Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2016-06-27 14:11:00

Jogerős: Pert nyert az ATV a Jobbikkal és Novák Előddel szemben

Még Jobbikos képviselő volt, amikor tavaly októberben meg akarta rongálni a Szabadság téri emlékművet. Ki is akadtak rá rendesen a frakcióban, hogy széttrollkodja a néppártosodást. Megírtuk, pereltek, megnyertük.

Jogerős: Pert nyert az ATV a Jobbikkal és Novák Előddel szemben

Az ’56-os évforduló apropóján Novák Előd, a Jobbik akkori alelnöke és Pongrátz András, a Sztálin szobor egykori ledöntője a Szabadság térre vonultak, hogy kalapácsokkal verjék le a szovjet címert a felszabadítási emlékműről. Az akciónál több jobbikos országgyűlési képviselő is jelen volt (pl. Hegedűs Lórántné, Z. Kárpát Dániel), a garázdaságot végül a készenléti rendőrség egysége hiúsította meg.

A történtek után jobbikos párttagokat és politikusokat kérdeztünk, akik olykor 18 karikás kifejezésekkel adtak hangot felháborodásuknak Novák akciója miatt.

„Mélységesen kiábrándító, ahogy egy önjáró karrierista tönkreteszi, amit hónapok alatt, keserves munkával felépítettünk”

– mondta egyikük, remélve hogy az elnökség elmarasztalja a frakció „fekete bárányát”.

Egyik informátorunk szerint az egész balhé Novák alelnöki kampányának a része volt, amivel a nemrég lezajlott tisztújításhoz kívánta építeni saját portfolióját. Azóta tudjuk, hogy Vona Gábor vétója miatt nem is jelöltethette magát, sőt a kongresszus után kizárta soraiból a Jobbik frakciója, és megvonta tőle a bizalmat a párt elnöksége. Novák pedig esküjére hivatkozva visszaadta mandátumát. A perről szóló novemberi döntésben viszont még összezártak.

Élő, vagy fantom források

Cikkünk után a Jobbik Magyarországért Mozgalom és Novák Előd beperelte az atv.hu-t, és azt akarta kimondatni a helyreigazító közleményben, hogy valótlanul állítottuk: „jobbikos párttagok, politikusok, képviselők lennének a forrásai azoknak a véleményeknek, nyilatkozatoknak és álláspontoknak”, amelyek az írásban a képviselő Szabadság téri botrányokozását értékelik.

A bíróság első fokon helyt adott a keresetnek, de annak terjedelmes helyreigazító szövegét tulajdonképpen egy mondatra redukálta, egyebekben elutasította. A fellebbezések nyomán:

másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla azonban még ezt a döntést is megváltoztatta: az elsőfokú bíróság ítéletét és felperesek keresetét is teljes egészében elutasította.


Indoklásában megjegyezte, hogy felperes által kért helyreigazító közlemény nem kifejezetten esik egybe a sajtó-helyreigazítási eljárás céljával, mert nem a cikk lényegét képező állítások valótlanságát kifogásolta, hanem azt kérdőjelezte meg, hogy a megjelent állítások jobbikos forrásból származtak-e, s ez a másodfokú bíróság megítélése szerint nem tartozik a cikk lényegéhez.

Bizonyítottuk

Szemben az elsőfokú bírósággal, a Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint az ATV eleget tett az őt terhelő bizonyítási tehernek:

az újságíró vallomásából és a becsatolt, egyéb orgánumokban megjelent cikkekből egyértelműen megállapítható volt, hogy az atv.hu cikkében leírt vélemények jobbikos képviselőktől származnak.

Ezt erősíti az a tény is, hogy maga Vona Gábor, a Jobbik elnöke is elhatárolódott a cikkben leírt cselekménytől.

atv.hu

További belföldi híreink