Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2016-09-13 09:37:00

Németh: Az MSZP hallgatott, mint a végtermék a fűben

Németh Szilárd a Fidesz alelnöke azt is elmondta az ATV-ben, hogy miért lesz mindenféleképpen érvényes a népszavazás.

A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indult a parlament őszi ülésszakasza. Orbán Viktor beszédében főleg a népszavazásról és a migrációs válságról beszélt. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy cselre készül Brüsszel.

„A csel a kötelező szétosztás. A csel az, hogy ha Brüsszel nem állapodik meg mondjuk a nemzeti kormányokkal, akkor megegyezhetnek baloldali vagy hozzájuk hasonlóan gondolkodó városvezetőkkel a befogadásról.

A csel az bármilyen döntés, ami azt eredményezi, hogy az akaratukat átvigyék rajtunk. Erre mondtuk, hogy Brüsszelt csak népszavazással lehet megállítani”

– magyarázta a miniszterelnök mondatait Németh Szilárd a Fidesz alelnöke az ATV Start műsorában.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke három hónappal ezelőtt Botka Lászlóval való találkozásakor megköszönte, hogy a Botka által vezetett Szeged segített a menekültek ellátásában. Erre a találkozóra emlékezett vissza a Németh Szilárd, mikor a baloldali városokba való betelepítésekről esett szó. „Szó szerint azt mondta, hogy majd velük meg fognak állapodni, mert vannak olyan városok, ahol a vezetők hajlandók arra, hogy megállapodjanak ebben a kérdésben.

martin schulzMartin Schulz

Hol volt akkor Botka László? Hol volt akkor Burány Sándor? Hol volt akkor az MSZP elnöke, mikor ez a bizonyos mondat elhangzott? Hallgattak, mint az a bizonyos végtermék a fűben” – folytatta kissé ingerülten az alelnök.

"Botka László már tavasszal is reagált Németh Szilárd kijelentéseire Martin Schulz nyilatkozatát követően. Szeged polgármestere úgy fogalmazott, "a fideszes őrület új szintre emelkedett, mert azt akarják bemagyarázni, hogy egy városi polgármester meg tud egyezni az EP elnökével migránsok betelepítéséről. Ez már annyira szürreális, hogy már szavaim sincsenek ellene."

„Ezeknek az európai politikusoknak a létük függ attól, hogy ezt a kérdést abba az irányba tolják, amibe ők szeretnék” – folytatta Németh. A politikus szerint az ellenzék hiába gondolja, hogy Orbán Viktornak is a léte függ ettől a kérdéstől, szerinte az ellenzék egyszer ezt, egyszer azt mond. 

botka lászlóBotka László

Brüsszel kiszolgáltatná egész Európát

„Akik Brüsszelben azt a passzátszelet fújják, hogy az illegális migrációra vagy demográfiai okokból vagy gazdasági okokból szükség van, akár kiszolgáltatnák a saját országukat, vagy kiszolgáltatnák egész Európát. Ezt meg kell állítani, ezzel szemben valamit kezdeni kell” – mondta a politikus.

„A nemzeti titkosszolgálatok folyamatosan jelentik, hogy hol látnak problémát. Mi megkapjuk mindig a jelentéseket, amelyek arról biztosítanak minket, hogy Magyarországon jelenleg terrorveszély nincs. Viszont azért gondoljunk bele, hogy

Magyarországon utaztak végig azok a terroristák, akik illegális migránsként jöttek be Magyarországra, még a kerítés előtt, és mentek tovább Németországba. A terrorcselekmények elkövetőit segítették azok a migránsok, akik rajtunk keresztül mentek át. 

A párhuzamos társadalommal nem csak az európai kultúránk oldódhat fel mindenféle népesedési mutatókat tekintve, hanem közvetlenül benne van a terrorveszély lehetőség” – érvelt Németh.

„Az Iszlám Állam visszaszorult a nemzetközi koalíció, a törökök, az oroszok beavatkozása következtében a Közel-Keleten, újfajta stratégiára váltottak. Arról szólnak a jelentések, hogy az új stratégiájuk legfőbb eleme, hogy az embereiket szépen beküldjék Európába” – elemezte a jelentéseket a politikus.

A népszavazás érvényes lesz

Az országgyűlési képviselő elmondta: „A magyar kormány a magyar emberek felé fordult és azt kéri, hogy fogjunk össze. Minél nagyobb a nem kimondása, annál nagyobb felhatalmazása a magyar kormánynak és a magyar parlament annál gyorsabban tud a népszavazás alapján meghozni”

„Ez a népszavazás mindenféleképpen érvényes lesz, egy demokrata nem teheti meg azt, hogy nem veszi figyelembe a népszavazást. Azért ötven százaléktól érvényes a népszavazás, mert a szavazás nem egy játékszer.

A magyar demokrácia nem úgy épül fel, mint a svájci, hogy bármikor bármilyen kérdésben népszavazást lehet indítani” – magyarázta a politikus.

Németh Szilárd szerint nem a Fidesz nem enged több népszavazási kezdeményezést. „A népszavazás kiállta a Nemzeti Választási Bizottság próbáját, a Nemzeti Választási Iroda próbáját, az Elsőfokú Bíróság próbáját, a Kúria próbáját és az Alkotmánybíróság próbáját” – sorolta az országgyűlési képviselő. Arra a kérdésre, hogy melyik hivatalnál nincs meg az egyértelmű kormánytöbbség, a politikus azt válaszolta: a bíróságok teljes egészében függetlenek ebben a kérdésben.

atv.hu

További belföldi híreink