Belföld

2016-03-08 11:42:00

"Nem lehet ekkora zűrzavarban tanítani"

A diákjai azt mondták, megértik, és partnerek lesznek a sztrájkban, mondta Szalayné Tahy Zsuzsa az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Március 15-től sztrájkolni fog, mégpedig úgy, hogy nem hajlandó beírni egy jegyet sem. Szalayné Tahy Zsuzsa, a zuglói Szent István Gimnázium tanára tervét a Facebook-on osztotta meg. A tanárnő februárban nyílt levélben szólt be tankerületi vezetőjének, szálljon le Pukli Istvánról.

Szalayné elmondta, gyakori eset, hogy úgy kell helyettesítenie, hogy egyszerre két osztályban tart órát, szaladgál egyik teremből a másikba. Sok más iskolában is így működnek a dolgok, erről számolnak be a kollégák, tette hozzá a pedagógus. Szalayné hangsúlyozta, ha a tanárnak nincs meg a heti 26 órája, akkor olyan tárgyakat is helyettesítenie kell, amelyekhez nem ért.

Szerinte nem lehet ekkora zűrzavarban tanítani, és úgy sem, hogy nincs megoldva a szakszerű helyettesítés. Szalayné azt mondta, ő két lehetőséget említett a sztrájkra, az egyik, hogy nem ír be jegyet, a másik, hogy ötöst ad. Szerinte jelen helyzetben ez az egyetlen igazságos lépés, hiszen ismeretlenül nem osztályozhat felelősen.

atv.hu

<

További belföldi híreink

Legfrissebb hírek