Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-12-02 18:19:00

Megalakult a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság

Megalakult 2016-os Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 emlékév részletes programjainak, költségvetésének és koncepciójának kidolgozásával megbízott Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság - jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár szerdán Budapesten.

Megalakult a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság
Az Emlékbizottság (Fotó: MTI)

Hozzátette: Szigetvár hős védői Zrínyi Miklós vezetésével 1566-ban "identitásképző és üzenetértékű helytállást" tanúsítottak a hazáért a kor legnagyobb hadseregével szemben, a mostani kormányzat feladata a 450. évfordulóhoz érve "társadalmasítani" ezt a példaértékű, hősies eseményt.

A bizottság elképzelései szerint a magyar-horvát-török együttműködésben megvalósuló programsorozat, valamint az emlékévre felújítandó helyszínek olyan kulturális vonzást fognak teremteni, amely hozzájárulhat a turizmus erősödéséhez a dél-dunántúli régióban - hangsúlyozta az államtitkár.

A bizottság munkájában

az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Miniszterelnökség, a Honvédelmi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselői, valamint különböző kulturális, tudományos szervezetek és intézmények, megyei és városi önkormányzatok küldöttei vesznek részt.


Hóvári János, a Magyar Alkotóművészek Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) főigazgatója és az emlékévbizottság elnöke az eseményen felidézte: Szigetvár több mint 100 éve megemlékezik szeptember 7-én a vár elestéről és Zrínyi Miklós haláláról, valamint I. Szulejmán török szultán ugyancsak az erősség falai előtt bekövetkező haláláról.

Mint fogalmazott, Szigetvár ostroma több szempontból is fordulópontot jelent a korszak történelmében. A korabeli magyar politikusok felismerték, hogy egyelőre nincs lehetőség kiverni a törököket az országból, míg az oszmán vezetők belátták, újabb hódításokhoz csak nagy véráldozatok révén juthatnak hozzá. Az esemény hatására két évvel később béke született a Habsburg és az Oszmán Birodalom között Drinápolyban.

zrínyi miklós (fotó: wikipédia)Zrínyi Miklós (Fotó: Wikipédia)
Hóvári János szerint a szigetvári hős dédunokája, Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelem megírásával a hősiesség szükségességének hangsúlyozása mellett felhívta a figyelmet arra is, hogy a "magyarok csak akkor tudnak elérni valamit, ha összefognak".

A bizottság elnöke úgy vélte, a szigetvári hősök példáját, a horvátok és magyarok, katolikusok és reformátusok, nemesek és parasztok összefogását a feltörekvő nemzedékeknek is ismerniük kell, ehhez jó lehetőséget biztosíthat az emlékév.

atv.hu/MTI

További belföldi híreink