Belföld

2016-03-30 14:36:00

Szájba nyúlkálással jelzett az egyik szerzetestanár

Március elején újabb pannonhalmi bencés molesztálási ügy vatikáni vizsgálatának eredménye érkezett Magyarországra. Róma arra utasította a kolostort, hogy tartsa soraiban és korlátozza szakrális tevékenységeiben az idős férfit. A köztiszteletben álló szerzetes hírességről, illetve más szerzetes tanárokról több egykori bencés diák is beszámolt lapunknak.

Szájba nyúlkálással jelzett az egyik szerzetestanár

Az atv.hu múlt héten küldött kérdéseket egy tudomására jutott újabb molesztálási botránnyal kapcsolatban a Pannonhalmi Főapátságnak. Válaszul háttérbeszélgetésre invitálták szerkesztőségünk munkatársát, amelynek során kiderült, hogy értesüléseink helytállóak voltak, sőt az ügy már a Vatikánt is megjárta.

A történet szálai, Hortobágyi T. Ciril perjel beszámolója szerint 2015 nyarára nyúlnak vissza, amikor is

egy volt diákjuk panasszal élt az egyik, ma már hetven éven túli szerzetestanár viselkedésével kapcsolatban. A visszaélések különórai foglalkozások során történtek, 1996-ban.

Miután a tanárt szembesítették az esettel, írásban is elismerte felelősségét, és feljelentette magát a Győri Járási Ügyészségen, a vádhatóság azonban elévülésre hivatkozva visszadobta az ügyet.

Azt ugyanakkor rögzítették, hogy a szerzetestanár „tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel, hatalmi, befolyásolási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntettét valósította meg”. Mivel egyházi fórumok előtt ilyen ügyekben nincs elévülés, házon belül a vizsgálat folytatódott, amelynek köszönhetően további sértettek kerültek elő.

Újabb csomag Rómának

A vizsgálati dokumentációt Várszegi Asztrik főapát tavaly novemberben Rómába küldte, a Hittani Kongregáció idén március elején válaszolt. A döntés értelmében

a szerzetes tanár a „nyilvánosságtól visszavonult, külső kapcsolatoktól elzárt, kontroll alatt tartott, vezeklő életet él a pannonhalmi Szent Adalbert Szociális Otthonhoz kapcsolódva, belső, kisegítő lelkészi feladatokat ellátva”.

A háttérbeszélgetésen a Hortobágyi T. Ciril úgy értékelte Róma döntését, mint amely bölcsen megfosztotta az elkövetőt a bűnismétlés lehetőségétől, és óvintézkedésként kvázi gyámság alá rendelte. Az atv.hu kérdésére a perjel személyiségi jogokra hivatkozva nem volt hajlandó elárulni a szerzetes tanár nevét, belső egyházi forrásaink azonban beazonosították az illetőt, aki úgymond „ikonikus figurája” a hazai bencéseknek és „zenei vonalon alkotott maradandót”.

Több, mint két ügy

A pannonhalmi háttérbeszélgetésen arra is kíváncsiak voltunk, történtek-e hasonló esetek az elmúlt években, megváltak-e bárkitől amiatt, hogy szexuális motívumból közeledett a diákokhoz. A válasz annak ellenére nemleges volt, hogy forrásaink legalább 2-3 civil, illetve szerzetes tanárral kapcsolatban tartják elképzelhetőnek, hogy emiatt vehetett tőlük búcsúzott a nagy múltú intézmény. Valamennyien kizártnak tartják ugyanakkor, hogy az elkövetők lebukása előtt Várszegi Asztrik főapátnak tudomása lett volna az esetekről.

forrás: szentjakabhaz.huForrás: szentjakabhaz.hu

A kolostoron belül alakult vizsgálóbizottság egyik tagja, Palotai Gabriella pszichiáter szintén arról beszélt az újságíróknak, hogy

tényfeltáró munkájuk során 60 vizsgált esetből tucatnyiban tapasztaltak különböző szintű bántalmazást. Az érzelmi zsarolás mellett több diák is beszámolt szexuális abúzusról, ami szinte mindig a nemi szerv érintését (de nem izgatását) jelentette.

A szakember szerint, noha az áldozatok „nem éreztek erotikus motivációt a cselekedet mögött”, mégis átélték, hogy a tanár „durván megsértette, átlépte az intimitás határait”.

Vállmasszázs és szájba nyúlkálás

Amikor a tavalyi pizsamás botrányként emlegetett ügy kapcsán megkerestünk olyan egykori bencés diákokat, akiket az azóta egy brüsszeli domonkos kolostorba „száműzött” V. M. irodalmár atya molesztált, ők már akkor meséltek mások mellett a mostani eset érintettjéről is, a mai napig köztiszteletben álló Á. L. atyáról.

Az egyik beszámoló szerint az egyik szerzetes tanár rendszeresen és több lépcsőben közeledett tanítványaihoz, és akiktől nem érkezett egyértelmű elutasítás, azoknál egyre bátrabb lépésekre szánta el magát. Volt, aki csak azért nem reagált semmit a sűrűsödő vállon veregetésekre, váll és nyak masszírozásokra, mert megkövült az élménytől. 

Helyét csak akkor hagyta el futva a különóráról, amikor a szerzetes tanár hátulról szájába dugta a kisujját.

Pletyka vagy panasz

Várszegi Asztrik a beszélgetés során elismerte, hogy a kibukott ügyek nyomán eszméltek rá: több olyan, utólag egyértelmű jelet hagytak figyelmen kívül, amelyek felismerésével és összegzésével megelőzhető lett volna az abúzusok egy része. „Ez a késlekedés némelyekben bűntudatot váltott ki” – tette hozzá a főapát, és minden érintettől bocsánatot kér. Az intézményben ezentúl szigorúbb pszichiátriai szűrésen kell átesniük a nevelőknek, akiknek érzékenyítéssel segítenek majd különbséget tenni a pletyka és a valódi panasz között.

<

További belföldi híreink

Legfrissebb hírek