Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-05-22 05:10:00

Vajda: el kéne engedni Farkas Flórián kezét

Az ORÖ fideszes tagja szerint a miniszterelnöki megbízott kínos ügyei ráéghetnek a pártra, amit nem kellene megvárni.

„Jó lenne, ha a kormány elengedné végre Farkas Flórián kezét. Itt még annyi ügy van, amikből nem fog tudni kijönni, hogy ezekből csak a Fidesznek lesz kára”- vélekedett az Országos Roma Önkormányzatnál (ORÖ) és a Híd a Munka Világába Foglalkoztatási Szövetkezetnél kirobbant botrányokkal kapcsolatban Vajda László, az ORÖ egyik képviselője.

Épül a stáb

Mindeközben a tavaly év végén miniszterelnöki biztossá kinevezett Farkas Flórián addigi ORÖ-elnök már a Miniszterelnökségen dolgozó stábját építi, melybe viszi magával két volt munkatársát is az ORÖ-től, Dobóvári Ildikót és Bencze Gábornét. Mindketten hosszú évek óta Farkas bizalmi emberei, előbbi az Országos Roma Önkormányzat hivatalvezetője, utóbbi pedig a gazdasági vezetője volt. A hírek szerint közös megegyezéssel távoztak posztjukról.

Vajda László azonban lapunknak arról beszélt, hogy a múlt heti kisvárdai kihelyezett közgyűlésen az derült ki, hogy felmentették őket. „Nem egy békés elválás volt”- jellemezte a helyzetet, majd hozzátette: ezt jelzi, hogy amíg az ORÖ vezetése Kisvárdán tartózkodott, a hivatalvezető Budapesten sajtótájékoztatót hívott össze, ráadásul úgy, hogy akkor már hivatalosan nem is volt a posztján.

vajda lászlóVajda László

Farkas bizalmi emberei ráadásul úgy kerülnek át a Miniszterelnökségre, hogy közben eljárások zajlanak az ORÖ ellen és a szövetkezet ellen is. Előbbinek vezető tisztségviselői volt a két hölgy, utóbbinak igazgatósági tagjai. A Miniszterelnökségen pedig azért fognak felelni, hogy megvizsgálják és értékeljék „a kormány és az ORÖ között létrejött megállapodásban meghatározott célok elérésével és feladatok végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatokat, illetve ezek időarányos teljesülését”.

Magyarán: ők fogják felügyelni azt a szervezetet, amely ellen az irányításuk alatt annyi feljelentés érkezett, hogy azokat a nyomozóhatóságok összevonták és költségvetési csalás gyanúja miatt elrendelték a nyomozást. 

A hatóságok többek között a Híd a munka világába program kapcsán vizsgálódnak, emiatt szálltak ki a NAV pénzügyi nyomozói is a múlt héten a szervezet székházához, ahol iratokat foglaltak le. A vezetőség ebben az időben Kisvárdán ülésezett, egyes képviselők szerint azért, hogy a sajtó ne tudjon a nyomukba eredni. A HírTV stábja mindenesetre odament a kihelyezett ülésre, de munkatársukat „a környéken sem akarom látni” felkiáltással elzavarták.

Információink szerint ugyanakkor a múlt pénteki közgyűlésen egyáltalán nem esett szó az eljárásokról, botrányokról, amit többen sérelmeztek is, hiszen a vezetőség tisztázhatta volna a helyzetet. Ehelyett módosították a szervezet költségvetését, elfogadták a hivatalvezető felmentését és tárgyaltak a pozíciójára kiírandó pályázatról is. 

Zúgott az iratmegsemmisítő

Arról sem volt szó, hogy mi történt az ORÖ székházában a múlt héten, amikor az egyik este rendőrt kellett hívni, hogy betörhessék a hivatalvezetői szoba ajtaját, ahonnan egy iratmegsemmisítő gép zúgása szűrődött ki az éjszaka kellős közepén.

A Romnetnek minderről egy lungo dromos vidéki képviselő számolt be, aki a Dohány utcai székház közelében parkolt le és arra lett figyelmes, hogy az emeleti, hivatalvezetői irodában ég a villany. Mivel azt hitte, hogy betörők járhatnak az irodában, szólt a portásnak, akivel felmentek az irodához. A lap beszámolt róla, hogy a zörgetésre senki nem nyitotta ki az ajtót, és a belülről kulccsal bezárt helyiségből „furcsa” hangot, zajt hallottak, arra gondoltak, a hivatalvezető esetleg rosszul lett, ezért a képviselő azonnal rendőrt hívott, hogy hatósági segítséggel jussanak be az irodahelyiségbe. A kiérkező két járőr jelenlétében befeszítették az irodaajtót, és így jutottak be a hivatalvezető irodájába, ahol a képviselő megdöbbenve tapasztalta, hogy a furcsa zajt az iratmegsemmisítő gép adta, és azzal már több száz oldalnyi hivatalos dokumentumot ledaráltak. Bár az épületben senkit nem találtak, de a hivatalvezető irodájában Farkas Flórián elnökségének idejére vonatkozó, az elnöki keretfelhasználás dokumentumainak megsemmisítése zajlott.  Az íróasztalon mappákban álltak a dokumentumok, melyekre azt írták, „problémás elszámolások”- írja a Romnet.

farkas flóriánFarkas Flórián

A képviselő később az Indexnek már csak a furcsa zajt erősítette meg, és azt, hogy rendőrt hívott, az iratmegsemmisítésről szóló híreket viszont fantazmagóriának nevezte.

5-6 zsák az irodában?

Ezzel szemben Vajda László az atv.hu-nak arról beszélt, hogy tudomása van róla, hogy december óta darálták le az iratokat az ORÖ-nél és úgy tudja, hogy Hegedűs István elnök irodájában 5-6 zsáknyi ledarált papír van. A fideszes képviselő érdekesnek nevezte, hogy ezeket miért nem adták oda a rendőrségnek, vagy miért nem tartott az ORÖ elnöke legalább egy sajtótájékoztatót a történtekről, hogy eloszlassa annak a gyanúját, hogy megpróbálják a szervezetnél eltüntetni a nyomokat. „Ha a nyomozóhatóságok kicsit erélyesebbek, akkor már rég elvitték volna az iratokat és lefoglalták volna a számítógépeket”- tette hozzá az ORÖ képviselője, aki több társával együtt alternatív vizsgálóbizottságot is felállított és folyamatosan teszik a feljelentéseket az általuk feltárt botrányos ügyekkel kapcsolatban. Közben az ORÖ is feljelentette őket rágalmazás miatt. Vajdát ugyanakkor nem lehet ellenzékiséggel vádolni, legalábbis az országos politikai mezőbe helyezve, hiszen a Fidesszel szövetséges roma szervezet, a Lungo Drom egyik alapítója és országos alelnöke, ráadásul a Zala megyei közgyűlés fideszes tagja.

Kérdések az elnökhöz

Szerettük volna a történtekről megtudni Hegedűs István ORÖ-elnök álláspontját is, akinek még szerdán – titkárságának kérésére – emailben küldtük el kérdéseinket. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy

- milyen iratokat vittek el a NAV nyomozói a szervezet székházából,

- valóban találtak-e megsemmisített iratokat a hivatalvezetői irodában, és ha igen, azok milyen ügyekkel állnak kapcsolatban,

- mit reagál arra, hogy titkárát meggyanúsították azzal, hogy iratokat lopott a hivatalvezetőtől,

- mi a véleménye azokról a vádakról, melyekkel az elmúlt időben Farkas Flóriánt illették, mondván, hogy kijátszották az ORÖ pénzét más szervezetekhez, vagy, hogy a mai napig valójában ő irányítja és befolyásolja az ORÖ működését,

- zajlik-e lejárató kampány a szervezet vezetősége ellen

Csütörtökön ismét érdeklődtünk az ORÖ titkárságán, hogy mikor kaphatunk választ kérdéseinkre. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy legkorábban jövő héten. Amennyiben megérkezik Hegedűs István válasza, újabb cikkel jelentkezünk a témában.

Az ORÖ-ben zajló vitákról, a feljelentések részleteiről itt olvashat bővebben.

 

További belföldi híreink