Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2016-11-08 09:18:00

Pharaon, MNA és az oroszok: mindenki mindenki ellen

Az LMP és a Jobbik sem vett részt a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának tegnapi ülésén, ahol a képviselők Gaith Pharaon, a terrorista szervezetek támogatásával is vádolt, évtizedek óta nemzetközi körözés alatt álló szaúdi milliárdos magyarországi üzleti kapcsolatai mellett a Magyar Nemzeti Arcvonal orosz titkosszolgálati kapcsolatairól szerezhettek információkat. A Jobbik a távol maradást az alaptörvény-módosítás miatti rendkívüli frakcióüléssel, míg az LMP-s Szél Bernadett magánéleti okokkal indokolta.

Az MSZP-s Nyakó István az ATV A nap híre című műsoárban osztotta Molnár Zsolt bizottsági elnök véleményét, miszerint Pharaon ügyében továbbra is tart a ködösítés, legalábbis Nyakó szerint ha a bizottság elnöke ezt állítja, akkor hitelt kell adnunk a szavának. Nyakó szerint a miniszterelnök minden bizonnyal sok mindent tudhat az ügyről, ezt jelezte például az MSZP-s Harangozó Tamásnak adott egyik válaszában, amelyben óva intette az ellenzéki képviselőket, hogy titkosszolgálatok játékszereiként ebbe az ügybe belekeveredjenek.

Nyakó szerint fel kell tenni a kérdést, hogy szerencsés-e, ha egy a világ másik felén titkosszolgálati ügybe keveredett ember a magyar miniszterelnök családjával üzletel, illetve jelenthet-e nemzetbiztonsági kockázatot, ha egy olyan ember lép be Magyarország területére, aki már több, mint két évtizede nemzetközi körözés alatt áll.

És az ellenzék?

Az Index újságírója az ellenzék felelősségét firtatta a műsorban: Dezső András szerint ugyanis a Nemzetbiztonsági Bizottság az egyetlen olyan fórum, amely a titkosszolgálatok tevékenységét ellenőrizheti, illetve ahol a képviselők a titkosszolgálatokat is érintő ügyekben információkat szerezhetnek. Dezső furcsállja a Jobbik hozzáállását, amely annak ellenére nem vett részt az ülésen, hogy korábban folyamatosan támadta a kormányt a Pharaon-ügy miatt, de ugyanígy érthetetlen az LMP távol maradása is, amely pedig az oroszokkal kötött megállapodások, többek közt a paksi bővítés miatt is rendszeresen fogalmazott meg bírálatot a kormánnyal szemben.

Pharaonnál is riasztóbb

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke arról beszélt az adásban, hogy

a Pharaon-ügynél is riasztóbb a Magyar Nemzeti Arcvonal orosz titkosszolgálati kötődése, valamint az ezzel kapcsolatba hozható oroszbarát dezinformációs oldalak,

amelyeknek nyilvánvaló célja, hogy az európai népeket az Európai Unió ellen hergeljék, illetve hogy az európai országok lakosságát megfélemlítsék.

Vadai Ágnes pedig ugyancsak A nap hírében az emberek biztonsága miatt aggódott, a DK elnökségi tagja szerint a bizottsági ülésnek erről kellett volna szólnia, nem pedig arról, hogy az ellenzék saját magával foglalkozik, miközben a kormány nem végzi el a munkáját. Vadai szerint ráadásul nettó hazugságokat állítanak, mert miközben például Lázár János azt mondta, nem tudták Pharaont az ujjlenyomata alapján azonosítani, a Külügyminisztérium államtitkáraVadainak elismerte, a magyar hatóságok pontosan ismerték Pharaon múltját, akinek az Alkotmányvédelmi Hivatal kikérte az ujjlenyomatát, és ez alapján kapott vízumot 2014-ben.

atv.hu / J.I.

További belföldi híreink