Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-05-18 16:28:00

Fidesz: megdöbbentő, hogy Simon Gábor megúszhatja

A Fidesz szerint jogos társadalmi igény, hogy ha Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének eltitkolt százmilliói bűncselekményből származnak, akkor a bűncselekmény elkövetőjét büntessék meg.

Szűcs Lajos, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón emlékeztetett: sajtóhírek szerint elképzelhető, hogy a volt szocialista politikus az egész ügyet megúszhatja. A Fidesz ezt felháborítónak, megdöbbentőnek tartja, illetve a közélet tisztasága elleni merényletnek tekinti - hangsúlyozta. Azt mondta, ha Simon Gábornak tényleg tiszta a lelkiismerete, akkor mondja meg, honnan származnak az eltitkolt százmilliók.    

Szűcs Lajos szerint Simon Gábor pártból való kilépése sem szünteti meg az MSZP felelősségét, mert a volt politikus abban az időben helyezte el bankszámláján ezeket az összegeket, amikor államtitkár, illetve az MSZP második embere volt. Szerinte mindenkinek joga lenne megtudni, hogy Simon Gábor honnan szerezte a több száz millió forintot, és mit akart vele kezdeni. Az is kérdés, hogy az MSZP tudott-e a bankszámláról? Tudott-e arról, honnan, milyen forrásból származnak az összegek? - vetette fel Szűcs Lajos, aki szerint ha kiderül, hogy bűncselekményből származtak a pénzek, akkor az MSZP-nek el kell számolnia azzal is, hogy a párt második emberének abban milyen szerepe volt.
   
Szűcs Lajos a pénz eredetéről azt is mondta, lehetséges, hogy ezek az összegek azok, amelyről Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök egyszer azt mondta, "jobb, ha nem tudjuk, honnan vannak". Vagy ez a összeg abból a Zuschlag János volt MSZP-s képviselő által említett páncélszekrényből eredt, amelynek a létezését mindig is tagadták a szocialisták? - kérdezte. Azt is firtatta, Simon Gábor lebukása óta hol őrzik "az MSZP-s titkos pénzeket"? Hány szocialista politikusnak van még ilyen bankszámlája? - sorolta kérdéseit. A kormánypárti politikus hangsúlyozta, hogy nem akarnak beleszólni az igazságszolgáltatásba, de ha bűncselekmény történt, annak elkövetőjét meg kell büntetni.

MSZP: Szűcs inkább a brókerügyről számoljon be!

Az MSZP szerint a Simon-ügy kivizsgálása "a fideszes főügyészség dolga", Szűcs Lajosnak, a nagyobbik kormánypárt képviselőnek pedig inkább a brókerbotrány felelőseinek kellene utánajárnia. Az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott az MSZP: "ha Szűcs Lajos az igazságszolgáltatás helyett bűnösök után akar kutatni, akkor a brókerbotrány felelőseit feltáró parlamenti bizottság elnökeként annak járjon utána, hogy a mai napig miért nincsenek felelősei az évszázad brókerbotrányának, például annak, hogy a Földművelésügyi Minisztérium elbukott 410 millió forint közvagyont kockázatos befektetésein".
    
A szocialisták közölték: a Fidesz felelőssége nem áll meg ott, hogy kormányzati szinten beismerték a pénz elbukását, és hogy ma már úgy tesznek, mintha soha nem ismerték volna a Quaestor-cégcsoport vezetőjét, Tarsoly Csabát. Az MSZP szerint jogos társadalmi igény, hogy megtalálják a fideszes bank- és brókerbotrány felelőseit.    

Simon Gáborról tavaly február elején derült ki, hogy több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, és azt nem tüntette fel vagyonnyilatkozataiban. Az ügyészség költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítja. A volt politikus pénteken a TV2-nek azt mondta, lelkiismerete tiszta, sem takargatni valója, sem félni valója nincs. Közölte azt is: az ügyben végig ártatlannak vallotta magát. Ugyanakkor a pénz eredetéről nem beszélt.
   
Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Tényeknek csak annyit mondott, hogy a nyomozás június végéig tart és meghosszabbítható. A Napi Gazdaság pénteken írt arról, hogy lényegében lezárult az MSZP egykori elnökhelyettesének ügyében folytatott nyomozás, Simon Gábor akár meg is úszhatja az ügyet, amelyben okirat-hamisítás, adócsalás és más bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás vele szemben.
   
atv.hu / MTI

További belföldi híreink