Belföld

2016-01-06 10:11:00

"Egy normális országban ebbe bele kellene buknia egy miniszternek"

A Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet egy komoly cég, a szakma ismeri, de a fideszes menedzsmentnek minden területen sikerül komoly botrányt kirobbantania – ezt Gőgös Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy kiderült, a kutatóintézet is 113 millió forintot bukott a Hungária Értékpapír Zrt. bedőlésekor.

Az MSZP elnökhelyettese szerint a Földművelési Minisztériumhoz tartozó intézetek egyébként egyetlen forintot sem tarthatnának brókercégeknél, maximum állampapírban. A politikus elmondta: ez a szerencsétlen tejes cég előtte elég sok pénzt bukott a soltvadkerti takarékszövetkezetnél is.

Hozzátette: ez a történet is elég furcsa, mert valószínűleg egy mosonmagyaróvári cég vezetője nem magától találja ki, hogy Soltvadkerten kellene számlát vezetniük. Ezek szervezett ügyek, utasítják ezeknek a cégeknek a vezetőit, hogy hová tegyék be ezeket a közpénzeket – fogalmazott.

Gőgös Zoltán kijelentette: felelőtlenül gazdálkodnak, így nem lehet, egy normális országban ebbe bele kellene buknia egy miniszternek. A szocialista politikus hangsúlyozta: az a legnagyobb baj, hogy itt valakik az állam pénzével játszottak, és abból gazdagodtak meg. Az MSZP elnökhelyettese elmondta: arra játszanak, hogy előbb-utóbb mindenki elfelejti ezeket a történeteket.

atv.hu

Politikai hirdetés

<

További belföldi híreink

Legfrissebb hírek

Politikai hirdetés