Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-02-26 11:15:00

Széchenyi Bank: közérdekű adatokért perel a DK

A DK szerint megengedhetetlen, hogy a kormány egy törvénytelenül működő pénzintézetben fektette be az állampolgárok adóforintjait.

Mint ismert, a Nemzetgazdasági Minisztérium 3 milliárd forintot fektetett abba a Széchenyi Bankba, amelynek engedélyét – törvénytelen működése miatt – megvonta a jegybank – írja Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja. Hozzáteszi: a befektetés előtt megtörtént a bank teljes átvilágítása, ahol ki kellett volna derülnie, hogy a bank többségi tulajdonosa, az Államadósság Kezelő Központ éléről lemondott Töröcskei István „saját érdekeltségének osztogatott hiteleket”. A politikus szerint a minisztérium 3 milliárd forint közpénzt bízott a törvénytelenül működő bankra, a végső kár akár több tíz milliárd forint is lehet.

Emlékeztet: a Demokratikus Koalíció hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt korábban már feljelentést tett a Széchenyi Bank ügyében, mely kapcsán az ügyészség feljelentés kiegészítést rendelt el. A DK a feljelentés mellett közérdekű adatigényléssel próbálta meg kideríteni, hogy jelzett-e törvénytelenségeket az NGM befektetése előtt készült átvilágítás. Mivel a DK által kért közérdekű adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium nem adja ki, a DK perrel fogja kikényszeríteni azok kiadását – írja.

A DK szerint megengedhetetlen, hogy a magyar kormány egy törvénytelenül működő pénzintézetben fektette be az állampolgárok adóforintjait, majd a bank engedélyének megvonása után eltitkolja a közpénzpazarló befektetés okait – zárul a közlemény.

Az NGM egy decemberi közleményében a következőt írta: a magyar állam 2013 júniusában szerzett 49 százalékos, kisebbségi részesedést a Széchenyi Bank bankban. Közlése szerint a kisebbségi tulajdonszerzést követően több olyan információra derült fény, amely a korábban ismertnél gyengébb tőkehelyzetre utalt.

"Az állam felelős kisebbségi tulajdonosként számos szabálytalanságra hívta fel a többségi tulajdonos figyelmét, és sürgette a problémák rendezését. Az állam minden rendelkezésére álló eszközt kihasznált, hogy a többségi tulajdonost a pénzintézet szabályos és hatékony működésének helyreállítására késztesse, és ezáltal a bank pénzügyi helyzete stabil maradjon. Miután a többségi tulajdonos tőkeemelési kísérlete több menetben is meghiúsult, a bank helyzete a jogszabályok alapján tarthatatlanná vált, ezért a Magyar Nemzeti Banknak vissza kellett vonni a bank működési engedélyét.”

A Magyar Nemzeti Bank december 5-én vonta vissza a Széchenyi Bank tevékenységi engedélyét, és elrendelte végelszámolását, mert az intézmény működése fenntarthatatlanná vált.

atv.hu

További belföldi híreink