Belföld

2016-03-17 07:36:00

Drámai mondatokkal értékeli életét a rákkal küzdő Békesi László

A 73 éves volt pénzügyminiszter élete legnagyobb tévedésének tartja, hogy túl fontosnak tartotta magát. Békesi László Kerék-Bárczy Szabolcs közgazdásznak, a DK elnökségi tagjának mesélt betegségéről, hitéről, és pályafutása kudarcairól. A felvételt maga Kerék-Bárczy juttatta el az ATV szerkesztőségébe.

Békesi Lászlónál másfél éve diagnosztizáltak végbélrákot. Most jól érzi magát, szünetelnek a kemoterápiás kezelései, orvosai szerint pedig még sokáig élhet. „A konfliktus, a belső feszültség oka sokkal inkább az, hogy az ember a megszokott teljesítményképességéből veszít, és ezt sérelemként éri meg” – mesélt az érzéseiről.

Mint mondja, betegsége miatt átértékelte az életét, már más a dolgok fontossági sorrendje. Noha a volt pénzügyminiszter évtizedeken keresztül azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a lehető legnagyobb teljesítményt nyújtsa, ma ez a szempont „az első helyről a sokadikra került.” Azok viszont, amelyeket a teljesítménykényszere miatt hanyagolt, mint például a család vagy a barátok, most az első helyre kerültek.

A hit szerepe felértékelődik

„A megváltozott értékrend tartalmaz egy belső békét, megnyugvást. Ez a változás nem ért veszteségként, sőt akár nyereségként is elkönyvelném, ha nem kellene attól félnem, hogy ezek a dög daganatok újra elkezdtek növekedni” – vallja Békesi, aki arról is beszélt, hogy Istennel való kapcsolata miatt szerencsésnek érzi magát.

békesi lászlóBékesi László

„Ahogy az ember tárgyi tudása gyarapodik, kialakul egy olyan sáv, amelyet nem fed le a tudomány, pontosabban nincsenek tudományos válaszok. Vannak földi ésszel meg nem magyarázható dolgok, ezen a problémán a hit tud átlendíteni. A kétségek nem szűnnek meg, de a hit segít abban, hogy ne essek kétségbe” – fejtette ki, hozzátéve: a lelki egyensúlyhoz az életben „jellem, társak, tudás, bölcsesség, felismerés, önkorlátozás, és természetesen hit is kell”.

Hozzátette, hogy a betegsége elfogadásában is a hit volt segítségére, így soha nem érezte magát egyedül. Erről viszont leginkább csak a barátaival beszélget, mert úgy látja, hogy „ma Magyarországon a kereszténység nem más, mint egy undorító rezsim fenntartásának az egyik elfedő paravánja.”

Tévedések és diktátorok

Az egykori miniszter élete egyik legnagyobb tévedésének nevezte, hogy túl fontosnak tartotta magát. „Ha valaki a küldetését egy ország javára akarja kamatoztatni, akkor bölcs, ha képes belátni a saját hibáit, és képes változtatni. Ha erre képtelen, akkor saját maga kerül a centrumba, ilyenekből lesznek a diktátorok” – tette hozzá.

„A pályafutásom csúcspontja, a kormányfunkcióba kerülés akkor következett be, amikor az elmúlt rendszer a végóráit élte” – idézte fel. Lelkesítően hatott rá, hogy aktívan részt vehetett a reformfolyamatban, ugyanakkor hibának tartja, hogy a változásokat elfelejtették elmagyarázni az embereknek.

Kudarcai között említi, hogy belépett a Horn-kormányba, ahol nem volt meg az a támogatói közeg, amely a Németh-kormányban segítette munkáját. „Fel kellett volna mérnem, hogy vagy megalkuvásra kényszerülök, vagy bukásra. Az utóbbi következett be” – ismeri el tévedését Békesi a beszélgetés végén.

atv.hu

<

További belföldi híreink

Legfrissebb hírek