Belföld

2016-02-12 21:14:00

Századvég-ügy: az ATV-ben csapott össze Csepreghy és Bodnár

A kormány továbbra sem ért egyet a Kúria döntésével, amely szerint nyilvánosságra kellett hozni a Századvég által a kormány megrendelésére készített tanulmányokat – mondta az ATV Szabad szemmel című műsorában Csepreghy Nándor.

A miniszterhelyettes Bodnár Zoltánnal, a Liberálisok gazdaságpolitikusával vitatkozott a Miniszterelnökség által a Kúria döntése nyomán a múlt héten a vs.hu újságírójának kiadott dokumentumokról.

Bodnár Zoltán elismerte, hogy jogi értelemben védhető volt a kormány eljárása, amellyel minden jogi lehetőséget kimerítettek, hogy elejét vegyék a tanulmányok kiadásának, ám úgy véli:

a folyamat során Lázár Jánost „hazugságba sodorta valahogy az élet”, és neki az a benyomása keletkezett, hogy a miniszter „valakinek a foglya”.

Csepreghy Nándor kijelentette: tiszteletben tartja a bírósági döntést, amit a kormány végrehajtott, de szerinte nem helyes, hogy nyilvánosságra kerül egy ilyen dokumentum. Úgy véli:

„ha Lázár János valakinek a foglya, akkor a józan észnek a foglya”.

A felvétel során szóba került, hogy a felek szerint a Századvég mennyire volt felkészülve a szóban forgó tanulmányok elkészítésére, illetve hogy miért 2013-ban világították át a cégcsoport egy részét.

atv.hu

<

További belföldi híreink

Legfrissebb hírek