Belföld

2016-02-20 11:35:00

Törvénymódosítással könnyítené a sztrájkot az LMP

Az LMP a sztrájktörvény módosítását kezdeményezi, hogy a munkavállalók könnyebben gyakorolhassák sztrájkjogukat - jelentették be az ellenzéki párt társelnökei szombati budapesti sajtótájékoztatójukon.

Schiffer András azt mondta: a kormány még a "médiatörvény elfogadásának árnyékában" szavaztatta meg azt a "sztrájkellenes" jogszabályt, amely gyakorlatilag ellehetetleníti a munkabeszüntetést.

Kiemelte,


a magyarországi bérek csak akkor emelkedhetnek, ha a munkaerő képzettségének növelése mellett feléled a szakmák között a szolidaritás.

Utóbbihoz erős szakszervetekre és széles körű sztrájkjogra van szükség - fejtette ki Schiffer András. A társelnök örömtelinek nevezte, hogy a közelmúltban továbbterjedt az elégedetlenség az alacsony bérek és az "irracionális túlközpontosítás" miatt. 

Úgy fogalmazott: "Az emberek 25 év után kezdik kidugni a fejüket a "hűbéri hurokból", ami alapfeltétele a tisztességes béreknek.     Szél Bernadett hangsúlyozta, az LMP ezt a folyamatot a sztrájkjogot erősítő törvénymódosítással próbálja segíteni. Példaként említette, hogy javaslatuk szűkítené azon szolgáltatások körét, amelyeket a munkavállalóknak sztrájk idején is biztosítaniuk kell. Jelenleg ugyanis ezt olyan széles körben határozzák meg, hogy egy sztrájk gyakorlatilag észrevehetetlen lenne - fejtette ki.

Kitért arra is: kezdeményezik, hogy a bíróság helyett a munkaügyi közvetítői és döntőbírói szolgálat döntsön az elégséges szolgáltatások köréről. Ezzel elérhető lenne, hogy a hosszú bírósági perek helyett akár öt nap után életbe lehessen léptetni a sztrájkot - tette hozzá Szél Bernadett.

atv.hu/MTI

<

További belföldi híreink

Legfrissebb hírek