Belföld

2016-02-11 07:59:00

"Letesszük a Parlament elé a halottainkat"

Sem temetőt, sem óvodát nem kapnak a magyarországi muzulmánok – mondta a lapunknak adott interjúban Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke, aki szerint van félnivalójuk, mert a magyarok egy része iszlamofób. Az egyházvezető elmondta, hogy már visszavonták a kormánypártokra kiadott vallási tiltást, és konkrét elképzelésekkel rendelkeznek a hazánkba érkező bevándorlók integrációjával kapcsolatban. Az Iszlám Államot bűnbandának tartó elnök szerint a szigetvári török emlékhely történelmi gesztus a kormány részéről.

"Letesszük a Parlament elé a halottainkat"
Bolek Zoltán (Fotó: evangelikus.hu)

Az iszlám melyik irányzatát képviselik Magyarországon?

Alapvetően szunnita közösség vagyunk, de ettől még bejöhet hozzánk egy síita is imádkozni. Leginkább a boszniai muzulmánokhoz érezzük magukat közel, egyrészt a monarchiában eltöltött 40 éves közös múlt miatt, másrészt a földrajzi közelség okán is.

Jelenleg melyik mufti alá tartoznak?

Az Európa szerte elismert horvát mufti, Aziz Haszanovics úrhoz, de már beadtuk a csatlakozási kérelmünket a Rijaszethez, mert a boszniai főmuftit szeretnénk felettes szervünknek. Hozzá tartoznak a horvát, a szerb és a szlovén muzulmánok is. Miután felmutattuk a történelmi folytonosságot a két világháború között egy bosnyák őrnagyi rangban leszerelt tábori imám, Durics Hilmi Huszein által alapított Magyar Mohamedán Autonóm Egyházközséggel, akceptálták a szándékunkat. Évente 2-4 alkalommal utazom hozzájuk, Szarajevóba hivatalos tárgyalásra.

aziz haszanovics (fotó: igbd.org) Aziz Haszanovics (Fotó: igbd.org)
Miért nincs hazánknak önálló muftija?

Addig nem lehet, míg a muszlim közösség el nem ér egy meghatározott létszámot.

Most hány tagot számlál az egyházuk?

Ezt nem tudom konkrétan megmondani, mivel a törvény tiltja, hogy nyilvántartást vezessünk. 40-50 ezer muszlim él Magyarországon, de nem mindegyiknek van állampolgársága. 6-8 ezer magyarról tudunk , akik nem beleszülettek a vallásba, hanem felvették az iszlámot. Többségük külföldön él.
Egyelőre sajnos nem tudjuk abban a minőségben biztosítani a hitéletet híveinknek, mint a legtöbb magyar egyház, mert nincs például óvodánk. Amikor hozzájuk hasonlóan, mi is ingyenes ingatlanért folyamodtunk, nem adtak, igaz, akkor sem, amikor volt rá pénzünk.

Ez melyik kormány idején történt?

A Gyurcsány érában és a második Orbán-kormány idején is megtörtént. Politikai kapcsolatok szempontjából nekünk a Horn-, az első Orbán-, és a Medgyessy-kormányok idejében volt a legjobb a helyzetünk. Az elmúlt húsz évben azt tapasztaltam, hogy sokszor államtitkárfüggő a megítélésünk.
De mondok durvábbat. Lassan betelik a Kőbányán található Kozma utcai muszlim temetőrész. Több helyre is küldtünk kérelmet ezzel kapcsolatban. Volt, ahonnan a mai napig nem érkezett válasz és volt, ahol azt mondták, hogy nincs hely. Egy Budapest környéki településen egyenesen arra hivatkoztak, hogy mit szólna a lakosság.

Mi a megoldás, hiszen a kert végébe mégsem temetkezhetnek?

Ha betelik a temetőnk, és nem kapunk máshol helyet, akkor legfeljebb letesszük a Parlament elé a halottainkat. Miért van az, hogy minden történelmi keresztény felekezetnek és a zsidóknak is van külön parcellájuk, csak nekünk nincs. Pillanatnyilag tárgyalásban vagyunk egy településsel, ahol 10 millió forintért kapnánk egy hektár területet.

egyházi vezetők találkoztak colleen bell amerikai nagykövettel, jobb oldalon bolek zoltán, a magyar iszlám közösség elnöke láthatóEgyházi vezetők találkoztak Colleen Bell amerikai nagykövettel, jobb oldalon Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke látható

Előfordulhat, hogy összecsomagolunk

Visszatérve, az önök közösségének mekkora a létszáma?

Nem tudok válaszolni, mert négy közösségünk van: Budapesten, Debrecenben, Győrött és Siklóson. A debreceni mecsetünket a Hajdu-Bihar megyei településekről látogatják, illetve a debreceni egyetem külföldi diákjai, akiknek a 99 százaléka muszlim.

Mecsetről beszélünk vagy imaházról?

Imaházról, mert Magyarországon az elmúlt néhányszáz évben klasszikus mecset nem épült, és a rendszerváltás óta sem volt meg hozzá a politikai akarat. Még az Antall-kormány idején sem, holott – ne felejtsük el, hogy – a kormányfő Germanus Gyula tanítványa volt.
Én már nem ácsingózok olyan ingyenes lehetőségek után, amiket a történelmi keresztény felekezetek rendre megkapnak. Majd megoldjuk másképp: veszünk, átalakítunk. Egy hívő muszlim ezt a helyzetet úgy közelíti meg, hogy biztos Allah nem így akarta, és talán nagyobb súlya lesz annak, amit mi izzadunk ki.

És mit tennének, ha mondjuk, hatósági úton lehetetlenítenék el a mecsetépítési kísérletüket?

Na, akkor van az, pláne ha még az iszlám hit gyakorlását is be akarnák tiltani, hogy el kell innen vándorolni. Összecsomagolunk és elmegyünk, és még kevesebb magyar lesz Magyarországon.

El tud képzelni egy ilyen forgatókönyvet?

Egy szélsőjobboldali kormány idején igen.

Miből jutott erre a következtetésre? Vona Gábor azt írta a könyvében, hogy az iszlám a fény, az emberiség utolsó reménye.

Sok víz lefolyt azóta a Dunán és a Tiszán is.

Amikor ezeket írta, akkor volt önök között bármiféle kapcsolatfelvétel?

Minden párttal próbálkoztunk, de azok közül, akiket meghívtam, egyedül az LMP-s Schiffer és Ikotity urak részéről volt fogadókészség. Illetve a kormányoldalról az egykori kisgazda Turi-Kovács Bélával tudtam találkozni, de őt még abból az időszakból ismertem, amikor még én is tagja voltam a kisgazda pártnak.

Ezek szerint a Jobbikkal sem kerültek kapcsolatba?

Amikor meghirdették a keleti nyitás programjukat, abban számunkra sok szimpatikus elem volt, mivel ők is elsősorban a török népek felé próbáltak nyitni, illetve az arabok közül csak a palesztinok irányába, de ezt nem kell részleteznem, hogy miért. Vona Gábor elnök úr első évértékelőjére kaptam is meghívót, ahova azért nem mentem el, mert úgy gondoltam, hogy vagy mindegyik pártéra elmegyek, vagy egyikére sem.

Arab pénz igen, mecset nem

Miért rekesztette átok alá az önök imámja, Ahmed Kovács Miklós a jobboldali pártokat?

Nem átkozott ki senkit, viszont kiadott egy „Hárám”-ot, ami tilalmat jelent. Akik nem üldözik a muszlimokat, vagy esetleg még támogatják is, azok nekünk partnereink lehetnek. Akik viszont iszalmofóbiát szítanak, azokkal tilos együttműködnünk. A mecsetünk imámja nem azért fogalmazta meg ezt a tiltást, mert olyan kedve volt, hanem azért, mert a Koránban le van írva, hogy ne barátkozzatok az ellenséggel.

ahmed kovács miklósAhmed Kovács Miklós

Vagyis, akik nem támogatják önöket, azok az ellenségeik?

Ha valaki egy párt színeiben a menekülteket vegzálja, vagy legazemberezi a muszlimokat, az nem lehet a barátom. Szerintünk nem lehet különbséget tenni muszlimok között az alapján, hogy Magyarországon élnek-e, vagy a közel-keletről, Afrikából, illetve Törökországból érkeztek. Gusztustalan az a kétkulacsos politika, ami itt folyik, hogy kell az országnak az arab pénz, de eszükbe ne jusson itt mecsetet építeni.

Mit szóltak a Hárám alá rendelt pártok?

Miután a miniszterelnök úr korrigálta magát az ENSZ-ben, és elismerte, hogy igenis kell tenni az iszlamofóbia ellen, a Fideszre vonatkozóan egy hónap után visszavontuk a Hárámot. A Jobbikra viszont a mai napig érvényben van, ráadásul az ő médiáik kiforgatták az imámunk szavait, és úgy állították be, mintha egy keresztényellenes kirohanás lett volna, holott erről szó sem volt.

Ön szerint a magyar emberek iszlamofóbok?

Igen, de nem csak itthon, egész Európában. Nézzék csak meg, mekkora tüntetések zajlanak nyugat-Európában, vagy a Skandináv országokban! Ez ugyanaz, mint a nácizmus, amikor pusztán a vallása alapján ítélnek el és korlátoznak, fenyegetek valakit, és megfosztják a jogaitól. A végén még visszahozzák ránk a nyilas törvényeket.

Ez talán túlzás, de az tényleg kérdés, hogy a migránshullám nyomán kialakult közhangulatból önök mennyit érzékelnek?

Nagyon unom már, hogy ebben az országban mindig van egy aktuális ellenség. Miért nem lehet belátni, hogy ha egy muszlim elkövet valami gazemberséget, azt nem azért tette, mert muszlim, hanem mert gazember. A média mégis azonnal odaírja, hogy az elkövető vallása: muzulmán. Ha egy katolikus vagy protestáns az elkövető, miért nem írják oda, hogy milyen vallású? Így az a látszat keletkezik, mintha a keresztények és a zsidók sosem bűnöznének, csak a muszlimok. Sosem hittem volna, hogy egyszer bekövetkezik, hogy azért kell félnem a saját hazámban, mert muzulmán vagyok.

Tényleg félnek?

Persze, hogy félünk! A kolléganőmet nemrég egy késsel fenyegették meg a villamoson, mert kendőben volt. Azóta sapkát hord, mert az nem olyan feltűnő. De vertek már meg magyar muszlim lányt a Keletinél, és több olyan atrocitás is érte a híveinket, amikor a rendőrök csak annyit mondtak, hogy tegyünk feljelentést.
Napi szinten kapok olyan fenyegető e-mail-eket, hogy „ha kormányra jutunk, megdöglesz”, és sokszor nem is álnéven írnak, hogy tudjam, kitől kell félni. Azt is biztos hallották, hogy a mecsetünk bejáratára disznózsíros papírt ragasztottak. Azt gondolom, hogyha ugyanez a Dohány utcai zsinagógánál történik, már meglenne a tettes, és talán le is csukták volna.

Asszimiláció helyett integráció

A Magyar Iszlám Közösség hogyan viszonyul a menekültkérdéshez?

Nem etnikai vagy vallási, hanem humanitárius alapon. Amikor Röszkénél élelmet osztottunk nekik, nem azt néztük, hogy honnan jöttek és miben hisznek, csak azt, hogy rászorulók. Sok menekült keresztény is kapott adományt tőlünk. A hatóságok dolga, hogy kiszűrjék, ki a terrorista és ki a gazdasági menekült. Egyetértek azzal, hogy nem lehet mindenkit befogadni Európába csak azért, mert jobba akar élni, de azt sem tehetjük meg, hogy izoláljuk magunkat, és mindenki más oldja meg a problémáját a határainkon kívül.

Arról mi a véleménye, hogy ha migránsok árasztják el egész Európát, akkor alapjaiban változik meg kontinensünk kultúrája?

Erre vonatkozóan kidolgoztunk egy integrációs javaslat-csomagot, amit el is küldtünk a kormánynak, de nem figyeltek ránk. Azért nem asszimilációról beszélek, mert az azt jelentené, hogy az illető egy idő után protestáns vagy katolikus lesz. Míg az integráció esetében a bevándorló és gyermekei olyan magyarrá válnának, akiknek fontos Petőfi és a magyar népzene, de közben nem változtatják meg a vallásukat.


Annak mi lehet az oka, hogy olyan nyugat-európai országokban – mint például Franciaország –, ahol tömegméretekben fogadták be a muzulmán bevándorlókat, kudarcot vallott az integráció.

Hát persze, mert elrontották. Úgy nem lehet integrálni, hogy gettóba zárjuk őket és segélyeken vegetálnak nyelvismeret nélkül.

Ön szerint Magyarország hány muszlim bevándorlót tudna befogadni, és az ön elképzelései szerint sikeresen integrálni?

Biztos, hogy nem tízezreket, de ez az ország méretéből is adódik. Ha elkerülhetetlen, mert mondjuk születik egy európai döntés, amit kötelezően végre kell hajtanunk, akkor is csak úgy lehetséges, hogy százasával, és nagyon alaposan előkészítve. Különben úgy járunk, mint a németek a törökökkel.

A németországi törökök állítólag nem annyira szerettek volna integrálódni.

Dehogynem! Nagyon sokan megpróbálták, csak rájöttek, hogy a munkaerejükön kívül másra nincs szüksége a német társadalomnak. Tessék elképzelni, mi lenne a német gazdasággal, ha fognák magukat a török vendégmunkások és az utolsó szálig hazamennének. Németországban is a politikusok számították el magukat, amikor nem kalkuláltak előre a logikus következményekkel. Így már csak az újonnan érkezőket van esélyük integrálni.  

Itthon mi a teendő, ha megszületik a kötelező kvótáról szóló uniós döntés?

A migránsokkal szemben ugyanaz az elvárás, mint a magyar állampolgárokkal szemben. Tartsa be a magyar törvényeket, dolgozzon és fizessen adót. Aki pedig bűnöző, azt toloncolják ki nyugodtan. A Koránban a „háború földje” és az „iszlám földje” mellett van még egy kategória, a „szerződés földje”, ami azt jelenti, hogy ahol nem az iszlám a többségi vallás, ott én kvázi egy szerződést írtam alá a befogadó állammal, hogy amíg muszlimként szabadon gyakorolhatom a vallásomat, addig a törvények szerint élek és maximálisan lojális vagyok az új hazám iránt.

Nincs mérsékelt iszlám

A Magyar Iszlám Közösségnek mi a véleménye az Iszlám Állam nevű képződményről?

Ők egy terrorcsoport, és nem állam. Mindaz, amit tesznek – és itt nem a napi ötszöri imára gondolok –, egytől egyig szöges ellentétben állnak az iszlám tanításaival. Egyetlen szent iratunkban sem szerepelnek olyanok, amikre hivatkozva ők tömegmészárlást folytatnak, nem mellesleg sokszor a muszlimok ellen is.
Az a probléma, hogy a nyugati világ úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne ennek a szörnyetegnek a létrejöttéhez. Pedig szétromboltak egy történelmi és gazdasági egységet, majd mindenhova a saját bábjaikat ültették, akik sokszor esküdt ellenségei voltak az ott őshonos népnek. Az oszmán birodalomban ugyanezek a népek békésen megfértek egymás mellett, mivel egy közös birodalom alattvalói voltak.

Az Iszlám Állam is egy kalifátus kikiáltására készül.

De mekkora a különbség! Náluk csak annak van jövője, aki terrorista módjára gondolkodik.

Miért nem fognak össze a dúsgazdag arab országok az Iszlám Állam ellen?

A Szaúdiak és legutóbb az Egyesült Arab Emirátusok is felajánlották, hogy katonákat küldenek a térségbe, amennyiben Amerika vezeti az inváziót. Ugyanakkor az öböl államoknak az iráni expanzió okozza most a legnagyobb fejtörést, amely már elérte az „arab tavasz” által legyengített Szíriát, Irakot, Libanont és Jement is. Nem vagyok diktátorpárti, de ha egy térségben ennek a berendezkedésnek van hagyománya, és e nélkül káoszba és terrorista bandák háborújába fullad az élet, akkor nem kérdés, melyik a jobb.  

Azt minek tudja be, hogy nagyon sok fiatal csatlakozik az Iszlám Államhoz, még nyugat-Európából is?

Ennek a gyökereit nem a vallásban kell keresni. Azok az emberek, akik európai országokból csatlakoztak a Daesh-hez (az Iszlám Állam – a szerk.), vagy a párizsi merényleteket elkövették, gyökértelen emberek, és a legtöbbjük bűnöző. Nekik jó buli, hogy amikor kimennek, kapnak fegyvert, több feleséget, lakhatást és zsoldot. Ugyanúgy privilegizálják őket, mint a háborúban a nyilasokat, vagy az átkosban a párttagokat. Amiket ők az iszlám nevében elkövetnek, azért egy valódi iszlám többségű államban hosszú éveket ülnének börtönben. Ők nem visszaélnek a vallással, hanem konkrétan semmi közük hozzá. Ezért nincs olyan, hogy mérsékelt iszlám. Aki tisztességesen követi Allah törvényeit, az muszlim, aki nem, az akkor sem az, ha ő maga ezt tartja magáról.

Azt ki dönti el az iszlám világon belül, hogy a muzulmán hit megélésének melyik formája legitim és melyik illegitim?

Nézzék meg, milyen vezetői vannak a Daesh-nek. Egyiknek sincs vallási végzettsége, civilek. Önkényesen válogatnak a Koránból és azt igazítják a stratégiájukhoz.

A sariát is ide sorolja, ami alapján a mindennapi életet szervezik az uralmi területükön?

A sária adott államok vallási törvénykezése Egyiptomtól Szaúd-Arábiáig, és elsősorban az érintett térség hagyományaiból táplálkozik, és nem a Koránból. Van ahol bűn az áttérés a keresztény hitre, van ahol nem. De ez azért nem rám tartozik, mert az adott ország belügye, saját törvényeik alapján hozott döntés. Nekem a magyar iszlám tradíciókat kell figyelembe vennem, mert itt élek és itt nevelem a gyermekeimet.

Ezek szerint, akkor az sem igaz, hogy amely terület a történelem során egyszer az iszlám fennhatósága alá került, azt előbb-utóbb vissza kell foglalni?

Ilyen se a Koránban, se máshol nincs.

A muzulmán világ részéről kinek kellene nagyon határozottan elhatárolódni az iszlám terroristáktól?

A muzulmán világ többször elhatárolódott már, csak sajnos a magyar médiában ez nem jön le. Kairóban volt egy hatalmas konferencia, ahol az összes szunnita vallási vezető megjelent és elítélték a Daesh-t.

Ha kifizetik, lehet emlékhelyük

Mit szól ahhoz, hogy Szigetváron Szulejmán emlékművet és minaretet akarnak építeni az emlékévben?

Magyar emberként azt mondom, hogy anno két birodalom állt hadban egymással, nem vallási, hanem politikai alapon, hiszen Szulejmán leghűségesebb szövetségese a francia I. Ferenc király volt, aki a legkatolikusabb uralkodónak tartotta magát. A magyar uralkodó osztály rövidlátásán múlt, hogy belesodródtunk a háborúba, ami nem is ellenünk irányult, mi csak felvonulási terület lettünk volna. Ez után támadták meg a törökök Nándorfehérvárt.

Szulejmán hét hadjáratot vezetett a magyarok ellen. Miért kapna itt emlékhelyet?

E logika mentén, le kellene rombolni a törökországi magyar emlékhelyeket: Rákóczi Ferencét Rodostónál, Tökhöly Imréét Izmirben és Kossuth Lajosét Kütahyában. Szulejmán a törökök legnagyobb uralkodója volt. Nem méltányossági alapon jár nekik az emlékhely, hanem mert ők fizetik és az uralkodó belső szerveit Szigetvárnál temették el. Ez egy történelmi gesztus.

<

További belföldi híreink