Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-10-20 10:38:00

Elkészült Budapest első ágyi poloska térképe

Többezer bejelentett eset alapján készítette el Budapest első ágyi poloska térképét egy rovarirtással foglalkozó vállalkozás. A jelenleg 3721 adattal rendelkező rajzzal a cég a főváros fertőzöttségi szintjére hívta fel a figyelmet, ahol egyre gyakrabban érkezik segélyhívás nemcsak a leromlott állapotban lévő házakból és hostelekből, de a jó nevű szállodákból is.

Publikussá vált Budapest első ágyi poloska térképe, amely irányítószám alapján mutatja be az adott terület fertőzöttségi szintjét. A térképből egyértelműen kiderül, hogy a sűrűn épített lakóhelyeken, a lakótelepek és a szállodák környékén jóval rosszabb a helyzet, mint máshol. A legfertőzöttebb régiók a Keleti pályaudvar bal oldalán fekvő Erzsébetvárosi tömbök, és a Józsefváros Corvin negyed mögötti része, de súlyos a helyzet Újpalotán, Káposztásmegyerben vagy akár a Havannatelepen is. A budai kerületek ennél jobb helyzetben vannak, a sűrűbben előforduló kertvárosi részeken ugyanis az állat nem terjeszkedik.

Hőtérkép 2015 fertőzöttségi állapotáról

Az ágyi poloska – angolul bed bug – rejtett életmódot folytató, kizárólag lakókörnyezetben honos vérszívó élősködő, amely hasonlóan a kullancshoz akár fél évig is elél táplálék nélkül. Leginkább a sokemeletes, sűrűn beépített háztömbökben szaporodik el, hiszen a csővezetékben és a szellőzőnyílás rejtett zugaiban kiválóan tud a lakások, helyiségek között mozogni.

A tipikusan nagyvárosi probléma, amely Bostonban, Londonban vagy éppen Sydneyben már évtizedek óta köztudottan jelen van, Budapestet csak most kezdi elárasztani.


"Évről-évre több bejelentés érkezik hozzánk és sajnos nemcsak a szegényebb, mindenféle higiéniát mellőző, leromlott állapotú lakóhelyekről, de egyre többször közismert, jómódú személyek otthonaiból, többcsillagos szállodákból is”

– árulta el Szigeti Zsolt, az Abatox Kft. ügyvezetője.

„Az érintettek sok esetben azért szenvednek évekig a vérszívóktól egy társasházban, mert az irtással gyakran egymáshoz is átkergetik az ágyi poloskákat, és bár tudják, hogy szervezett irtásra lenne szükség, senki nem mer kezdeményezni, mert vagy szégyellik, vagy félnek, hogy megszólják őket” – tette hozzá.

Amerikában készült már hasonló internetes ágyi poloska térkép, ott a hotelek fertőzöttségi szintjét mutatták a piros jelzések, a lakossági bejelentések pontos feltüntetésével. Itthon azonban még nem sokan merik felvállalni a kínosnak érzett eseteket.

A tapasztalatok szerint a kellemetlenséggel szembesülő érintetteket leginkább pszichésen viseli meg az élősködők jelenléte, hiszen az éjszaka lakmározó rovarok csípései akár hetekig is láthatóak, az áldozat pedig szégyenkezik és tehetetlennek érzi magát - áll az atv.hu szerkesztőségébe eljuttatott közleményben.  

A rossz élmény elkerüléshez fontos tudnivaló, hogy nem szabad a lakásba vinni az utcai lomtalanításban mások által kiselejtezett bútorokat, holmikat. Ha azonban már megtörtént a baj, amely az irtás ellenére időszakosan mindig visszaköszön, vagy épp az ágyi poloska térképen láthatóan egy fertőzött régióról van szó, mindenképp a lakóközösség összefogásával megvalósuló, szervezett irtásra van szükség - tanácsolja a szervezet. 

atv.hu

További belföldi híreink