Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2016-10-07 12:50:00

Megosztja a bicskeieket a molesztálással vádolt igazgató ügye

A helyiek egy része szerint gyanús, hogy rendszeresen hírbe hozzák a gyermekotthon vezetőjét, lehetett sejteni, hogy valami nincs rendben, míg mások csak jót tudnak mondani „János bácsiról”.

Az RTL Klub Házon kívül című műsorban a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon egyik volt lakója, egy 22 éves fiatal azt állította, az intézmény igazgatója éveken keresztül molesztált több rábízott gyereket, neki négy éven keresztül volt intim viszonya vele.

Egy másik fiú – aki szintén névvel és arccal vállalta a nyilatkozatot – a műsorban azt mondta, hogy


12 éves korától kezdve nyolc éven át volt szexuális kapcsolatban az igazgatóval, és nemcsak ők ketten áldozatok.

A rendőrség a kereskedelmi televíziónak megerősítette, hogy nyomoznak az ügyben.

fotó: rtl klubFotó: RTL Klub

A riportot szerda este adták le, másnap a gyermekotthonokat működtető Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közölte, hogy azonnal felfüggesztette állásából az igazgatót, belső vizsgálatot rendelt el és feljelentést tett a rendőrségen, miután a gyermekvédelmi gyám jelzése által – szeptember 23-án – tudomást szerzett a szexuális zaklatás gyanújáról.

A riportban csak János bácsiként emlegetett igazgató nagy népszerűségnek örvend Bicske városában, ezt támasztja alá díszpolgári címe is.

Az őt ismerő bicskeiek többsége elismerően beszél róla, többek között azért, mert az ő nevéhez fűződik, hogy megnyitották a látogatók előtt az addig zárt Batthyány-kastélyt, a gyermekotthonnak otthont adó épületet, majd fel is újították a tetőszerkezetét.

fotó: rtl klubFotó: RTL Klub

A Fejér megyei város kedvelt, Bicskei Szó nevű portálján meg is jelent egy publicisztika Melletted Vagyunk címmel, amit több tucatnyian meg is osztottak azóta. A szerző szerint – aki a 80-as években maga is tanítványa volt János bácsinak – az igazgató minden gyereknél azt kereste, hogyan segítheti, és minden tőle telhetőt megtett a közösségéért, városáért.

„Ha bicskeiek vagyunk, ha szeretjük Bicskét, ha tiszteljük a velem együtt sokak egyértelmű véleménye szerint megrágalmazott ember munkáját, akkor ne álljunk be abba a kórusba, ami most rákezd – esetleg szóljunk másnak is, hogy nem eszik olyan forrón a kását” – írja a szerző, aki szerint bőven vannak olyanok rajta kívül is, akik kiállnak az intézményvezető mellett.

Egy, a helyi viszonyokat jól ismerő forrásunk azt sérelmezte, hogy a nemrég vonat elé ugró bicskei gyermekotthonos fiatal tragédiáját is összekötötték a molesztálási üggyel, pedig mint mondja, sokak számára köztudott volt, hogy a fiú súlyos mentális problémákkal küzdött.

fotó: rtl klubFotó: RTL Klub

Tudomása szerint korábban is személyes sérelmek miatt próbálták befeketíteni János bácsit, de végül nem igazolódott a történet, lezárták az ügyet.

Azt ugyanakkor több, a lapunknak nyilatkozó helyi is megerősítette, hogy már hosszú ideje keringtek ilyen jellegű pletykák az egyedülálló, ötvenes éveiben járó intézményvezetőről. „Lehetett sejteni, hogy valami nem stimmel” – fogalmazott egyikük, nevét azonban nem vállalta. Egy másik helyi pedig a következőt írta a Facebookon:

„Az előbb néztem meg ezt a riportot. Javaslom mindenkinek, aki lejárató kampányt sejt az ügy mögött, hogy nézze meg! Ha kibírja fapofával, akkor olyan, mint a riportban szereplő egyik srác, akiből egy állat kiölt minden érzelmet! Nekem speciel hánynom kell!”

Egy másik kommentelő is azt írja, hogy megingathatatlanul hisz a feljelentő fiúnak, és hozzáteszi: elgondolkodtató, hogy az igazgatónak soha nem volt felesége, élettársa, és nem is kereste a nők társaságát. „Többször érte már támadás ezen ügyben, de mindig rendeződött a helyzete, csúnyán mondva elsikálódott a történet” – írja, hozzátéve, hogy az igazgató támogatói már-már olyan pozitív képet festenek róla, hogy olyannal maximum a mesében lehet találkozni.

fotó: rtl klubFotó: RTL Klub

Nyilvánvalóan a hatóságok dolga, hogy kinyomozza, kinek van igaza az ügyben. Az ugyanakkor tény, hogy sokan állnak ki arccal, névvel az intézményvezető mellett, íme néhány vélemény:

„Emberszámba veszi vagyis tiszteli a másik embert, legyen fiatal vagy idősebb egyre megy. Meglátja a segítségre szorulót és azonnal keresi megoldásokat, hogyan tudjon segíteni a másikon! Igazi nagy segítő!!!”

„Minden sorával egyetértek! Dolgoztam intézetben 15 évig! Láttam mire képesek az "ártatlan" gyerekek, ha egy jogos büntetést meg akartak torolni, bosszút akartak állni! Szerintem ez is egy ilyen helyzetből fakadt! Tarts ki János!!! Melletted vagyunk!”

„Egyszerűen nem tudom elhinni ezt a mocskot, amit a nyakába zúdítanak... Nem tudom elfogadni, mert annyira ellentétben áll mindennel, amilyennek én őt ismertem. Nagyon rendes ember volt mindig, legjobb kollega, es kiváló pedagógus.”

Többen beszélik azt is, hogy az ügynek köze lehet ahhoz, hogy a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthont állítólag át akarják költöztetni majd az impozáns Batthyány-kastélyból az év végén kiürülő bicskei menekülttábor területére.

atv.hu

További belföldi híreink