Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2016-09-16 10:42:00

ENSZ szóvivő: Magyarország eltörölt egy menekülteknek járó juttatást

Magyarország a közelmúltban törölte el azt az integrációs támogatást, amelyet a már elismert menekültek hazai ellátására korábban biztosított – mondta el az ATV Híradó Este 9 című műsorában az ENSZ menekültügyi főbiztosságának magyarországi szóvivője, aki szerint semmilyen módon nem lehet köze a romák segélyezésének az unió által tervezett betelepítéshez.

ENSZ szóvivő: Magyarország eltörölt egy menekülteknek járó juttatást

Miután a nyár elején felmerült annak lehetősége, hogy az unió pénzbírsággal sújtaná azokat a tagállamokat, amelyek nemet mondanak a kényszerbetelepítésre, a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben utasította vissza a fenyegetést, majd ennek kapcsán részletezte, hogy hazánk „aktívan és gazdasági erején felül vállal részt a menedékkérők ellátásában”.

Mint kifejtették: az államnak havi 140 ezer forintot kell költenie a menedékkérők ellátására, vagyis – a schengeni határ védelmének költségeit ide nem citálva –

egy magyar munkavállalót illető nettó minimálbér közel kétszeresét kell egy menedékkérőre fordítani.

A magyar kormány emellett önerejéből gondoskodik a bevándorlók által hátrahagyott kiskorúak ellátásáról és intézményi elhelyezéséről, amelyhez Brüsszel egy fillérrel sem járult hozzá – jelezte a kommunikációs tárca.

Eltörölt támogatás

Miután Kövér László Házelnök Jászberényben, a kormányzati kvóta-road show egyik első állomásán azt mondta, hogy a betelepítés még a romák segélyét is veszélyezteti, az ATV Híradó Este 9 című műsora megkérdezte erről az ENSZ menekültügyi főbiztosságának magyarországi szóvivőjét. Simon Ernő úgy vélte, hogy egy olyan helyzetben levő országnak, mint hazánk, tudnia kell gondoskodni a területére érkező menedékkérőkről úgy, hogy közben saját rászorultjairól sem feledkezik meg.

„Magyarország ráadásul két szempontból is meg tudná oldani ezt a kérdést.

A magyar kormány eleve nem jeleskedik abban, hogy különösebben sok forrást fordítana a menekültek, menedékkérők ellátására. Sőt, éppen a közelmúltban törölte el az integrációs támogatást, amelyet a már elismert menekülteknek korábban juttatott”

– mondta a szóvivő, és úgy értékelte, hogy a magyar állam jelen pillanatban azoknak a beilleszkedését sem segíti érdemben, akiknek az esetében maga ismerte el, hogy valóban háború, vérontás, üldöztetés elől menekülnek.

Simon Ernő hazánk teljesítőképességére vonatkozó másik érve http://www.atv.hu/videok/video-20160914-hirado-este-9-2016-09-14 az Európai Unió szerepvállalása volt a migránskrízissel érintett országok anyagi terheinek enyhítésére, mivel tudomása szerint Brüsszel euró ezrekkel támogat minden olyan emberről való gondoskodást Magyarországon, akiknek nálunk kellene elbírálni a menedékkérelmét.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink