Belföld

2016-01-16 18:24:00

Menekültválság: Üdülni küldik a határvédőket

Több mint négyezer, a határon szolgálatot teljesítő rendvédelmi dolgozó már lefoglalta üdülését a kormány ősszel indított programja keretében - nyilatkozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek szombaton.

A kormány ősszel döntött arról, hogy a schengeni külső határon szolgálatot teljesítő rendőröknek és családtagjaiknak az új Erzsébet-program részeként üdülési lehetőséget biztosít - emlékeztetett.

Hangsúlyozta: az ország teljesítőképességét tette próbára az ősszel Magyarországra nehezedő migrációs nyomás. Köszönetet kell mondani azoknak a határon szolgáló embereknek, akik erőn felül teljesítettek a határok és az ország védelmében - tette hozzá.

A szilveszteri kölni molesztálásokra utalva Balog Zoltán azt mondta, a német nagyvárosban történtek után világosan látni, hogy a határon szolgálatot teljesítő rendvédelmi dolgozók segítségével "humanitárius katasztrófát sikerült elkerülni".

A tárcavezető ismertette: ötezer rendvédelmi dolgozónak ígért a kormány üdülési lehetőséget, 4350 foglalás már megtörtént, ami azt jelenti, hogy a családtagokkal együtt több mint 11 ezren kezdhetik meg majd az üdülésüket. Hangsúlyozta: a határon szolgálatot teljesítő emberek a családjaikkal, szeretteikkel töltött időt cserélték fel az ország védelmére, ezt az időt szeretnénk visszaadni nekik.

Balog Zoltán felidézte: a Belügyminisztérium november 12-én vette át a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványtól az 5 ezer Erzsébet-kártyát, a foglalásra a pályázóknak 45 nap állt rendelkezésükre. A szállásfoglalás december 31-én zárult le, a 4350 foglalás csaknem 500 millió forint értékű üdülési csekk felhasználását jelenti.

MTI

Politikai hirdetés

<

További belföldi híreink

Legfrissebb hírek

Politikai hirdetés