Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-12-28 12:37:00

Nyilvánosságra hozzák a nácikkal kollaboráló franciák nevét

70 év után nyilvánosságra hozzák azoknak a francia kollaboránsoknak a nevét, akik zsidók tízezreinek a deportálásáért és haláláért felelnek.

Nyilvánosságra hozzák a nácikkal kollaboráló franciák nevét

Egy, a hivatalos közlönyben vasárnap közzétett rendelet értelmében hétfőn magánszemélyek, kutatók és a közigazgatási szervek szabadon kutathatnak bizonyos második világháborús dokumentumokat, főleg a külügy-, az igazságügy- és belügyminisztérium korabeli iratait. 

A neveket tartalmazó dokumentumokat 70 éven keresztül titkosították és elzárták a nyilvánosság elől, most azonban napvilágot lát, hogy kik azok a franciák, akik együttműködtek 1940 és 1944 között a Vichy rezsim során a nácikkal.

A második világháború során a francia rendőrség és más paramilitáris szervezetek is részt vettek az "állam ellenségeinek" a kézre kerítésében és Németországba történő deportálásukban. 

Hat évvel korábban a Francia Állami Tanács, az ország legfelsőbb bírósági testülete kimondta a Vichy rezsim felelősségét a deportálásokban. A nyilatkozat szerint nem lehet egyedül a németekre hárítani a felelősséget. 

A háborút követően a francia kormányok nem voltak hajlandóak elismerni a háborúban való résztvételüket, holott a párizsi rendőrség aktívan részt vett az antiszemita üldözésekben. 

A 2009-es határozatot sokan azért bírálták, mert abban nem szerepelt semmiféle jóvátétel mondván, a túlélőket és az áldozatok családjait a kormány már kompenzálta "lehetőségei szerint azokért a veszteségekért, amelyeket elszenvedtek."

Ma Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó közössége, mintegy 500 ezer fő. Sokan azonban még ma is úgy tapasztalják, hogy az országban rendkívül erős a diszkriminiáció és az antiszemitizmus. 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink