Belföld

2016-01-26 15:33:00

Molnár: G. Fodor bocsánatkérés helyett tovább rontott a helyzeten

Sem a sajtó, sem az internet, sem pedig az állampolgárok szabadságjogainak korlátozása nem lehet tárgyalási alap a Fidesz alaptörvény-módosító javaslata kapcsán – erről az MSZP-s Molnár Zsolt beszélt az ATV Start című műsorában.

A Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke azt mondta, a Fidesz a kormányt korlátlan hatalommal felruházó javaslatával nem a terrorizmus, hanem a demokrácia ellen lépne fel, és véglegesen felszámolná azt.

Molnár szerint az MSZP javaslata elsősorban nem az alaptörvény-módosításról szól, hanem például arról, hogy költségvetési átcsoportosításokkal segítsük azoknak a szerveknek a finanszírozását, amelyek valóban a terrorizmus ellen harcolnak.

Újra kell gondolni továbbá a határrendészet kérdését, és ha nem is önálló határőrség formájában, de vissza kell adni a határrendészet becsületét, például a határrendészeti képzés visszaállításával – folytatta Molnár, aki szerint emellett a megváltozott európai biztonsági helyzet a Büntető Törvénykönyv módosítását is indokolttá teszi, számos magatartási formát – például a toborzást, vagy a finanszírozást - ugyanis a jelenlegi szabályok nem büntetnek.

Az MSZP-s képviselő szerint a megelőzés szempontjából az is fontos, hogy a társadalom minden szegmensét felkészítsük az új tipusú terrorizmus jelentette veszélyekre.

Molnár emellett beszélt a 888.hu-n megjelent nagy botrányt kiváltó írásról is, amelyben G. Fodor Gábor, a lap főszerkesztője minősíthetetlen stílusban rágalmazta Tóbiás Józsefet és családját. Molnár szerint nem valószínű, hogy az írás megrendelésre született, annyiban viszont van felelőssége a kormánypártoknak, hogy rengeteg állami pénzzel támogatták a hírportált. Molnár szerint mindenkit, így a kormánypártok képviselőit is elgondolkodásra késztetheti, hogy G. Fodor Gábor ahelyett, hogy bocsánatot kért volna, tovább rontott a helyzeten, és magyarázta a megmagyarázhatatlant.

atv.hu / J. I

Politikai hirdetés