Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-02-10 05:10:00

Komoly vádakkal kell megbirkóznia a rezsibiztosnak

Szekeres István, a Magyar Birkózó Szövetség sajtófőnöke lemondott posztjáról, mivel szerinte tisztességtelen módszerekkel választották meg az új elnököt, Németh Szilárdot, akit egyébként alkalmatlannak tart a tisztség betöltésére. Németh támogatói szerint demokratikus választáson győzött a fideszes politikus, és nem probléma, hogy nem volt élvonalbeli birkózó.

A Magyar Birkózó Szövetség múlt hét pénteken tartotta tisztújító közgyűlését, melynek eredményeként Németh Szilárd, a Fidesz korábbi rezsibiztosa 70-55 arányú többséggel váltotta Hegedüs Csabát az elnöki poszton. Hegedüs 1992 óta, vagyis 23 évig töltötte be a tisztséget, a legtöbben a 100. magyar olimpiai arany birtokosaként ismerik. Németh nem sokat ért a sporthoz, viszont évi 300 millió forintos állami támogatást tud garantálni.

Szekeres szerint Németh gyalázatos manipulációval nyert, ezért február 1-jével lemondott sajtófőnöki posztjáról. A Facebookon közzétett indoklásában nyíltan leírta, hogy képtelen lenne az új vezetőkkel együtt dolgozni. Hegedüs leváltása után Lázár János alelnök és Gáspár Tamás igazgató is felmondott, a szövetségnek új elnöksége lett.

„A tisztújító közgyűlésre a sportegyesületek nem szakaembereket küldtek, hanem az önkormányzat embereit, például polgármestereket. Ez azokra a településekre vonatkozik, amelyek nem Hegedüst támogatták” – indokolta távozását Szekeres. Hozzá kell tenni, hogy a sportegyesületeknek joguk van bárkit felhatalmazni arra, hogy a nevükben szavazzon, nincs semmilyen kikötés arra, hogy ki kaphat mandátumot.

„Nevetséges, hogy olyan embereket küldtek, akiknek semmi közük ehhez a sporthoz” – folytatta Szekeres. „Közel 20 helyről kapott jelzést a Magyar Birkózó Szövetség, hogy Németh Szilárd kampánystábja a településeket járja, és a polgármesterekkel is tárgyaltak. Állítólag Kaposvár vezetője, Szita Károly volt azon kevés emberek egyike, aki nem állt le velük tárgyalni.”

Bacsa Péter, a Németh Szilárdot támogató Új-Szövetség alapító tagja érthetetlennek tartja Szekeres kifakadását. „A közgyűlés jegyzőkönyvében két polgármestert ismertem fel, a bócsait és a hollóházit. Mindketten megkapták Hegedüstől a birkózás városa címet, tehát igenis van közük a sporthoz. Viszont titkos szavazás volt, így azóta sem tudjuk, hogy kire voksoltak.” Bacsa szerint ráadásul egyáltalán nem kirívó, hogy polgármesterek is jelen vannak a közgyűlésen, akár 3-4 város vezetője is jelen szokott lenni. „A 127 egyesület mellett egyébként is eltörpült a számuk.”

Szekeres állítja, hogy legalább 15 polgármester volt jelen a szavazáson, többüket Hegedüs a beszédében is köszöntötte. „Csupa ismeretlen arc volt jelen.”

„Szekeres úrnak azt tudom javasolni, hogy járjon többet a versenyekre, és akkor nem lesz számára ennyi ismeretlen arc a közgyűléseken” – reagált Bacsa erre a kijelentésre.

A fentebb említett birkózás városa cím adományozása Hegedüs marketingfogása volt, ezzel köszönte meg a településeknek, hogy támogatják a sportot. „A kampány során Hegedüs meglátogatta azokat a városokat, ahol van valamilyen birkózó élet. A polgármesterekkel is találkozott, de ez egy kampány során teljesen természetes. A stábja ugyanezt tette” – magyarázta Bacsa.

„A magyar birkózás a legnagyobb sikerkorszakát élte Hegedüs vezetése alatt” – mondta Szekeres. Tény, hogy rengeteg érmet nyertek a magyar sportolók, ráadásul „az elmúlt két évben megháromszorozódott a versenyszerűen birkózó sportolók száma, amire évtizedek óta nem volt példa.” Támogatói szerint Hegedüs tehát egyértelműen alkalmas volt a posztjára, mivel szenzációs eredményeket ért el. Kihívója viszont változásokat akart.

„Németh Szilárd maga mondta, hogy amikor fiatalkorában birkózott, akkor neki is Hegedüs volt a példaképe.” Szekeres elmondta, hogy a legfőbb kifogásuk Némethtel szemben az, hogy miután 17 éves korában abbahagyta a sportot, semmilyen köze nem volt a birkózáshoz. Kivéve, hogy fél évvel ezelőtt megválasztották a Csepeli Birkózóklub elnökének. „A megválasztásakor levetített egy filmet arról, hogy milyen rossz állapotban van a birkózó csarnok Csepelen. Viszont korábban ő volt ott a polgármester. Ha ennyire a szívén viseli a birkózást, akkor miért nem intézkedett, hogy fűtsék a csarnokot?” – teszi fel a kérdést Szekeres. A Magyar Birkózó Szövetség ugyanis korábban sem pénzt, sem felhatalmazást nem kapott arra, hogy fejlesszék az infrastruktúrát, ez az önkormányzatok dolga volt.

Bacsa szerint ennek a kijelentésnek egyszerűen nincs valóságalapja. „A csarnok egy offshore cég birtokában volt, így Némethnek nem volt beleszólása a működtetésbe. Négy év alatt viszont sikerült elérnie, hogy visszakerüljön a terem az önkormányzat tulajdonába.”

„Nem értjük, hogy mi lehet a célja ennek a lejárató kampánynak. Demokratikus választás volt, és Németh Szilárd be fogja bizonyítani, hogy alkalmas a posztra.  Egy szervezet vezetéséhez pedig nem feltétlenül szükséges, hogy valaki magas szinten űzze az adott sportot, gondoljunk csak Gyárfás Tamásra” – állt ki Bacsa az új elnök mellett.

Ajánlom

További belföldi híreink