Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2016-06-10 07:11:00

Orosz Györgyi: Közönyösebbek lettek az emberek

Azt akartuk látni, hogy ha valaki úgy tesz, mintha rosszul lenne, mennyi idő múlva megy oda hozzá valaki, és mennyien mennek el mellette, anélkül, hogy bármit is tennének – ezt Orosz Györgyi mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A Hősök tere kezdeményezés ügyvezető igazgatója szerint sokan csak álltak, és nézték a lányt, de nem csináltak semmit, ez is egy tipikus magatartás ilyen helyzetben. A szakember elmondta: ez nem arról szól, hogy minden ember rossz, hanem arról, hogy amikor sokan vagyunk egy helyzetben, azt nézik az emberek, hogy mit csinál a másik, és nem azt, hogy ő egyénileg mit tehetne.

Hozzátette: ez ellen lehet tenni, le lehet győzni a közönyt. Csak annyi kell, hogy észrevegyük, hogy ami a szemünk előtt van, az ránk is tartozik – fogalmazott. Orosz Györgyi kijelentette: a legfontosabb a tudatosítás, akárhányan vannak körülöttünk, az ránk is tartozik. A Hősök tere ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: merni kell segítséget is kérni, tudatosítani kell, hogy merni kell lépni, és akkor mások is követni fognak.

A szakember elmondta: ezek a helyzetek diszkomfortosak, de akkor is fontos megtenni az első lépést. Hozzátette: a turisták általában segítőkészebbek, mert nekik több idejük van. Az egész a kisközösségek hiányára vezethető vissza, ez vezetett oda, hogy az emberek közönyösebbek lettek – magyarázta.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink