Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2016-07-09 08:00:00

Rónai: Talán nem ok nélkül adtak kézről kézre

Orvosnak szánták, de egészen fiatalon az újságírás világában találta magát. Alapító tagja a magyar Danubius Rádiónak és a Sport TV-nek, az igazi nagy szerelme ugyanakkor a rádiózás, amit nem mellesleg oktatott is. Saját széke lesz az MTK-stadionban, az Eb pedig visszaadta a hitét, hogy egyszer élhetünk egy összetartóbb társadalomban. Az atv.hu interjúsorozatának hatodik részében Rónai Egonnal beszélgetünk.

Rónai: Talán nem ok nélkül adtak kézről kézre

Édesapád is újságíró volt, eleve elrendelt dolog volt, hogy te is ezt a pályát válaszod hivatásodul?

Eredetileg színész volt, aztán lett konferanszié és mellékesen költő, újságíró, de közvetített futballmeccseket a rádióban, írt jeleneteket a rádiókabarénak - amolyan szakmai polihisztor volt. Mára már pontosan tudom, hogy mindig is hozzá mértem magam. Nem könnyű teher. Mint az ilyenkor annyira gyakori, éppen ezeket a pályákat szerette volna, ha valahogyan el tudom kerülni. Az volt az álma, hogy orvos legyek, mert a nagyapámnak szintén ez volt az álma vele kapcsolatban és azt ő nem teljesítette be. Na, de én sem. Olyan 13-14 éves korom óta egyértelmű volt, hogy újságíró szeretnék lenni. Nekem a diákmunka azt jelentette, hogy vízilabda meccseket tudósítottam a Népsportnak.          

A Testnevelési Főiskola nem arról híres, hogy csak úgy befújja a szél oda a tanulókat, sokan évekig készülnek és edzenek, hogy felvegyék őket. Nálad hogy jött, hogy a TF-en akarsz tanulni?

Eszem ágában sem volt. Eredetileg az ELTE-re jelentkeztem magyar- történelem szakra. A szóbelin elmondtam, hogy újságíró szeretnék lenni, erre az volt a válasz, hogy mi itt tanárokat képezünk és nem ingyenélőket. Ebből látszik, hogy már akkor is nagyon megbecsült volt a szakmánk. Úgyhogy nem is vettek fel, én meg jelentkeztem a Népsportnál, hogy baj van, egy évre állás kellene a következő felvételiig és arra gondoltam, hogy talán itt, ha már évek óta tudósítok. Szabó Béla bácsi volt a főszerkesztő, kérdezte, hogy hallottam-e már a szamárlétráról, és elküldött a korrektorokhoz. Fél évig javítgattam az elírásokat meg a nyomdai hibákat, mire gyakornok lehettem. Ő kérdezte meg azt is, hogy miért az ELTE-re akarok menni újra, ha már itt vagyok a Népsportnál, miért nem próbálom meg a TF-et?

Ahogy említetted, fiatalon kerültél a Népsporthoz, 20 évesen pedig már újságíró voltál. Hogyan emlékszel vissza arra az időszakra? Milyen közeg fogadott akkor egy „zöldfülűt” egy ilyen patinás lapnál?

Jóindulatú lekezelés. Ott voltak még a nagy öregek, volt olyan, aki a lapnál a 40-es évek végétől dolgozott. Számára még a két háború közötti nagy klasszikusok világa volt a mérvadó. És ott volt nagyon sok fiatal, velem egyidős vagy alig néhány évvel idősebb, akikkel viszont jó bandát alkottunk. Az idősebbeknek mi voltunk a zöldfülűek, akik sosem lesznek olyanok, mint ők, vagy az ő elődeik. De ez nagy valószínűséggel most is így van a fiatalokkal, legalábbis ők jobbára ezt így szokták megélni ma is a szerkesztőségekben. Nyilván ez az élet rendje. Mindenesetre nagy iskola volt és másfél évtizeddel később, amikor ismét a sport világába keveredtem a Sport TV által, nagyon sokat profitáltam azokból az évekből és azokból a tanácsokból, amit az akkori mestereimtől kaptam.         

Ha végignézzük az önéletrajzodat, úgy tűnik, hogy amiért mások ezerrel tepernek, neked simán jött: újságírás, rádió, tévé.

Nem mondanám, hogy simán jött. A valódi siker soha nem jön könnyen. Viszont minél több munka van mögötte, kívülről annál könnyebbnek látszik. Persze az is az igazsághoz tartozik, hogy számtalanszor volt szerencsém pályafutásom során. Alapító tagja lehettem a magyar nyelvű Danubius Rádiónak, az első zenei televíziónak, az A3-nak, az első komoly sport televíziónak, a Sport TV-nek, az egyik első reklámügynökségnek, főszerkesztője a rendszerváltás utáni első induló ifjúsági hetilapnak, az Okénak, rádiós szakvezető tanára az első média iskolának, a Komlósi Oktatási Stúdiónak. Ezek jöttek egymás után, és egymásból következtek, de talán nem önhittség azt gondolnom, hogy nem ok nélkül adtak kézről kézre. Talán megvolt a vagányság is bennem ahhoz, hogy az újba, a kísérletezőbe bátran belevágjak. Élveztem, hogy mennyi mindent, a szakma hányféle irányát próbálhatom ki. Most ezt így felidézve jut eszembe, lehet, hogy ez is apám öröksége.

Egy időben volt több saját rádiód is. Ezeknek mi lett a sorsa?

Van, aminek lejárt a frekvenciaengedélye, és van, amit eladtam, igaz, bár ne tettem volna, hiszen ezzel végül megszűnt a rádió, és én pedig nem jutottam hozzá pénzemhez. Ez egy bonyolult és ronda történet, inkább elfelejteni igyekszem, mint beszélni róla. De a rádiózás örök és nagy szerelem az életemben, emellett úgy gondolom, hogy a valódi, tartalmas televíziós műsorvezetői munka legjobb megalapozása.

Kérlek, mesélj kicsit az MTK-hoz való viszonyodról!

Apám az MTK-ban sportolt még a második világháború előtt, MTK szurkoló volt és engem MTK meccsekre vitt gyerekkoromban. A 90-es évek elején voltaképpen az ő emlékére vásároltam széket, amikor erre lehetőség nyílt, a régi Hungária körúti stadionban. Amikor pedig újjáalakult a szurkolói Baráti Kör, megválasztottak az elnökségbe is. Szurkolok, örülök és dühöngök, és megvan a véleményem. De ezzel minden szurkoló így van.

Lesz fenntartott széked az új stadionban? A stadionépítési lázról mit gondolsz?

Lesz székem, mint másnak, aki megveszi a nem olcsó bérletet. Természetesen örülök annak, hogy lesz szép új stadionunk, nyilván mindenki a saját csapata kapcsán így van ezzel. Ugyanakkor összességében úgy gondolom, hogy túlzásokba esünk, amikor ennyi fővárosi stadiont építünk, amikor ennyi kis település kap új többezres pályát. Az is tény, hogy a legtöbb helyen tarthatatlanok voltak az állapotok, és ha szeretnénk remélni, hogy lesz jobb magyar labdarúgás, ahhoz jobb klubcsapatok, azokhoz pedig a pályákra szívesen látogató nézők kellenek. Hogy most valóban a rohamléptű pályaépítés a legfontosabb-e az országban, azon persze joggal lehet vitatkozni.

2011-ben igazoltál az ATV-hez, amiről tudható volt, hogy alapvetően hírcsatorna? Mi vonzott a sporttól és a könnyedebb műfajtól a politikához?

Valahogy úgy alakult az életem, hogy a nagy szakmai váltások körülbelül tíz évente követték egymást. Egy ilyen tíz éves, rádiós munkákkal és Sport TV-s feladatokkal eltöltött időszak után kaptam a megtisztelő felkérést, hogy csatlakozzam az ATV csapatához. Éppen a korábbiaktól való eltérés volt a legvonzóbb szempont. Én sok pályatársamtól eltérően úgy gondolom, hogy a mi szakmánk alapvetően egységes világ. Teljesen mindegy, hogy zenei rádióban egy muzsikust, sportműsorban egy edzőt, vagy közéleti adásban egy politikust kérdezek. A megközelítés, a felkészültség, a háttér ismerete, a szakmai tudás ugyanaz kell, hogy legyen.  

De egy politikai interjúban sokszor éles vitahelyzetbe kerül a kérdező, sok interjúalany próbál blöffölni.

A politikai újságírás egy életforma, és ezt nem nagyképűen, hanem egy kicsit beletörődve mondom. Merthogy hírmindenevővé válik az ember, folyamatosan olvas, figyel mindenfajta hírt, híradót és internetes portált, hogy tájékozódjon, hogy mindenről tudjon. Ez így van hétköznap és hétvégén, reggel, délben és este, még szabadság alatt is. Nem lehet egyik napról a másikra adásokra készülni, csak folyamatosan. Ennek megvan az az előnye, hogy bárki jön és bármilyen témáról kell vele beszélgetni, valami előképpel rendelkezem. Ezt kell konkréttá tennem az előző napi meg az aznap hajnali felkészüléssel.                

Végül, egy kérés, amit nem lehet nem megkérdezni egy sportembertől: ki nyeri az Eb-t?

Szerintem nekünk már mindegy, mi nagyon jól jártunk ezzel az Eb-vel. Nemcsak azt a hitet nyertük vissza, hogy lehet még magyar labdarúgás, hanem egy kicsit talán azt is, hogy egyszer élhetünk még egy rendezettebb, összetartóbb, normálisabb hangvételű társadalomban is. Kaptunk néhány nap illúziót. Különben a franciáké a legjobb csapat, de ha a portugálok nyernek, legalább elmondhatjuk, hogy az Európa-bajnok semmivel nem volt jobb a magyar válogatottnál.

További belföldi híreink