Belföld

2016-03-29 12:01:00

„Megy a lecsóba” - Miért váltott irányt Lázár?

Farkas Flórián állítólag egyre kínosabb a Fideszen belül, ennek ellenére nem kell tartania a „kilövéstől”, egy kormánypárti forrásunk szerint Orbán Viktor ugyanis nem akarja elengedni a kezét.

„Megy a lecsóba” - Miért váltott irányt Lázár?
Forrás: Népszabadság

Lázár János a legutóbbi Kormányinfón meghökkentő választ adott, amikor egy újságíró Farkas Flórián esetleges felelősségét firtatta a Híd a munka világában projekttel kapcsolatos visszaélések kapcsán. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette, néha az az érzése, hogy azért támadják Farkas Flórián miniszterelnöki biztost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) korábbi elnökét, mert cigány. Majd megerősítve, hogy nem csak egy szerencsétlen elszólásról volt szó, hozzátette: arra kéri a sajtó munkatársait, hogy ne bántsák a roma vezetőt a származása miatt, és azt is leszögezte, a projekt kapcsán ismeretlen tettes ellen nyomoznak.

180 fokos fordulat

Lázár kijelentése azért is meglepő, mert novemberben még arról beszélt, hogy az ORÖ körüli botrány kapcsán egyéni karriereknek is vége szakad.

A miniszter alig fél éve név szerint is említette Farkas Flóriánt, akinek más kisebbségi vezetőkkel együtt nagy a felelőssége abban, ha eljátsszák a többségi társadalom bizalmát.

„Óriási felelőtlenség, amit akár képviselőtársaink, akár önkormányzati vezető társaink ezen a területen kisebbségi vezetőként művelnek, például a roma közösségben. 

Óriási felelőtlenség, mert a rendelkezésre álló források hiteles elköltését bombázzák szét” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter november 25-én délelőtt, majd még aznap délután az európai ügyek bizottságában

Farkas Flórián jelenlétében kijelentette: „Akik a kisebbséget képviselik és eljátsszák a többség és a társadalom bizalmát pitiáner ügyek kapcsán, idézőjelbe téve, föláldozzák a nagy ügyet, azok óriási hibát követnek el. Nem a saját személyes karrierjük szempontjából, mert az megy a lecsóba, az irreleváns.”

Nem engedik el a kezét

Az éles irányváltással kapcsolatban egy kormányzati döntésekre rálátással bíró parlamenti forrásunk arról beszélt az atv.hu munkatársának, hogy bár Farkas Flórián a vélt vagy valós ügyei miatt egyre kellemetlenebb a Fideszen belül, ő is „a tabuemberek” közé tartozik. Orbán Viktor a nyilvánosság előtt rendre „megvédi” Farkast, aminek olyan olvasata is van, hogy „ellenkező parancsig” mindenkinek tartania kell a hátát.

Forrásunk úgy fogalmazott: Farkas Flórián a csapat tagja, akit ők találtak ki, így a falkaszellem és a bajtársiasság jegyében nem engedik el a kezét. Legalábbis egyelőre. Hozzátette, hogy

Lázár János kijelentése, miszerint azért támadják az újságírók Farkast, mert cigány, csak egy politikusi kommunikációs megoldás volt a miniszter részéről,

bár az tagadhatatlan tény, hogy egyetlen rendőrségi nyomozás sem zajlik a miniszteri biztos ellen.

A portálunknak nyilatkozó politikus szerint egyáltalán nem kell készpénznek venni, hogy Farkas Flórián fogja elvinni a Híd a munka világába projekt körüli visszaélések miatt, mert ha a miniszterelnök elengedné a volt roma önkormányzati elnök kezét, egy esetleges igazságszolgáltatási eljárás presztízsveszteséget okozna a kormánynak.

Forrásunk szerint amennyi pénzt elköltöttek különböző háttértanulmányokra roma felzárkóztatás címen, annyiból „az összes borsodi cigánytelepet fel lehetett volna számolni”.

„Meg tudom érteni Hegedűs István aggodalmait” – tette hozzá a neve elhallgatását kérő forrásunk Farkas utódjára, az ORÖ nemrégiben leköszönt elnökére utalva.

hegedüs istvánHegedüs István

Miért kéne aggódnia Hegedűsnek?

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma március 8-án közölte: szabálytalanságok gyanúja miatt elállt az Országos Roma Önkormányzattal a Híd a munka világába projektről kötött szerződéstől. A kedvezményezetteknek vissza kell fizetniük a lehívott támogatási összegeket, mintegy 1,6 milliárd forintot. A minisztérium még Hegedűs István roma önkormányzati elnök regnálása alatt kezdte meg a vizsgálatot.

Hegedűs István februárba állt fel az ORÖ elnöki székéből.

Lemondó nyilatkozatásban az eltűnt pénzekről azt írta, a „barna kezekhez el sem jutott” a támogatás. Mindezt lapunknak adott interjújában is megerősítette: „a megítélt összeghez képest nagyon kevés pénz jutott el a jogosultakhoz.

De hogy kiknél landoltak ezek a pénzek, azt nem tudom, a vizsgálatok még folynak, a nyomozóhatóságok bizonyára megállapítják, mi történt.”

Az ellenőrök a „Foglalkoztatási szövetkezet – híd a munka világába” nevű program megvalósulását és annak körülményeit vizsgálták. A projekt elszámolható összköltsége 2,5 milliárd forint, amiből az ORÖ 2,1 milliárd forintra volt jogosult, és amiből eddig 1,54 milliárd forintot meg is kapott.

A program 2013 őszén indult, Hegedűs egy évvel később lett a cigány önkormányzat elnöke.

Az ORÖ egyik fideszes tagja, Vajda László korábban azt mondta az atv.hu-nak: Hegedüs Istvánnak a megválasztásától fogva 2015 májusáig nem volt aláírási joga.
<

További belföldi híreink

Legfrissebb hírek