Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-04-10 06:20:00

Quaestor-ügy: ma érkezik a Fidesz javaslata, 73-an buknának pénzt

A Fidesz-frakció legkésőbb péntek estig törvényjavaslatot nyújt be a Quaestor-károsultak kártalanítására - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtök este.

A javaslat értelmében minden érintettet 100 ezer euróig, azaz 30 millió forintig kártalanítanának egy alapon keresztül, várhatóan legkésőbb július végéig.

A politikus jelezte, hogy ez közel 32 ezer embert érint, és csak 73 olyan károsult van, aki 30 millió forint fölötti összeget fektetett be. Az ő esetükben más a helyzet, "ők fognak veszíteni pénzt" - fogalmazott.

Rogán Antal elmondta: a kártalanítási alapba minden károsult beadná a kötvényeit - legyenek azok valódiak vagy fiktívek -, és ide fizetné be a Befektető-védelmi Alap (Beva) azt az összeget, amivel kártalanít. A Beva befizetését a befektetési vállalkozások egészítenék ki úgy, hogy az minden károsultnál a 30 millió forintot lefedje. Hozzátette: a cégek csak megelőlegeznék ezt az összeget, majd amikor befejeződik a Quaestor felszámolási folyamata, illetve a csalások felelőseinek vagyonát bevonják az alapba, akkor a befektetési vállalkozások visszakapnák ezt a plusz befizetést.

Elmondta azt is: azért, hogy a befektetési vállalkozásokat ne egy összegben érintse ez a kötelezettség, felhatalmazást adnak a Magyar Nemzeti Banknak, hogy az érintett cégeknek ezt az összeget megelőlegezze hitelnyújtással, illetve lehetőséget adnak azt követően kötvénykibocsátásra. Így lényegében a befektetési vállalkozásoknak több év alatt kellene ezt az összeget kifizetniük.

A Fidesz-frakció vezetője egy kérdésre válaszolva közölte: a kormány támogatta a jegybanknak azt a javaslatát, hogy a jövőben a Beva is - az Országos Betétbiztosítási Alaphoz hasonlóan - 100 ezer euróig kártalanítson, a most benyújtandó törvényjavaslattal azt segítik elő, hogy ez már a Quaestor ügyében is így legyen.

A politikus elmondta: a javaslatot legkésőbb pénteken este 8-9 óra körül benyújtják, és szeretnék, ha azt az Országgyűlés már a jövő héten elfogadná, hogy az érintett 32 ezer ember július végéig a pénzéhez jusson.

MTI

Ajánlom

További belföldi híreink