Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-05-26 15:14:00

Altus-ügy: Kormányzati vizsgálatot kér a Fidesz

Kormányzati vizsgálatot kér a Fidesz az Altus Zrt. uniós megbízása ügyében: a kormánypárt egyebek mellett az összeférhetetlenségi előírások esetleges változtatásának, valamint az Altus és az Európai Bizottság között kötendő szerződés jogszerűségének áttekintését javasolja a kabinetnek.

Ezt Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselő közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy pártelnök tulajdonában álló gazdasági társaság hatáskört kapjon EU-s pénzek, projektek ellenőrzésére. Ez a hatáskör az Európai Bizottságot illeti meg - hangsúlyozta.
   
Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök cége, az Altus EU-s szerződésének megbízási díja mintegy 1,5 milliárd forint. Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy Gyurcsány Ferenc csak tavaly több mint 16 millió forinttal támogatta vagyonából pártját, a DK-t, vagyonnyilatkozata szerint pedig ilyen nagyságrendű jövedelme kizárólag az Altusból származik.
   
Ezért ebben az ügyben nemcsak hatáskörkérdésről van szó, hanem burkolt pártfinanszírozásról is - értékelte Gulyás Gergely, aki szerint mindez súlyosan rombolja az Európai Bizottság elismertségét, az EU tekintélyét Magyarországon.
   
A Fidesz mindezek miatt arra kéri a kormányt, vizsgálja meg, összeférhetetlenség tekintetében kell-e törvényalkotást kezdeményezni, hogy ilyen helyzet ne állhasson elő. Arra is kérik a kabinetet, vizsgálja meg, hogy az Európai Bizottság az átruházott hatásköröknek megfelelően jár-e el, valamint azt is, hogy jogszerű-e az a szerződés, amelyet a brüsszeli testület az Altus Zrt.-vel készül kötni - közölte Gulyás Gergely.
   
Az összeférhetetlenségi előírásokat érintő lehetséges változtatásokról azt mondta: ez vonatkozhatna arra, hogy milyen mértékben támogathatnak magánszemélyek pártokat, valamint arra is, hogy egy parlamenti képviselő tulajdonában álló gazdasági társaság milyen állami vagy uniós megrendelést kaphat.
   
A Fidesz képviselőjét megkérdezték arról, amiről a Napi Gazdaság kedden a honlapján cikkezett, vagyis hogy úgy tudják, a kormánypárt országgyűlési frakciója a DK-nak nyújtott költségvetési támogatások felfüggesztését kezdeményezi a DK-elnök tulajdonában lévő Altus Zrt. uniós megbízása miatt.
   
Gulyás Gergely erre azt mondta: a Fidesz jogszerű, alkotmányos és európai megoldást keres annak ellenére, hogy az Európai Bizottság eddigi eljárásának jogszerűsége kétséges. Jelezte ugyanakkor, hogy a jelenlegi jogszabályi keretek nem teszik lehetővé a pártfinanszírozás felfüggesztését. Természetesen jogszabály-módosításban is gondolkodhatnak, de ő - mondta - inkább az összeférhetetlenség kérdésével kapcsolatos módosítást javasolna.

MTI

További belföldi híreink