Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-03-05 07:23:00

Évente 300 ezer nő válik családi erőszak áldozatává

A kormánypárti képviselők nem szavazták meg az erőszak visszaszorításáról szóló Isztambuli Egyezményt, amely pedig jobb helyzetet teremthetne a veszélyeztetett családok számára.

A parlament kormánypárti többsége keddi ülésén leszavazta az Európa Tanács Isztambuli Egyezményének ratifikálását, melynek célja a nők ellen irányuló erőszak felszámolása. Az egyezmény kimondja, hogy a csatlakozó országoknak a nők elleni erőszak megakadályozását szolgáló rendelkezéseket kell hozniuk.

Magyarország 2014 márciusában csatlakozott a nemzetközi megállapodáshoz, ez azonban tulajdonképpen csak egy szándéknyilatkozat volt. Az Egyezmény tavaly augusztusban lépett hatályba, nálunk azóta sem hirdették ki, emlékeztet a Hír24. Ezt a folyamatot gyorsította volna fel Szelényi Zsuzsanna – most leszavazott – határozati javaslata.

Pelczné is bírálta 

A kormánypártok döntését még Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz európai parlamenti képviselője is bírálta. A nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság póttagja az Origó szerint úgy fogalmazott: továbbra is fenntartja, hogy az Isztambuli Egyezményt ratifikálni kell. „Magyarország nem tett még eleget a nők elleni erőszak területén, ezért további lépésekre van szükség” – mondta Pelczné, aki szerint a magyar Parlament tartalmi elemei miatt nem fogadta el az Európai Tanács Isztambuli Egyezményét. Arról azonban, hogy mik voltak a tartalmi kifogások, nem tért ki.pelczné gáll ildikóPelczné Gáll Ildikó

"Megdöbbentő"

Szégyenletesnek és gyalázatosnak nevezte Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője szerdán Brüsszelben, hogy a magyar parlament nem vette napirendre a nők elleni erőszak tilalmáról szóló Isztambuli Egyezmény ratifikációját. "Megdöbbentő, hogy az Országgyűlés 2015-ben nem képes egy ilyen egyezményt életbe léptetni, hogy a nőket ezáltal olyan védelemben részesítse, amely nem csak nagy szavakból áll, hanem tényleges jogi védelmet és biztonságot jelent" - húzta alá a politikus az Európai Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján. Külön kiemelte, hogy felháborítónak tartja a Jobbik érvelését, miszerint azért nem támogatják az egyezményt, mert az nem nevesíti az abortuszt mint a nők elleni erőszak egyik formáját.

Egyedülálló az elutasítás  

Az Isztambuli Egyezmény a 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács kötelező érvényű nemzetközi egyezménye, amelyet eddig Magyarország mellett további 36 ország írt alá, s közülük egyelőre 16-an ratifikálták. A DK-s politikus rámutatott, hogy nem tud olyan országról, ahol hasonló módon meghiúsult volna a szerződés parlamenti megerősítése, de ha volt is ilyen, az nem menti fel a kormányt, miközben a családon belüli erőszak nagyon súlyos társadalmi probléma.

Súlyos számok 

Mint aról az atv.hu korábban írt, a partnerbántalmazások 95 százalékában férfi az elkövető és nő az áldozat. Minden ötödik nő él vagy élt valaha olyan kapcsolatban, ahol partnere rendszeresen testileg bántalmazta. A testi erőszak viszont csak a jéghegy csúcsa – a folyamatos lelki erőszakban, gazdasági függőségben élő nők száma ennél jóval magasabb. És hetente meghal egy nő – a lezárt bírósági akták alapján. Ami azt jelenti, hogy – a magas látencia miatt – ennek sokszorosa a valós áldozatok száma.

Brutális férjek 

A statisztikák szerint a bűncselekmény következtében meghalt nők 60 százaléka (volt) házastársa vagy élettársa áldozata, míg ez az arány a megölt férfiaknál 13 százalék. Egy nőnek nyolcszor annyi esélye van, hogy férje vagy élettársa ölje meg, mint hogy idegen támadó. Más felmérések azt mutatják, ha a bántalmazott két napon belül nem kap segítséget, többnyire "visszatér" bántalmazójához. Nem beszélve arról, hogy azok a gyerekek, akik erőszakos közegben nőnek föl, rendszerint felnőtt korukra bántalmazóvá válnak.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink