Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-04-23 20:00:00

Kiakadt Lázárra a győri polgármester

Valótlanságnak nevezte Győr polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter állítását, miszerint a győri önkormányzat pénzt fektetett Quaestor-kötvényekbe.

Borkai Zsolt kijelentette: nem érti, miként lehet az, hogy Lázár János „tájékozatlanságából fakadóan, vagy bármi mástól vezérelve” valótlanságot állít, amellyel a város 130 ezer lakosát, a város vezetését és személyesen őt "negatív helyzetbe hozza”. Emlékeztetett: a győri önkormányzat április elején már tudatta, hogy nincs értékpapírja a Quaestor Zrt.-nél.
   
Borkai Zsolt hangsúlyozta, kikéri magának, hogy valaki hazugsággal vádolja őt és a várost. A politikus a sajtótájékoztatón három dokumentumot is bemutatott, amelyek megfogalmazása szerint maximálisan igazolják, hogy Győr csak államkötvényt vásárolt. Az egyik dokumentum egy idén január 13-án kelt adásvételi szerződés, amelyből kiderül, hogy az önkormányzat államkötvényt vásárolt.
   
A második dokumentum az Államadósság Kezelő Központ Zrt. honlapjáról származik, amely az államkötvény megvásárlását igazolja. Borkai Zsolt közlése szerint ezt az iratot a sajtótájékoztató előtt húsz perccel nyomtatták ki. A harmadik dokumentum a Keler igazolása, amelyet április 3-án egyszer már bemutattak.

Itt a lista

A VS.hu megkapta a brókerbotrányban érintett önkormányzatok teljes listáját. Ebből kiolvasható, hogy összesen több mint 10,8 milliárd forintot bukott az a 24 önkormányzat, amely a botrányban érintett, a három cég (Buda-Cash, Hungária Értékpapír és Qaestor) valamelyikénél. Íme a lista:

- Dunaszeg 50 980 000,-
- Győrszemere 118 810 000,-
- Dunakeszi 579 393 577,-
- Abony 279 347 532,-
- Törökszentmiklós 103 474 283,-
- Győr MJV 1 004 505 299,-
- Mezőkeresztes 45 219,-
- Vecsés 200 000 000,-
- Budapest IV. kerület 2 030 430 000,-
- Alsónémedi 1 017 849 259,-
- Fót 1 054 043 708,-
- Ceglédbercel 35 190 000,-
- Százhalombatta 3 591 830 000,-
- Vác 1 000,-
- Kazincbarcika 7 461 000,-
- Arló 8 817 222,-
- Kissikátor 791 000,-
- Rudabánya 7 760 000,-
- Fertőhomok 648 000,-
- Almásfüzitő 722 269 397,-
- Kondoros 1 260 000,-
- Kaposszerdahely 8 811 000,-
- Sajószöged 3800 darab Telekom-részvény
- Viss 301 darab ÉMÁSZ-részvény

A 444 közben arra hívta fel a figyelmet, hogy Borkai a sajtótájékoztatón 824 millió 570 ezer forintnyi kötvényről beszélt, a Miniszterelnökség által közreadott listán viszont 1 milliárd 4,5 millió forintnyi értékben megkötött üzlet szerepel Győr városa mellett, azaz közel 180 millió forint eltérés van a két információ között.

atv.hu / MTI

További belföldi híreink