Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-12-18 07:10:00

Rétvári: Ákostól független a kormányzati lépés

Ákostól független a kormányzati lépés. Magyarországon nem fogadható el ugyanis, hogy egy cég valakit a véleménye miatt szankcionál - mondta Rétvári Bence az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Egy nappal azután, hogy Ákossal szerződést bontott a Magyar Telekom, a kormány utasította az összes minisztériumot és a háttérintézményeiket, hogy bontsák fel szerződéseiket a telekommunikációs céggel. Az indoklás szerint a Telekom lépése ellentétes a magyar alkotmány szellemével. Rétvári azt mondta, azzal nem értenek egyet, hogy a cég, legyen bármekkora, bárkivel szemben így eljárhat.

Az államtitkár szerint a Telekom reakciója annak a hisztérikus helyzetnek köszönhető, ami Kövér László, és Ákos kijelentése után kialakult. A kormány szerint

a Telekom olyan helyzetbe hozta magát, mintha ő volna hivatott megmondani mindenkinek, hogy mit gondoljon, ez pedig nem a cég dolga,

ebben a helyzetben a kormánynak a szólás szabadságát kell védenie, mondta Rétvári. Szerinte azért kötöttek bele a zenészbe, mert nem a liberális értékrendet képviseli.

A politikus szerint, ha a liberálisok békén hagynák a konzervatív érzületű embereket, akkor nem lennének ezek a mesterségesen szított viták. Az, hogy a szerződések felbontása a költségvetésnek mennyibe fog kerülni, az a következő napokban derül majd ki, mondta Rétvári, aki szerint a baloldali liberális embereket egyébként nem szoktak ilyen retorziókkal sújtani, ha hasonlót tesznek. A kormány, ha baloldali embert ér hasonló retorzió a véleménye miatt, őt is megvédi, jelentette ki a politikus.

atv.hu

További belföldi híreink