó ezért még ezen a héten levélben fordul az Egyesült Államok magyarországi nagykövetéhez, világos, egyértelmű választ várva azokra a kérdésekre, amikkel a kormány folyamatosan lerázza az ellenzéket.

Amikor egy európai miniszterelnök bármilyen ügyben amerikai titkosszolgálati játszmáról beszél, akkor az amerikai félnek is világossá kell tennie, hogy mit tud erről az ügyről

– vélekedett az MSZP képviselője, aki elmondása szerint az amerikai elnökválasztásra való tekintettel nem fordult eddig az Egyesült Államokhoz.

Vadai: Az egész világ tudja, hogy Orbán családja vele üzletel

A DK alelnöke ugyancsak A nap hírében arról beszélt, ha Orbán Viktor nem tudott róla, hogy kivel üzletel, akkor nyilvánvaló, hogy alkalmatlanok a feladatukra azok az emberek, akiknek az lett volna a dolguk, hogy ne engedjék, hogy egy ilyen ember kerüljön a miniszterelnök közvetlen környezetébe. Vadai úgy látja, egyedül a kormánypártok nem kíváncsiak arra, hogyan kerülhetett Orbán Viktor üzleti kapcsolatba Gaith Pharamonnal.

Vadai Ágnes szerint egyébként ebben az ügyben a miniszterelnök személye irreleváns, ha azonban a miniszterelnökségről, mint Magyarország külföldi képviseletéről beszélünk, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy a miniszterelnöknek milyen a renoméja, márpedig innentől kezdve az egész világ tudja, hogy Orbán Viktor családja ezzel az emberrel üzletel.

A DK alelnöke szerint az ügy tragikus mivoltát jól mutatja, hogy miközben az elmúlt két évben folyamatosan azt hallgattuk több milliárd adóforintból, hogy az illegális bevándorlás milyen veszélyt jelent Magyarország számára, addig maga a miniszterelnök kerül gazdasági kapcsolatba egy olyan személlyel, akit illegális bevándorlás elősegítésével is vádolnak.

Urfi: A következő bizottsági ülésen többet megtudhatunk

Urfi Péter, a Magyar Narancs újságírója ugyanakkor abban bízik, hogy a soron következő, szerdai nemzetbiztonsági bizottsági ülésen már a kormánypártok is nyitottabbak lesznek, és többet megtudhatunk az ügyről. Az újságíró azt is elárulta, a lap következő számában az olvasók a szaudi milliárdos cégei és Orbán környezete közötti kapcsolatokba nyerhetnek betekintést.

atv.hu / J.I.

További belföldi híreink