Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-04-15 08:18:00

Az ember, aki mindenhol elindul, és száz népszavazást kezdeményezett

Megismételte veszprémi eredményét Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt jelöltje Tapolcán. Mindkét időközi választáson 0,14 százaléknyi szavazatot szerzett. Arcképvázlat történelmi háttérrel.

szepessy zsolt és csapataSzepessy Zsolt és csapataDíszpolgári cím a pápának

Szepessy Zsolt a 2000-es évek vége felé „robbant be” a köztudatba. A nyíregyházi vállalkozó 2006-ban független jelöltként indult a monoki polgármester-választáson és nyert. Négy évig irányította a települést, ez idő alatt olyan intézkedéseket vezetett be – mint például a szociális kártya, a segély a közhasznú munkáért cserébe, vagy II. János Pál pápa számára a díszpolgári cím megszavazása –, melyek országos ismertséget hoztak a számára.

A polgármesterségen felbuzdulva 2009-ben megalapította az Összefogás Pártot. Indultak a parlamenti választásokon is, azonban 0,05 százalékos eredménnyel nem tudták megakadályozni a Fidesz kétharmados győzelmét. Pedig a monoki polgármester mindent elkövetett, miniszterelnök-jelöltnek például azt a kesznyéteni férfit jelölték, aki áramot vezetett a kerítésébe és emiatt egy tolvaj halálos áramütést szenvedett. Szoboszlai Barna ellen eljárás indult, Szepessy pedig bejelentette, hogy a képviselőket megillető mentelmi joggal megmenthető lenne a börtöntől, ezért támogatják.  

Ebben az évben újra megmérettette magát Monokon, azonban a fideszes jelöltet nem tudta megszorongatni (Demeterné Bártfay Emese 58 százalékot szerzett), 41 százalékos eredményével a második helyen végzett.

Nemzetközi kapcsolatok

Ha már a polgármesterség nem jött össze, Szepessy építette pártja nemzetközi kapcsolatait, 2013-ban például nyílt levelet írt az Egyesült Királyság magyarországi nagykövetének, hogy tolmácsolja az Összefogás Párt jókívánságait a brit uralkodó család részére György Sándor Lajos cambridge-i herceg születése kapcsán.

Veszekedés a baloldallal

A 2014-es választások előtt Szepessy az áfakártya ötletével állt elő, majd azzal szerepelt a hírekben, hogy feljelentette a baloldali összefogást, amiért azok felvették az Összefogás nevet.

Az áttörés így sem jött el, Szepessy pártja 6500 szavazatot kapott, de a 0,13 százalékos eredmény sem vette el a kedvüket. „Körülbelül számoltunk ezzel, reálisan látjuk a helyzetünket”- fogalmazott a választás után a párt vezetője, aki szerint megpróbáltak valami mást nyújtani az embereknek, de ha a választók többségének nem erre van szüksége, azt tudomásul kell venni. Szepessy hozzátette: indulnak az EP- és az önkormányzati választásokon is, aztán építkeznek tovább, 2018-ra pedig „összerakják a csapatot”.

298,5 milliós támogatás

Az Összefogás Párt 298,5 milliós állami támogatást kapott az induláshoz, költekezésük kapcsán azonban büntetőeljárás indult a számvitel rend megsértésének gyanúja miatt.

Ha egy biznisz beindul

Bár Szepessyék bejelentették, végül nem indultak az EP-választáson, annál inkább az azt követőkön. A tavaly őszi önkormányzati választáson az Összefogás Párt elnöke Nyíregyházán mérette meg magát. Születési- és lakóhelyén képviselőjelöltként 80 szavazatot kapott, polgármesterjelöltként 919-et, mindkét versenyben a mezőny utolsó felében végzett. Novemberben az újpesti időközi országgyűlési választáson indult független jelöltként, itt 64 ember szavazott bizalmat neki, miközben a győztes MSZP-s jelöltre több mint 13 ezren szavaztak.

Jött a veszprémi időközi, ahol szintén a jelöltek között volt. Ezúttal azonban csak 40 szavazat jutott neki, így még a Munkáspárt jelöltje is megelőzte. Ennek ellenére Tapolcán is próbálkozott az Összefogás Párt elnöke. A nem hivatalos végeredmény szerint itt is 0,14 százalékos eredményt ért el 40 szavazatával.

Gyurcsány és Demján hoppon maradt

Közben egy másik vonalon is építette pártja országos ismertségét a politikus, ugyanis tavaly decemberben beadott egy népszavazási kezdeményezést a vasárnapi zárva tartással kapcsolatosan. A formailag hibás kezdeményezést elutasították, de azt Szepessy január elején ismét benyújtotta. A Nemzeti Választási Bizottság azonban megtagadta az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, ami ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához. Az ügy csak április 1-én zárult le - a Kúria helybenhagyta az NVB döntését -, így hiába próbáltak jóval nagyobb támogatottsággal rendelkező szervezetek (DK, LIGA, VOSZ) a vasárnapi zárás témájában népszavazást kezdeményezni, azokat sorra elutasították a hatályos törvények alapján, mivel nem született jogerős határozat az első ilyen témájú kérdésben, amit még Szepessy nyújtott be. Időközben pedig a boltok bezárásáról hozott törvény hatályba is lépett március 15-én.

szepessy zsoltSzepessy Zsolt

Szepessy Zsolt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a felmerült vádakra reagálva kijelentette: nem a Fidesz megbízásából adta be a népszavazási kérdést.

„Építkezek és tanulok”

A tapolcai választás után megkerestük a politikust, miért indul el minden időközi megmérettetésen.

Szepessy az atv.hu-nak elmondta, nem az volt a célja, hogy bejusson a parlamentbe, hiszen előre lehetett látni, hogy ezt a körzetet képtelenség megnyerni. „Építkezek és tanulok”- jelentette ki az Összefogás Párt elnöke, aki szerint parlamentbe jutásukra 2018 lehet a reális dátum, az eddigi választásokon tét nélkül indult el. Arról is beszélt, hogy volt értelme a kampánynak, hiszen Ajkán, Sümegen és Tapolcán a következő hetekben alakulnak meg pártjuk alapszervezetei.

Sok helyre eljut a kampány alatt

A tanulásról szólva elmondta, rájött, hogy a politikának csak kis része az üzenetek megfogalmazása, a nagyobb munka a háttérben zajlik: a szervezet felépítése, működtetése, az adminisztráció, stb. Azért is indul el több helyen, mert nagyon szereti az országot. „A választási kampányok során sok helyre el tudok jutni. Az utóbbi időben jártam a nyírádi bauxitbánya területén, a tapolcai tavasbarlangban, megnéztem több forrást Tapolca környékén, számos városban jártam, ahol leülhettem a tereken egy-egy kávéra és beszélgethettem az emberekkel”- mesélte. Mint mondta, ajkai fiataloktól például megtudta, hogy a legnagyobb problémának a kábítószer-fogyasztást tartják a városban. „Van olyan drog, amit állítólag már 500 forintért be lehet szeretni. Ezért most benyújtok egy olyan népszavazási kezdeményezést, hogy, aki fiatalkorúnak ad kábítószert, az kapjon tényleges életfogytiglani börtönbüntetést”- jelentette be Szepessy. Tudja, hogy nem fogják átengedni a kérdést, de figyelemfelhívásnak tartja a kezdeményezést.

Mindig elutasítják a kezdeményezéseit

Beszámolt róla, hogy már több mint 100 népszavazást kezdeményezett, de a Nemzeti Választási Bizottság mindig elutasította ezeket. Azt mondja azért, „mert nem éri meg nekik a szellemet kiengedni a palackból”, hiszen tanultak a múlt hibáiból, amikor a vizitdíjról és a tandíjról szóló népszavazás a baloldal bukásához vezetett.

Nem tudni, hol indul legközelebb

Szepessy azt a következtetést is levonta a választásból, hogy nagyon sok olyan ember van az országban, aki még semelyik politikai tömörülés felé nem kötelezte el magát, ezért van jövője az Összefogás Pártnak. Azt még nem tudja, hol indul legközelebb, hiszen 3 évig nem várható időközi országgyűlési választás, azt pedig nem szeretné, hogy „a Jóisten magához szólítson még egy képviselőt”.

Kamupárt? Cáfolja a vádakat

Az Összefogás Párt elnökét megkérdeztük arról is, mit reagál azokra a vádakra, melyek kamupártként említik szervezetét. „2006 óta folyamatosan foglalkozom politikával. 2010-ben indultunk az országgyűlési választásokon, amikor még semmilyen támogatás nem járt. Az egész választást a saját zsebemből finanszíroztam. Ezek miatt nehéz azt mondani, hogy 2014-ben a pénz miatt indultunk volna”- közölte. A politikus szerint csak olyan pártok esetében merülhet fel a kamupárt vádja, melyeket az új választási törvény hatálybalépése után alapítottak.

Nem fizetik ki a büntetést

A tavalyi EP-választás során felvett, de le nem adott ajánlóívek miatt kiszabott több tízmilliós bírságot még nem fizették be, de – mint mondta - nem is fogják. „Nem tartjuk korrektnek, hogy egy A4-es, nyomtatott papír 50 ezer forintot érjen. Senkit nem károsítottunk meg, semmilyen veszteség nem ért emiatt senkit”- magyarázta, majd hozzátette: tanultak az esetből, Tapolcán és Veszprémben már nem veszett el egy ajánlóívük sem, de korábban előfordult olyan eset is, hogy egy egyetemista elvitt egy hátizsáknyi ívet, aztán ellopták a hátizsákját.

Meglepődött a vizsgálaton

A számviteli törvény megsértése miatt pártja ellen indult büntetőeljárásról ő is csak a médiából hallott, meg is lepődött rajta. Mint mondta, „volt nálunk ÁSZ-vizsgálat és van egy jegyzőkönyvem, hogy elfogadták az adatokat”. Hozzátette: „ha legközelebb indulunk, le fogok szerződni előbb egy könyvvizsgáló céggel”.

A vasárnapi zárva tartás kapcsán beadott népszavazási kezdeményezéséről azt nyilatkozta, ha azt bármelyik párt kezdeményezi, akkor csak politikai haszonszerzésre használták volna. Ő azt gondolta, ha parlamenten kívüli emberként nyújtja be a kérdést, akkor a többi párt beállhat mögé, így nem fenyegetett volna az a veszély, hogy befolyásolják az embereket.

Volt szerepe a baloldal kudarcában

Szepessy kérdésünkre válaszolva elmondta, a baloldal tavalyi bukásában szerinte volt szerepe az Összefogás név körüli hercehurcának is, de állítja, hogy olyan helyzetbe hozták, hogy nem volt más lehetősége. „Megkértem őket a feljelentés előtt, hogy ne használják, de pökhendi módon azt mondták, hogy ne foglalkozzak vele. Emiatt biztos, hogy nagyot buktak, de mi is vesztettünk miatta szavazókat, mert lejáratták a nevünket”- vélekedett.

Ajánlom

További belföldi híreink