Belföld

2016-03-03 17:05:00

Nem tudták lemondatni Erdősiné férjét

Folyamatosan frissülő hírek!

Személyeskedő vita után jelentette be a herceghalmi polgármester, hogy nem hajlandó lemondani, a helyi képviselőkben pedig nem volt elég bátorság a felállásra. A fideszesek összekaptak az ülésen, egyikük látványosan Erdősi László mellé állt.

  • Ezért nem olvasták fel a civilek levelét

    március 03.csütörtök 18:48

    Hunya Krisztina független képviselő is nyilatkozott portálunknak. Elmondta: rendkívül csalódott az eredmény(telenség) miatt, és nem érti, hogy a polgármester lemondását miért tárgyalták együtt a népszavazási kezdeményezés miatt kialakult médiahelyzettel. A civileknek pedig az elnézését kéri: az idegesség számlájára írja, hogy nem kezdeményezte a civilek levelének felolvasását. A nyílt levélről itt olvashat bővebben.

  • Szendrei nem érti a dolgot

    március 03.csütörtök 18:46

    Szendrei Bence az atv.hu-nak azt nyilatkozta: nem érti a történteket, hiszen előzetesen arról állapodtak meg a képviselőkkel, hogy 4-3-as arányban feloszlatják a testületet. Hozzátette ugyanakkor, hogy a helyi Fidesz soha nem a pártfegyelemről volt híres, mindenki úgy cselekszik, ahogy jónak látja.

  • Csalódtak a civilek

    március 03.csütörtök 18:32

    Az egyik civil az atv.hu-nak elmondta: nagyon csalódottak, hogy nem olvashatták fel a nyílt levelüket a polgármesternek. Hozzátette: látva a városvezető elszántságát, nem is gondolja, hogy hatással lett volna rá a civilek hangja.

  • Nem oszlik fel a testület

    március 03.csütörtök 18:30

    Leszavazták a képviselő-testület feloszlatását, a civilek egy emberként pattantak fel és hagyták el a termet. Többen odaszúrják a képviselőknek, hogy szégyelljék magukat, közben a sajtó munkatársai Erdősit ostromolják, aki vehemensen próbál mindenkit elzavarni maga körül. A kopasz-botrány tehát mégsem rázta meg eléggé Herceghalmot, minden marad a régiben. Azt leszámítva, hogy az eddig egységesnek tartott helyi Fidesz meghasonlott.

    kép: atv.huKép: atv.hu

      

  • Így szavaztak a képviselők a feloszlatásról

    március 03.csütörtök 18:26

    Erdősi László - Nem

    Csizmadia Zsuzsanna  - Igen

    Makay István - Nem

    Erdei László - Nem

    Hunya Krisztina - Igen

    Czinege Jánosné - Nem

    Szendrei Bence - Igen

     

  • Erdősi: NEM!

    március 03.csütörtök 18:24

    A polgármester ezt szinte kiabálva közölte a képviselőnővel. Most a napirendtől eltérően szavaznak a képviselőtestület feloszlatásáról.

  • Nem a feleség miatt mondatná le

    március 03.csütörtök 18:22

    Hunya Krisztina most arról beszél, hogy nem a polgármester felesége miatt mondatná le a városvezetőt, hanem azért, mert rosszul végzi a munkáját. Felkérte Erdősit, hogy írásban nyújtsa be a lemondását.

  • Nem fogadták el a tájékoztatást

    március 03.csütörtök 18:21

    Szavaztak a polgármester beszámolójáról: 4-3-as arányban leszavazták Erősi László tájékoztatóját.

  • Videó: így akadályozták Nyakót a kopaszok

    március 03.csütörtök 18:19

    A Nemzeti Választási Bizottság szerint fizikailag nem akadályozták Nyakót, és bár a kidobók megsértették a választási alapelveket, Erdősiné és kísérője ezt nem használták ki. Vagyis a Nemzeti Választási Iroda nem követett el mulasztást.

    A 444.hu elkérte az NVI-től a belső térfigyelő kamera felvételét, amin jól látszik, ahogy Nyakó telefont kap, hogy induljon érvényesíteni a népszavazási kezdeményezést. Erdősiné segítőjét csak utána értesítik, de előtte jut az automatához, ugyanis a két kidobó nehezen engedte Nyakót. Erdősiné eközben békésen üldögélt. 

  • Erdősi: Semmiképpen nem mondok le!

    március 03.csütörtök 18:17

    Jön a második napirendi pont, amely a polgármester lemondását tárgyalja. Hunya Krisztina ultimátumot is adott a városvezetőnek - április 4.- aki azonban kijelentette: semmiképpen nem mond le a pozíciójáról. Cinikusan mitikus dátumnak nevezi a határidőt.

  • Erdősi védi a feleségét

    március 03.csütörtök 18:16

    Ismét Erdősi Lászlóé a szó, aki szerint az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, így a feleségét is.

  • Nehezen lesz így változás

    március 03.csütörtök 18:15

    Czinege Jánosné szerint az álljon fel, aki hibázott, ő nem hajlandó lemondani a képviselőségről.

  • Az alpolgármester is ragaszkodik a székéhez

    március 03.csütörtök 18:12

    A fideszes Makay István most Szendreivel vitatkozik: kijelentette, őt azért választotta meg a falu, hogy dolgozzon a településért, és előre kijelenti, hogy nem hajlandó felállni. Szerintte elképesztő, hogy egy ilyen bagatell ügy, hogy valahova elment a polgármester felesége, ilyen lépésre sarkallja a párttársát. Makay látványosan Erősi László mellé állt saját párttársaival szemben.

    makay istvánMakay István

  • Fideszes veszekedés lett az ülésből

    március 03.csütörtök 18:10

    Szendrei Bence nem ért egyet párttársa álláspontjával, elmondása szerint bár ő jobboldali, de gondolkodó ember, és úgy látja, a polgármester olyan mértékben ártott a településnek, hogy ilyen formában nem mehet tovább a munka.

    szendrei benceSzendrei Bence

  • Hasad a Fidesz?

    március 03.csütörtök 18:06

    Makay István alpolgármester némileg ellentmond fideszes párttársainak: szerinte sincs senkinek semmi köze ahhoz, amit a polgármester felesége csinált. Meglátása szerint a média turbózta fel az ügyet, és arra kérte a jelenlevőket, hogy ne nyilvánítsanak véleményt, mert kezdeményezni fogja a terem kiürítését. Hozzátette: a polgármester dolga, hogy lemond-e, vagy sem. Arról is beszélt, hogy a polgármesternek semmi köze a kopaszokhoz.

  • Erdősi ismételgeti magát

    március 03.csütörtök 18:03

    Csizmadia Zsuzsa fideszes képviselő szerint a herceghamiaknak igenis nyilatkoznia kell arról, hogy mit gondol a felesége tettéről. A polgármester megerősítette, hogy egyetért felesége MTI-s nyilatkozatával, és újra megismételte, hogy nemes ügyet szolgált.

  • Lényegtelen, mit tett Erdősiné

    március 03.csütörtök 18:01

    Erdei László független képviselő szerint - aki a hírek szerint a polgármester egyetlen helyi szövetségese maradt - senkinek semmi köze ahhoz, hogy mit csinált a városvezető felesége.

  • Szendrei nem ereszti Erdősit

    március 03.csütörtök 17:57

    Szendrei Bence szerint kérdéses, hogy a polgármester felesége hogyan fogja összegyűjteni a 200 ezer aláírást, és ismét arra kéri a városvezetőt, hogy nyilatkozzon: lemond-e, vagy sem. Erdősi szerint felesleges ugyanazt a kérdést 2-3-szor nekiszegezni, ha a napirendre kerül a kérdés, nyilatkozik.

  • Erdősi köti az ebet a karóhoz

    március 03.csütörtök 17:55

    Erdősi szerint a felesége jó ügyet szolgált, így ebben a témában nem hajlandó nyilatkozni. Nagyon úgy tűnik, hogy a polgármester valóban ragaszkodik a székéhez, és nem mond le. Szerinte neki nem kötelessége a felesége beadványait méltatni vagy firtatni, ezért a továbbiakban nem hajlandó beszélni a témáról.

  • "Ennyi erővel az utcán is nyilatkozhatnék"

    március 03.csütörtök 17:53

    Arra kéri Szendrei Bence a polgármestert, hogy nyilatkozzon a lemondással kapcsolatban. Erdősi erre úgy válaszolt: még napirendbe sem vették a témát, ennyi erővel az utcán is nyilatkozhatna.

  • Felállhatnak, ha nem mond le Erdősi

    március 03.csütörtök 17:49

    A fideszes Szendrei Bence szerint a polgármester már régóta nem végzi jól a munkáját, erre a Kopasz-üggyel még szégyent is hozott a településre, ami teljesen méltatlanná tette a pozícióra. Hozzátette: ha a polgármester valóban sportembernek érzi magát, akkor feláll. Ha ez nem történik meg határidőn belül, akkor feláll a testület, monta a fideszes képviselő.

  • Kiakadtak a civilek

    március 03.csütörtök 17:46

    A fideszesek eddig nem támogatták a képviselő-testület feloszlatását, Szendrei Bence kormánypárti képviselő azonban indítványozta, hogy tárgyalják meg a kérdést. A polgármester megszavaztatta a jelenlevőket, akik 3 igen, 3 nem és 1 tartózkodással leszavazták a feloszlatásról való tárgyalást. A jelenlevő civilek hangot adtak nemtetszésüknek, valaki be is fütyült.

     

  • Egyben tárgyalják a lemondást és a feloszlatást

    március 03.csütörtök 17:41

    Egyben fogják tárgyalni a polgármester lemondására való felszólítást és a képviselő-testület feloszlatását. Csizmadia Zsuzsa fideszes képviselő kezdeményezte a napirendi pont kettéválasztását, ezt azonban a képviselők leszavazták. fotó: szobota zoltán / atv.huFotó: Szobota Zoltán / atv.hu

  • Módosították a napirendet

    március 03.csütörtök 17:37

    A nagy médiaérdeklődésre tekintettek előrehozták Hunya Krisztina előrekesztését, amely azt kezdeményezi, hogy mondjon le a polgármester. Erdősi László reméli, hogy ezután nyugodtabb körülmények között fog zajlani a munka.

     

  • Mi is ez a kopasz-botrány?

    március 03.csütörtök 17:35

    Az ügy még múlt hét kedden robbant ki, amikor az MSZP-s Nyakó István elment a Nemzeti Választási Irodához, hogy beadja a boltzárról szóló kérdését. A hivatalnál azonban tucatnyi kopasz, kigyúrt ember várta, akik sorfalat állva az épület aulájában, megnehezítették a képviselőt abban, hogy elsőként érjen a blokkolóhoz. 

    Erdősi Lászlóné szintén azért érkezett, hogy a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban nyújtson be kérdést. Herceghalmi polgármester feleségének fiatal segítője a kopaszok segítsége révén 4 másodperccel előbb ért a blokkolóhoz, így a Nemzeti Választási Bizottság az ő beadványát hitelesítette.

  • "Nem jó polgármester"

    március 03.csütörtök 17:34

    Hasonlóan nyilatkozott Csizmadia Zsuzsanna is, aki 2014-ben fideszes színekben indult a polgármesteri székért. Elmondta: mindenképpen támogatná Erdősi László lemondását, de nem csak a mostani cirkusz miatt, hanem azért, mert „nem jó polgármester”.

  • Fideszesek is lemondatnák

    március 03.csütörtök 17:34

    Kedden sikerült beszélnünk az egyik fideszes képviselővel is. Szendrei Bence elmondta: maximálisan támogatja a polgármester lemondására történő felszólítást, hiszen ami történt, az szerinte is elfogadhatatlan. Azt ő is megerősítette, hogy a múlt heti esemény csak hab volt a tortán, már régóta nincs meg a kívánt összhang a választott képviselők és a városvezető között.

  • Nem akar lemondani

    március 03.csütörtök 17:33

    Herceghalom polgármestere korábban lapunknak azt mondta, őt csak a bíróság tudja felállítani a székéből.

  • Lassan kezdődik az ülés

    március 03.csütörtök 17:31

    Zsúfolásig megtelt a terem, megérkeztek a képviselők és Erdősi László polgármester is.fotó: szobota zoltán / atv.huFotó: Szobota Zoltán / atv.hu

  • Sokan nem mertek elmenni

    március 03.csütörtök 17:30

    Az atv.hu tudósítója beszélt a nyílt levelet megfogalmazó Kiss Szilárddal, aki elmondta: fájlalja az egész dolgot, mert Herceghalom egy jó település, a polgármester pedig nem érdemtelenül került vezetői pozícióba – többek között ő is rá szavazott 2014-ben. Hozzátette: a felhívásukat sokan lájkolták a Facebookon, de még többen voltak azok, akik csak telefonon „adták le támogatásukat”, mert féltek attól, hogy nem kapnak segélyt, ha megjelenik a nevük a kezdeményezés mellett. Volt aki pedig azzal indokolta távolmaradását, hogy egy boltban vásárol Erdősiékkel, és nem tudna ezek után a szemébe nézni.

  • „A falura is kopaszokat hív?”

    március 03.csütörtök 17:11

    Közben valakik táblákat helyeztek el a községházánál olyan feliratokkal, mint: „A falura is kopaszokat hív?”, „Fejétől bűzlik a hal”, vagy „Polgármester, mikor mond le? A falunak nincs szüksége magára”. Az atv.hu által közölt, civilek által írt nyílt levél szerzői tagadják, hogy közük lenne az akcióhoz.

  • Kevés a civil, sok az újságíró

    március 03.csütörtök 17:03

    Az atv.hu tudósítója szerint egyelőre nem jelentek meg nagy számban civilek a községházánál, annak ellenére, hogy az előzetes hírek szerint így akartak nyomást gyakorolni a városvezetőre, hogy mondjon le. Médiamunkások azonban jelentős számban képviseltetik magukat. A központban több elhaladó autó is támogatóan dudál.

Korábbi hírek betöltése
<

További belföldi híreink