Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-07-21 09:52:00

Tízmilliókat sikkaszthatott egy karitatív egyesület vezetője

Jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt az Értetek Karitatív Egyesület elnöke és ügyvéd foglalkozású férje ellen a Nyírbátori Járási Ügyészség - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője kedden az MTI-t.

Zsíros Zsolt főügyész elmondta: a vádirat lényege szerint az elsőrendű vádlott, az egyesület elnöke - ügyvédként dolgozó házastársa segítségével - a Demján Sándor Alapítványtól a nyírbátori kistérségben élő hátrányos helyzetű gyermekek megsegítése érdekében átvett pénzösszegekből 2009-től 2013-ig rendszeresen ezer forinttól ötszázezer forintig terjedő összegeket tulajdonított el és fordított a saját céljaira.
   
A bűncselekmény leplezésére az egyesület elnöke a hiány összegéről minden évben valótlan ügyvédi letéti megállapodásokat kötött a férjével. Az elsőrendű vádlott - a másodrendű közreműködésével - összesen több mint 36,6 millió forintot tulajdonított el, amelyből a nyomozás befejezéséig 7 millió forintot megtérített - ismertette a főügyész.
   
Zsíros Zsolt megjegyezte, az elsőrendű vádlott a szervezet törvényességi ellenőrzése során valótlan tartalmú jegyzőkönyvekkel próbálta igazolni az egyesület törvényes működését az ügyészségen.
   
Az ügyészség mindkét vádlott esetében börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

MTI

További belföldi híreink