Belföld

2016-02-12 15:05:00

Újabb brókerbotrány a láthatáron?

A rendőrség gyanúja szerint több tízmillió forintot bukhattak fejenként azok, akik a Reálszisztéma ígéretére hallgatva vásároltak a brókercéggel összejátszó BTel részvényeiből.

Meghaladja az V. kerületi Rendőrkapitányság hatáskörét a Reálszisztéma Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt.-vel kapcsolatban felmerült kár-, illetve elkövetési érték – írja a Világgazdaság. Ezzel indokolta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vizsgálati osztálya, hogy a bűnügyben a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya nyomoz tovább.

A Magyar Nemzeti Bank már novemberben felügyeleti biztost rendelt ki a Reálszisztémához. Korábban már lehetett arról olvasni, hogy a Reálszisztéma anélkül vett egyik ügyfelének a Business Telekom (BTel) részvényeiből, hogy arra megbízást adott volna. A brókercég ügyvezető igazgatója akkor azt állította, hogy egyetlen ügyfél vádaskodásáról van szó. Azóta több magánszemély is feljelentést tett, amely alapján a rendőrség nyomoz.

A gyanú szerint a Reálszisztéma hamis magánokiratot használt fel, folytatólagosan és üzletszerűen jelentős értékre csalt és sikkasztott. Az egyik ügyfélnek például felajánlották, ha a tőzsdei ár 80 százalékán vásárol BTel-részvényt, a papírokat a későbbiekben havi 4 százalékos felárral a Reálszisztéma visszavásárolja. Méghozzá abból a haszonból, amely azáltal keletkezik, hogy a BTel részvényeit bevezetik a frankfurti tőzsdére, és az követően azok árfolyama 6-9 hónapon belül kilő – írja a lap. Ám ennek bedőlve hiába vett az egyik kliens 2013-ban 35 millió forintért BTel-részvényeket, azokat a Reálszisztéma a 2014. április 30-án megjelölt napon nem vásárolta vissza. Ráadásul a károsult rájött arra, hogy fiktív árbevételi adatokkal megtévesztették.

A BRFK szerint a tőkepiac szereplőinek közvetített, a távközlési cég valós pénzügyi helyzetére vonatkozó hamis jelzésekkel bírta kötvény-, illetve részvényvásárlásra a befektetőket, ami megalapozza a kibocsátó büntetőjogi felelősségét – áll a rendőrségi határozatban.

atv.hu

Politikai hirdetés

<

További belföldi híreink

Legfrissebb hírek

Politikai hirdetés