Belföld

2016-03-01 18:27:00

A fideszesek csütörtökön leváltanák Erdősi Lászlót

Herceghalom polgármestere lapunknak azt mondta, őt csak a bíróság tudja felállítani a székéből. A helyiek a kopaszbotrány miatt menesztenék a vezetőt. Felesége nem kommentálta, hogy népszavazási kérdése zöld lámpát kapott.

Ahogy arról beszámoltunk, hétfő este Erdősi Lászlóné népszavazási beadványát hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság. Az ügy még múlt hét kedden robbant ki, amikor az MSZP-s Nyakó István elment a Nemzeti Választási Irodához, hogy beadja a boltzárról szóló kérdését, a hivatalnál azonban tucatnyi kopasz, kigyúrt ember várta, akik sorfalat állva az épület aulájában, megnehezítették a képviselőt abban, hogy elsőként érjen a blokkolóhoz.

És itt jött képbe Erdősi Lászlóné, a herceghalmi polgármester felesége, aki szintén azért érkezett, hogy a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban nyújtson be kérdést a választási irodához. A történet ismert, Erdősiné fiatal segítője blokkolt először, négy másodperccel megelőzve Nyakót.


A nyilvánvaló botrány és a feltételezhető törvénytelenség ellenére tegnap Erdősiné kérdése kapott zöld utat, ami egyben azt is jelenti, hogy az MSZP kérdése ötödször is parkoló pályára került.   

Erdősiné a botrány kirobbanása óta csak egy rövid közleményben nyilatkozott, melyben azt írta, hogy a kezdeményezést mint a közügyek iránt érdeklődő, arról véleménnyel bíró független magánszemélyként tette meg. Ősfideszes férje szintén arról beszélt, hogy a felesége önálló emberként nyújtotta be a kérdést, és „jó ügyet szolgált”.

Ezek után biztosak lehetünk abban, hogy Erdősiné boldog, amiért tegnap hitelesítették a beadványát, ezért elutaztunk Herceghalomra, hogy személyesen is beszéljünk a közügyek iránt élénk érdeklődést tanúsító nővel.  

Herceghalomnak ártott  

Herceghalmon egyből feltűnik, hogy a kistelepülés a magyarországi átlagnál jóval rendezettebb, modern házak épülnek, főutcáját és az ott található önkormányzati épületeket bármelyik település megirigyelné, nem is beszélve nemrég épült négycsillagos szállodáról. Az embernek az az első érzése, hogy a Zsámbéki-medence dinamikusan fejlődő községének jó gazdája van. A helyiekkel beszélgetve azonban már egy jóval árnyaltabb kép rajzolódik ki.

erdősi lászlónéErdősi Lászlóné
Arra senki sem tudott nekünk választ adni, hogy mi lehetett Erdősi Lászlóné indítéka a népszavazási kérdés benyújtásakor.


Volt, aki szerint a házaspár így akarta bebizonyítani, hogy „fideszesebb” a helyi fideszeseknél. Erdősi László ugyanis Fideszes volt, de a 2014-es választások előtt annyira összeveszett a párttal, hogy végül nem őt, hanem Csizmadia Zsuzsát indították a polgármesteri székért.

Ez állítólag igen rosszul esett a városvezetőnek, akit bár újraválasztottak a településen, a fideszes többségű képviselő-testülettel állandó harcban áll. Az atv.hu-nak nyilatkozó egyik helyi polgár szerint a történtek ellenére a polgármesterék továbbra is „hithű Orbánisták”, akik száz százalékig azonosulnak a párt országos ügyeivel. A legtöbben nem értik, hogy a városvezető és felesége miként nem számított arra, hogy az akcióból országos méretű botrány fog kerekedni. Ezt sokan Erdősiék szemére is vetik, úgy érzik, a történtek elsősorban Herceghalomnak ártottak.


Egyik riportalanyunk megjegyezte, olyan, mintha megerőszakolták volna a települést, ezért azt várja el a polgármestertől, hogy mondjon le a pozíciójáról.

Lemondatnák Erdősiné férjét

Ezt kezdeményezi az egyik helyi képviselőnő is, tudta meg az atv.hu. A község képviselőtestülete csütörtökön tart rendkívüli ülést, melyen három napirendi pontot tárgyalnak a jelenlevők. Ezek közt az egyik Hunya Krisztina előterjesztése, amely a polgármester lemondását szorgalmazza.


A független képviselő portálunknak elmondta: a település többsége szerint Erdősiné olyan szégyent hozott a településre, amire soha nem volt példa.

Szerinte a múlt heti botrány volt az utolsó csepp a pohárban, a bajok 2014 után kezdődtek, a városvezető ugyanis nem működik együtt a testülettel. Szerinte azelőtt is csak azért működtek a dolgok, mert az akkori alpolgármester, Csizmadia Zsuzsa mindent megcsinált helyette. Hogy mi lehetett a polgármester illetve felesége terve a népszavazással, azt ő sem tudja: talán visszakerülni a Fidesz bizalmába. De ez csak találgatás.


Hunya Krisztina elmondta:


csütörtökön ultimátumot ad a polgármesternek, hogy jövő hét keddig nyújtsa be az írásos lemondását. Amennyiben ez nem történik meg, úgy a következő ülésen kezdeményezni fogja a testület feloszlatását, és ha a testület feloszlik, akkor ha a polgármester „megveszik” is, megszűnik a státusza, magyarázta a képviselő.

Hozzátette: szerinte a testület tagjai is támogatni fogják ebben.

Fideszes képviselők is támogatják

Sikerült beszélnünk az egyik fideszes képviselővel is. Szendrei Bence elmondta: maximálisan támogatja a polgármester lemondására történő felszólítást, hiszen ami történt, az szerinte is elfogadhatatlan. Azt ő is megerősítette, hogy a múlt heti esemény csak hab volt a tortán, már régóta nincs meg a kívánt összhang a választott képviselők és a városvezető között. Ennek ellenére sajnálja, hogy Erdősi belekeveredett a botrányba.


„Ez egy kis település, itt pártszimpátiától függetlenül mindenki együtt tudott működni a másikkal, sosem volt acsarkodás. Ami itt kirobbant, az tényleg minősíthetetlen, és mindenkit megviselt.

Ez rettentően kínos mindannyiunk számára” – magyarázta lapunknak a képviselő. Hozzátette: a helyi ellentétek éleződtek ki azzal, hogy a polgármester belekeveredett az országos politikába, a helyzetet egyedül Erdősi László tudná tisztázni.

Többségben az ellenzők

Hasonlóan nyilatkozott Csizmadia Zsuzsanna is, aki 2014-ben fideszes színekben indult a polgármesteri székért. Elmondta: mindenképpen támogatná Erdősi László lemondását, de nem csak a mostani cirkusz miatt, hanem azért, mert „nem jó polgármester”.


Ezt egyébként a 6 képviselő közül 5 így látja, ezt bizonyítja az az állásfoglalás is, amely a választási irodánál történt balhé után került fel Herceghalom holnapjára, és amelyben az aláírók elhatárolódtak Erdősi Lászlóné kezdeményezésétől.

A közleményt egyedül Erdei László nem írta alá, aki a helyiek szerint a polgármester egyetlen szövetségese az önkormányzatban. A független képviselő egyébként szintén fideszes volt, azonban kilépett a frakcióból. Hogy ne legyen annyira egyszerű a kép, értesüléseink szerint Erdei azóta is lelkes támogatója a kormányközeli CÖF-nek.

fotó: semsei lászló / atv.huFotó: Semsei László / atv.hu
Természetesen Herceghalmon szerettük volna a polgármestert is megkérdezni, ezért ellátogattunk a községházához, hátha a hivatalában találjuk Erdősit. Az épület ajtaját zárva találtuk, mert „nincs ügyfélfogadás”. A következő állomás a városvezető háza, a kertben ott állt Erdősiék autója. Hívtuk az otthoni telefont, hátha sikerül személyesen is találkozni a polgármesterrel.


Ő azonban arra kért, hogy ne zavarjuk őket, és közölte: hiába minden igyekezet, őt csak a bíróság tudja felállítani a székéből.

A feleségével nem tudtunk beszélni, így sajnos nem derült, ki, hogy

- Mit érzett, amikor megtudta, hitelesítették a kérdését?
- Mit keresett a választási irodában vele együtt 10-15 kopasz kigyúrt ember?
- Hogyan került az általa aláírt népszavazási kérdés az egyik kopasz emberhez?
- Honnan ismeri Varró Ádámot, aki segített helyette leadni a kérdőívet?

<

További belföldi híreink

Legfrissebb hírek