Itthon

Kövesse velünk az augusztus 20-i eseményeket – frissül

Csíkszeredában felvonták a székely zászlót
augusztus. 20. csütörtök 18:29

Csíkszereda főterén a székely zászló ünnepélyes felvonásával kezdődött a több ifjúsági szervezet által szervezett ünnepség. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arról beszélt, hogy Magyarország határain túl augusztus 20. a helytállás és megmaradás üzenetét hordozza. A politikus szerint harcolni kell minden olyan beavatkozás ellen, amely a közösség asszimilációját, a többségi nemzetbe való felszívódását célozza.

Forrás: MTI

Forrás: MTI

Óriási Szent-Koronát avattak Szarvason
augusztus. 20. csütörtök 18:10

Felavatták az ország legnagyobb Szent Korona installációját Szarvason, a Mini Magyarország makettparkban. A szimbólum 3,5 méter átmérőjű, a parkban a történelmi Magyarország közepét jelképező dombon, lábakon áll, a dombbal együtt mintegy 7 méter  magas. A koronán található kereszt csaknem egy méteres.

Forrás: MTI

Bukovinszky Béla, a Mini Magyarország makettpark vezetője, Lázár Zsolt, a szarvasi Ótemplomi Evangélikus Egyházközösség esperese és Babák Mihály (Fidesz-KDNP), Szarvas polgármestere (b-j) vágták át a nemzetiszínű szalagot.

Forrás: MTI

Lezsák a hit pajzsáról beszélt Somoskőújfalun
augusztus. 20. csütörtök 18:07

Szent István nemcsak államot alapított a Kárpát-medencében, hanem nemzetet is szervezett - mondta az Országgyűlés alelnöke a Somoskőújfalun tartott Szent István-napi ünnepségen csütörtökön.

Lezsák Sándor kijelentette: ma, amikor egyre erőteljesebb a Kárpát-medencében a magyar nemzet veszélytudata, István király intelmeiből talán az a legfontosabb, hogy ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is.
    
Keresztény hitünkhöz, nemzetünkhöz, országunkhoz hűen találjuk meg a hétköznapok gondjaiban azt, ami segíthet bennünket - fogalmazott.

Átadták a Lovagi tornák terét Miskolcon
augusztus. 20. csütörtök 17:46

Forrás: MTI

Forrás: MTI

Képek: Merterségek ünnepe a Budai várba
augusztus. 20. csütörtök 17:33

Forrás: MTI

Forrás: MTI

Képek: Sokan látogatták meg az Ízek utcáját
augusztus. 20. csütörtök 17:26

Sok volt az érdeklődő a Magyar Ízek Utcájában az államalapítás emléknapján Budapesten, a Clark Ádám tér és a Döbrentei tér közötti szakaszon. 

Forrás:MTI

Forrás: MTI

Trócsányi a Szent Korona-eszméről beszélt
augusztus. 20. csütörtök 15:20

Törvényeinknek és egyéb jogszabályainknak az alaptörvény szellemiségét kell tükrözniük, erre kötelez a Szent István-i hagyomány, az Alaptörvényben is megjelenő Szent Korona-eszme – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter csütörtökön, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban elmondott beszédében.

A jogszabályok legyenek közérthetőek, mert társadalmi elfogadásuk és egyéni követésük csak így várható el – hangsúlyozta a jogalkotásért is felelős miniszter augusztus 20-ai ünnepi beszédében.
    
Trócsányi László álláspontja szerint a jogszabályoktól ma is elvárható, hogy ne csak szabályozzák, hanem tegyék is jobbá az emberek életét.  Csak ha ez a két feltétel teljesül, akkor szilárdulhat meg a jogalkotásba, a törvényekbe vetett közbizalom” – fűzte hozzá. 

Nyílt nap volt az Országházban
augusztus. 20. csütörtök 14:49

Forrás: MTI

Forrás: MTI

Képek: az eső ellenére megtartották a Debreceni Virágkarnevált
augusztus. 20. csütörtök 14:45

Hiába esett az eső, Debrecenben megtartották a Virágkarnevált. 

Forrás: MTI

Forrás: MTI

Lázár: Magyarország a keresztény Európa végvára
augusztus. 20. csütörtök 14:30

Szent István nemcsak államalapító, hanem szövetségépítő is volt, hiszen azzal, hogy megalapítója lett az önálló Magyarországnak, egyúttal építője lett a keresztény Európának is – fogalmazott ünnepi beszédében a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Hódmezővásárhelyen, a városi ünnepségen.

Lázár János hangsúlyozta: augusztus 20-ika erről a kettős kötelezettségről szól, különösen akkor, amikor Magyarország geopolitikai helyzete, vagyis a fekvéséből, elhelyezkedéséből következő szerepe ezer éve nem változott.
    
A két világ - Nyugat és Kelet - határán Magyarország hol híd-, hol végvárszerepet töltött be, és ma a történelmi szerepe újra ahhoz hasonló, mint a Szent István-i időkben volt - tette hozzá a miniszter.
    
Kifejtette: Magyarország ma is a keresztény Európa őrvidéke, végvára. 
    
Az a sok illegális bevándorló, aki délről és keletről az ország felé és azon keresztül Európa felé tart, nem ellenség, de teher - fogalmazott. A kérdés az - folytatta -, hogy elbírja-e az ország és Európa ezt a terhet.
    
Erre Lázár János szerint két válasz van: a szép és az igaz. Azok, akiket nem nyomaszt az ország vezetésének terhe, azt mondják, jöjjenek,  majd a kormány és az ország gondoskodjon róluk, közben csökkentse az adókat, emelje a béreket, építsen utat, iskolát, kórházat”. Ők azonban nem a magyarok érdekeit tartják szem előtt - mondta.
    
A miniszter úgy folytatta, a másik válasz szerint sem itt, sem Európában nincs erő cipelni ezt a váratlan többlet terhet.  Ha nem teszünk valamit, olyan mentőhajó leszünk, ami elsüllyed a rákapaszkodók terhe alatt és akkor mindenki vízbe fúl, az is, aki segítséget kért és az is, aki segíteni akart” - értékelt.
    
A déli határok felé tartó több mint 60 milliónyi ember, bár nem lehet egy kalap alá venni őket, kockázatot jelent Magyarországra és Európa minden polgárára - mondta Lázár János.
    
Kifejtette: van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen a papírok, azonosítási lehetőségek nélkül mozgó tömegben előre jelezhető, hogy politikai és vallási szélsőségesek is jönnek. Van, aki közbiztonsági kockázatot jelent, mert már nem tudja, vagy nem akarja tisztelni a magántulajdont és van, aki létbiztonsági kockázatot, hiszen a nyelvet sem beszélő, szakmával nem rendelkező szegények számát növeli.
    
A népvándorlás azonban csak tünet - hangoztatta Lázár János, aki a valódi problémának azt nevezte, hogy a távoli országokban megbomlott a rend, és anarchiába süllyedtek a társadalmak.
    
Európa és Magyarország azonban egyaránt bele fog rokkanni, ha a tüneteket próbálja kezelni és érintetlenül maradnak a bajok valódi okai - foglalt állást Lázár János.
    
Hozzátette: a tüneti kezelés emellett ártalmas is, hiszen azt a hamis üzenetet közvetítheti a távoli országokba, hogy ott nem kell dolgozni, ott nem kell, hogy rend legyen, elég, ha az emberek átköltöznek egy másik világba.  Nem önzésből, hanem a mindenki iránt érzett felelősségből kell megmondani az igazságot, azt, hogy Európában se hely, se pénz nincs a sokmillió ember befogadására” - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
    
Leszögezte: a népvándorlást meg kell állítani. Ha ott, ahonnan elindulnak nem lehet, akkor ott kell, ahol elérik Európa határát, a görög partoknál, az olasz partoknál vagy a magyar határon - jelentette ki a tárcavezető, aki szerint ezzel párhuzamosan szükség van azokra az intézkedésekre is, amelyek a már itt levő menekültek számára biztosítják az emberi élethez szükséges minimumot. Magyarország ebben erőn felül segíti az ide érkezett valódi menekülteket - nyomatékosította.
    
Lázár János kijelentette: az állami létnek feltétele az erős szövetségesi rendszer, melyet Szent István felismert. A szövetségesek kérhetnek védelmet a déli és keleti határokon, de cserébe adni is kell.  Magyarország készen áll arra, amit már sokszor megtett, hogy újra a keresztény Európa védőbástyája legyen, de ehhez a hátország, belső Európa támogatása is kell (...). Európa védősánca akkor tudja betölteni történelmi küldetését, ha nem hagyják magára” – mondta Lázár János, hozzátéve: augusztus 20-án ez is üzenet Európának és a világnak.