Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2016-01-15 07:00:00

Iskolaigazgató: „A gyerekek, mint a zombik jártak-keltek az elmúlt 3 évben”

„A gyerekek, mint a zombik jártak-keltek az elmúlt három évben az iskolában.”- mondta Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A miskolci Hermann Ottó gimnázium nemrégiben nyílt levélben aggódott az oktatás állapota miatt. Most a budapesti Teleki Blanka Gimnázium csatlakozott hozzájuk egyebek mellett azt követelik, hogy adják vissza a diákok szabadidejét, és gyermekkorát. Bereczky Csongor a gimnázium tanára hangsúlyozta, a tantestület száz százalékban támogatta a lépést. Szerinte az utóbbi években „a gyerekek feje fölött kísérleteznek a gyerekekkel”.

Pukli István szerint egyre bonyolultabb, átláthatatlanabb, egyre bürokratikusabb a rendszer, lassan már egy doboz gyufára is közbeszerzési eljárást kell kiírni, mondta. A tananyagról szólva Bereczky azt mondta, azok a könyvek például amelyekből a kétszintű érettségire fel lehet készülni, azok némelyike negyven éve íródott, alkalmatlan a célra.

A gimnázium igazgatója szerint már az alapokkal komoly gondok vannak. A mindennapos testneveléshez, enyhén szólva nincsenek meg a feltételek. A menzán egyre kevesebb gyerek eszik, sorolta Pukli István. Bereczky hangsúlyozta a tanárok túlterheltek, a negyven órás munkahétbe messze nem fér bele a kötelező feladatok elvégzése.

atv.hu

További belföldi híreink