Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-11-29 17:47:00

Erdogan Oroszország és a Nyugat közeledését akarta megfúrni?

Törökország a saját maga érdekei szempontjából sem járt el racionálisan, amikor légiereje lelőtt egy orosz gépet a török-szíriai határnál; az incidens nem annyira politikai, mint inkább egy szigorú protokoll szerint meghozott katonai döntés eredménye lehetett. Ezt Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója mondta az ATV Szabad szemmel című műsorában.

Erdogan Oroszország és a Nyugat közeledését akarta megfúrni?

Stier Gábor, a Magyar Nemzet szakújságírója szerint a török lépés tudatos, előre eltervezett, ugyanakkor durva és felelőtlen volt, amely ellentmond a katonai protokollnak. Szerinte a török lépés nemcsak Oroszországnak szólt, hanem mindazoknak az országoknak, akik az elmúlt időszakban az Iszlám Állam elleni koalíció létrehozásán fáradoztak.

A szíriai orosz szerepvállalás komolyan sérti a török érdekeket. Ankara a szíriai háború kezdetétől Asszad elnök megbuktatását, illetve minimális célként egy határ menti ütközőzóna létrehozását ambicionálja. Stier Gábor szerint a törökök a muzulmán világnak üzentek az orosz gép lelövésével, mégpedig azt, hogy a térségben továbbra is ők a helyzet urai.

 

Sz. Bíró Zoltán történész úgy látja:

a török fellépés aránytalan és indokolatlan volt, és máris súlyos politikai következményei vannak. Többek között megakadályozhatja az Iszlám Állam ellen harcoló nyugati koalíció és az Oroszország vezette „keleti koalíció” együttműködését, amire pedig a párizsi vérfürdő utáni lélektani fordulat esély kínált. 

Szalai Máté emlékeztetett rá, hogy 2013 körül, pont az ISIS megerősödésével a szíriai ellenzéken belüli folyamatok kicsúsztak Ankara ellenőrzése alól, ami tarthatatlanná tette Törökország korábbi, neoottomán külpolitikáját – de a Muszlim Testvériséget megbuktató egyiptomi katonai vezetés is rossz szemmel néz Törökországra. A korábbinál lényegesen elszigeteltebb helyzetében Törökországnak nem volt érdeke Oroszországot provokálni – tette hozzá Szalai. Stier Gábor egyetértett azzal a megállapítással, hogy az orosz gép elleni török támadás rontja a Szíriával kapcsolatos nemzetközi összefogás esélyét, nehezítheti Oroszország és a Nyugat kapcsolatainak konszolidációját. Ezen felül szerinte a történtek a török érdekek szempontjából is öngólt jelentenek.

Sz. Bíró Zoltán szerint

Szíria több okból kiemelten fontos Oroszország számára. Egyfelől itt található az utolsó, a posztszovjet területen kívüli katonai bázisa, amelynek fennmaradása stratégiai jelentőségű a térségbeli orosz érdekek védelme szempontjából. Másrészt Moszkvának érdeke lehetett elterelni az orosz közvélemény figyelmét az ukrajnai konfliktusról. A török fellépés motivációja szerinte az lehetett, hogy a szíriai török érdekeket sérthette a – részben Ankara által támogatott szíriai erők ellen irányuló – orosz beavatkozás. Az utóbbi hónapokban mindkét fél folyamatosan emelte a tétet 

 – mondta a történész.

Stier Gábor emlékeztetett rá: hosszú ideje szólnak jelentések arról, hogy az Iszlám Állam feketepiaci olajexportja Törökországon keresztül folyik, egyes hírek szerint Erdogan török elnök fiának tevékeny részvételével. A napokban pedig két török újságírót tartóztattak le Erdogan fellépése nyomán, akik leleplezték a Szíriába tartó török fegyverexportot. Stier szerint a Szíriában érdekelt feleknek dönteniük kell, hogy az Iszlám Államot vagy Asszadot tekintik legyőzendő ellenségnek az országban, ugyanakkor Oroszország szerinte részben már elérte célját azzal, hogy Szíriának köszönhetően visszatért a nemzetközi porondra, és a nemzetközi közösség a jelek szerint kész a szíriai és az ukrajnai konfliktust csomagban kezelni. Sz. Bíró Zoltán szerint ez utóbbi kérdés (mármint a szíriai és az ukrajnai rendezés összekapcsolása) még nem dőlt el.

Szalai Máté mindenesetre úgy látja: Asszad elnök, aki az elmúlt években többször nagyon közel állt a bukáshoz, az ISIS Európa elleni támadása és az orosz beavatkozás nyomán megerősödött, pozíciója évek óta nem volt olyan kedvező, mint a háború mostani szakaszában.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink