Belföld

2016-02-06 07:30:00

„Rettentően buta ember” Az ATV-ben osztották a Fidesz alelnökét

Zamecsnik Péter ügyvéd a vörösiszap-per ítéletét bíráló politikusok kapcsán fejtette ki a véleményét a Havas a pályán adásában.

A vörösiszap-per, a Hagyó-ügy és a migránsokkal szembeni ítéletek kapcsán bírálta a bíróságok munkáját Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke.

Németh többek közt azt mondta, fontos „liberális” érték az igazságszolgáltatás függetlensége, de ugyanilyen fontos „demokratikus” érték, hogy ne csak jogszolgáltatást nyújtsanak, hanem „igazságot is szolgáltassanak”.

A Fidesz több, számára elfogadhatatlan ítélet miatt parlamenti meghallgatást kezdeményez.

„Rettentően buta ember” – állította Némethről Zamecsnik Péter ügyvéd az ATV Havas a pályán című műsorában. A 36 éve büntetőügyekkel foglalkozó szakember szerint a politikus alapvető szakmai tényekkel nincs tisztában, mert például a 15 vádlott mindegyikét felmentő ítélet nem azt jelenti, hogy a tragédiának "nincs felelőse", hanem azt, hogy a felelősöket nem köztük kell keresni.   

„Visszavonom, visszavonom” – fújt visszavonulót Havas a műsor egy másik szakaszában, amikor az egyik vendéget azzal froclizta, hogy elfogult a kormánnyal, ám az érintett erre konkrét példát kért.

A legnagyobb vitát a vörösiszap-per ítélete generálta, a legnagyobb döbbenetet a drogozó kismamák esete szülte, míg a legérdekesebb polémia a terrorveszély miatt kért korlátlan kormányzati felhatalmazás nyomán zajlott.

„Tudja, ki volt Szulejmán? Persze, van egy tévéműsora, de én nem szeretem”. Ez a valóságos párbeszéd is elhangzott a műsorban annak kapcsán, hogy kormányzati támogatással emlékmű készül a török uralkodónak Szigetváron. Ha kíváncsi a vendégek – Lampé Ágnes, Horváth Zoltán, Balogh Ákos és Zamecsnik Péter – reakciójára, feltétlenül nézze meg a Havas a pályán legújabb adását.

Havas a pályán, ATV, szombat, 19.15.

<

További belföldi híreink