Belföld

2016-02-18 14:10:00

Lázár: Többször is kikértem Habony véleményét

Nem tudjuk elkerülni a román határzár felállítását, mert az EU az elmúlt egy évben semmit sem tett a migránskrízis megoldása érdekében. Félő, hogy az Európai Bizottság maga a probléma a kérdésben – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 40. Kormányinfón a parlamentben.

Hozzátette: mindaddig hiába várunk segítséget nyugati szomszédainktól, amíg a német kormány egy négy fős migráns családnak napi 500 eurós ellátást biztosít úgy, hogy semmilyen munkavégzésre nem kötelezi őket cserébe.

A miniszter elmondta: a kormány arra készül, hogy még az idei év első szakaszában döntést kell hoznia az említett határszakasz személyi és műszaki védelmének megerősítéséről.

A miniszterelnök arra utasította a belügyminisztert, hogy Csongrád megye teljes romániai határszakaszán készítse elő az építkezést.

Az év közepétől elkezdik lehívni az orosz hitelt

Ugyancsak újságírói kérdésre megjegyezte, terveik szerint az év közepétől elkezdik lehívni a Paks 2-höz rendelt orosz hitelkeretből az előkészítési szakaszhoz szükséges összegeket. Ez első körben 252 milliárd forintot, majd a következő szakaszban egy 500 milliárdos nagyságrendet jelent.

Az áramszolgáltatás jövőbeni államosításával kapcsolatban a miniszter megjegyezte,hogy annak hozzávetőleges költsége akár az 1000 milliárd forintot is elérheti. Ugyanakkor ezzel kapcsolatban még nem zajlanak konkrét tárgyalások, csupán előkészítő beszélgetések, de a 2018-as választások előtt amúgy is valószínűtlen az állam piacra lépése.

Téved a Szépművészeti Múzeum igazgatója

Lázár a Szépművészeti Múzeum igazgatójának ügyében is kapott kérdést, amelyre azt reagálta, hogy nagyra értékeli Baán László munkásságát, aki

biztos, hogy téved, ha azt hiszi, fejeseknek (például Habony Árpád) vagy politikusoknak a hozzáállásán múlik az általa vezetett intézmény sikere.

Szerinte kapcsolati tőkével nem lehet múzeumot fejleszteni, és arról biztosította az igazgatót, hogy a Fidesznél semmi szükséges protekcióra ahhoz, hogy szakmai munkáját hatékonyan tudja ellátni.

A 2024-es olimpia magyarországi pályázatának kérdése

A Figyelő újságírója arra volt kíváncsi, hogy a moszkvai találkozón szóba került-e a 2024-es olimpia magyarországi pályázatának kérdése, amelyre Lázár azt felelte, mivel hazánk több pályázó egyike, ezért elemi érdeke fűződik ahhoz, hogy támogatókat, voksot szerezzen a rendezés jogának elnyeréséhez.

Az újságíró konkrétan rákérdezett, hogy ezek szerint akkor már van egy voksunk az orosz félnek köszönhetően, mire Lázár annyit felelt: "köszönöm a kérdést."

A KLIK egy formai kérdés

A miniszter több kérdést is kapott a közoktatási kerekasztalra és a KLIK csődjére vonatkozóan, úgy vélekedett, hogy 2002 óta minden évbe romlott a diákok tanulmányi teljesítménye, a KLIK előtti időszakban és a KLIK létezése óta is.

Szerinte először a tartalmi kérdésekről kellene beszélni, jelesül arról, hogy miért tudnak egyre kevesebbet a magyar diákok. Ehhez képest,

a KLIK egy formai kérdés, amelytől például a tanárok teljesítményének értékelése nem elválasztható.

Ez utóbbihoz ugyanis bürokráciára van szükség, és ez ugyanaz a bürokrácia, amely ellen a tanárok most küzdenek - tette hozzá.

A Népszabadság kérdésére Lázár elmondta azt is, hogy a KLIK kifizetetlen számláinak összege 17 milliárd forint.

Több kérdésben is kikértem már Habony szakértői véleményét

A hvg.hu megkérdezte a minisztert, hogy a Gyurcsány-kormány idején is már népszerű Habony Árpád mit dolgozik a harmadik Orbán-kormánynak.

Lázár nem tudta konkrétan megmondani Habony feladatait, azt azonban elismerte, kíváló politikai szakértőnek tartja, 

akinek ő maga is már több kérdésben kikérte a szakértői véleményét, és ebben semmi kivetnivalót nem talál.

atv.hu

<

További belföldi híreink

Legfrissebb hírek