Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-03-27 14:15:00

Steiner: Ez volt az utolsó esély a Szabadság téri emlékmű elleni népszavazásra

Visszautasította a Szabadság téri emlékmű ügyében benyújtott alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság (Ab) tanácsa - közölte a panaszt benyújtó Steiner Pál, az MSZP V. kerületi elnöke pénteken az MTI-vel. A politikus szerint így nem maradt több jogi lehetőség arra, hogy - mint fogalmazott - "a történelemhamisító emlékmű" ügyében helyi népszavazást lehessen kiírni.

Steiner Pál közleményében azt írta, az Ab döntését tudomásul veszi, de fenntartja korábbi álláspontját, miszerint az emlékmű engedélyezésének kérdése helyi közügy, és a kerületben élők alkotmányos alapjoga, hogy népszavazáson döntsenek róla.

Hozzátette: az Ab döntése nem volt egyhangú, és az öttagú tanács tanácsvezető bírója, Kiss László "világos és egyértelmű érveléssel állt ki különvéleményében a mellett, hogy a népszavazás kezdeményezése alapjogunk". "Jogi véleményét azonban nem tudta érvényre juttatni, mert a tanácsban többségben lévő, politikai logika szerint kinevezett alkotmánybírók leszavazták" - írta Steiner Pál.

Steiner Pál 2014. áprilisban kezdeményezett helyi népszavazást az V. kerületben azért, hogy az önkormányzat vonja vissza a Szabadság térre tervezett, a német megszállás áldozatainak emlékműve felállításához adott tulajdonosi hozzájárulást. A kérdés hitelesítését a választási iroda vezetője formai okokra hivatkozva megtagadta, ekkor Steiner Pál ismételten benyújtotta a kérdést, amelynek hitelesítését a helyi választási bizottság május 27-én azzal utasította el, hogy az emlékmű megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendelet megvalósulását ellehetetlenítené, ha a képviselő-testület visszavonná döntését. A bizottság álláspontja szerint az ügy túlhaladja a helyi önkormányzatokról szóló törvényben megfogalmazott helyi közügy kereteit, így arról nem tartható helyi népszavazás.

Steiner Pál ezt követően a 2014. június 10-én felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a bírósághoz, amelyet a bíróság elutasított, és helybenhagyta a helyi választási bizottság határozatát. A Fővárosi Törvényszék a végzésben a hitelesítés megtagadásának indokaként egyrészt arra hivatkozott, hogy a kezdeményezésben szereplő kérdés országos közügynek és nem helyi közügynek minősül, másrészt arra, hogy a kérdés nem felel meg az egyértelműség törvényi követelményének.

Steiner Pál ezt követően alkotmányjogi panaszt nyújtott be, indítványában kérte a Fővárosi Törvényszék végzésének megsemmisítését. Arra hivatkozott, hogy a bíróság végzése sérti az alaptörvénynek egyebek között a véleménynyilvánítás szabadságára és a helyi népszavazáshoz való jogra vonatkozó előírásait.

Az Alkotmánybíróság internetes oldalán olvasható végzés szerint azonban az indítványban Steiner Pál nem hozott fel olyan alkotmányjogilag értékelhető érveket, amelyek alátámasztották volna, hogy a bírói döntésben foglalt valamely jogértelmezés, illetve az eljáró bíróság jogalkalmazása sértette volna az alaptörvényi rendelkezéseket, ezért a testület megállapította, hogy az indítvány nem felel meg a törvényi feltételeknek, ás azt visszautasította.

A német megszállás áldozatai emlékművének utolsó elemeit 2014. július 20-án emelték helyükre.

MTI

További belföldi híreink