Itthon

Simicskát nem védik, az új főszerkesztő cáfol – frissül

Orbán nem vesz részt a vitában
február. 9. hétfő 16:35

Orbán Viktor kormányfő a Simicska Lajos nagyvállalkozó vele kapcsolatos kijelentéseit firtató kérdésre hétfőn azt mondta: sem ő, sem a kormány nem vesz részt "ilyen vitákban". A Parlamentben más témában tartott sajtótájékoztatón két újságíró is faggatta a kormányfőt Simicska Lajos pénteki nyilatkozatairól. Orbán Viktor mindkétszer annyit válaszolt, hogy eddig sem vett részt ilyen vitákban, sem ő, sem a kormány, és ezután sem fognak.




„Ki fognak egyezni” – Az utca embere az Orbán-Simicska háborúról
február. 9. hétfő 15:49

Kemény kérdés a DK-tól
február. 9. hétfő 14:35

A Demokratikus Koalíció felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, nyilatkozzon arról, hogy az elmúlt években történtek-e politikai merényletek Magyarországon. Varju László azt mondta, Simicska Lajos a médiavállalkozásainál történt változások napján, pénteken arról beszélt a sajtóban, hogy "akár kinyírhatják, lelőhetik és elütheti egy autó". Ezt úgy értelmezte, hogy az "Orbán-kormány maffiamódszereit közelről ismerő" "oligarcha" szerint a kabinet esetlegesen akár politikai leszámolásokat is megrendelhet.
   
Varju László szerint az elmúlt években egyébként történtek kérdéseket felvető események. Példaként említette Komáromi András, a Welt 2000 Kft. volt tulajdonosának halálát és azt, hogy Welsz Tamás vállalkozó - aki a hivatalos vizsgálat szerint méreggel lett öngyilkos - azt követően halt meg egy rendőrautóban, hogy nyilvánosságra akarta hozni a hamis útlevelekkel kapcsolatos botrány részleteit. A DK-s politikus azt is ide sorolta, hogy az önkormányzati választás előestéjén halálra gázolt Váradi András felcsúti polgármesterjelölt tavaly azt mondta neki, hogy vele bármi megtörténhet.

FAZ: háború Magyarországon
február. 9. hétfő 12:26

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap +Háború+ Magyarországon címmel közölt írást hétfőn. Reinhard Veser írásának alcímében kiemelte, hogy egy "oligarcha Orbán ellen fordul". Kifejtette, hogy Orbán Viktor és Simicska Lajos "bő 30 éven keresztül egy pár" volt, Orbán a Fidesz "politikai vezetője és arca" volt, míg Simicska "a háttérben a pénzügyekkel törődött". Ez "kölcsönösen előnyös" kapcsolat volt, hiszen a Fidesz "a párt más alapító tagjainak kijelentései" szerint csődbe jutott volna, és "eltűnt volna színről", mielőtt Orbán 1998-ban először miniszterelnök lett, ugyanakkor Simicska vállalatcsoportjának tagjai a Fidesz-kormányok idején profitáltak az állami beruházásokból és "más állami kedvezményekből" - tette hozzá a FAZ szerzője.

Úgy vélte, "a két régi szövetséges" konfliktusa "nem a semmiből került elő", már a tavalyi parlamenti választás után voltak "jelei Orbán és Simicska kapcsolata lehűlésének". A kormányalakításkor Simicska "bizalmasait mellőzték", aminek következtében a vállalkozó "elveszítette befolyását az infrastruktúráért (és így a tervbe vett nagy építkezésekért) felelős fejlesztési minisztériumra", az elsősorban az RTL Klub "ellen irányuló", de Simicska cégeinek is terhet okozó reklámadó bevezetése után pedig médiumai "először bírálták a Fidesz-kormányt, amelynek tevékenységét addig jóindulattal követték", míg a Fidesz soraiból az utóbbi hónapokban újra és újra aggodalmak fogalmazódtak meg azzal kapcsolatban, hogy az oligarchák veszélyeztethetik a demokráciát - írta Reinhard Veser.

Libération: testvérháború tört ki
február. 9. hétfő 12:04

A magyar médiapropaganda Orbán Viktor ellen fordul címmel közölt beszámolót a Libération. A francia baloldali újság szerint "testvérháború" tört ki, miután Simicska Lajos, az "egyik legjelentősebb magyar oligarcha látványosan szakított régi barátjával, Orbán Viktor populista jobboldali miniszterelnökkel". A szikrát a reklámadó jelentette. A tudósító, Florence La Bruyere szerint Simicska "egy hatalmas birodalom élén áll, amelyet az évek során Orbán Viktorral épített fel: ezek a magánkézben lévő, talpnyaló médiumok biztosítják a kormánynak, amely a közmédiát is ellenőrzés alatt tartja, a tájékoztatás kvázi-monopóliumát". Orbán azonban a Libération szerint "meg akarta nyirbálni túl befolyásosnak tartott szövetségese szárnyait, az új adóval a Simicska-tröszt ugyanis ötször annyit fog fizetni, mint korábban". Ezenkívül az állami hirdetések megszűnésével a bevételei is csökkennek. A mai Magyarországot a tudósító szavai szerint "a Simicska-Orbán páros csinálta meg". Emlékeztetett arra, hogy Simicska egykor a Fidesz pénztárnoka volt, s ő "alapozta meg a Fidesz gazdasági birodalmát".

Együtt: bárki győz, a polgárok veszíteni fognak
február. 9. hétfő 10:41

Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő szerint a fideszes érdekcsoportok háborújában akárki kerül ki győztesen, a magyar polgárok veszíteni fognak. "A fejlemények tükrében beigazolódni látszik azon félelmünk, hogy a Habony Művek vezetésével a Fidesz egy új kormánypárti médiabirodalom kidolgozásán fáradozik, melynek előkészítését hónapok óta tapasztaljuk"- közölte az Együtt politikusa.

Szabó szerint a fejlemények "egyértelműen arra utalnak, hogy az Orbán Viktor irányába végletesen elkötelezett és elfogult egykori Simicska-katonák számára készítik elő a pozíciókat" az állami médiánál. A politikus hozzáteszi: "a közmédia feladata a kiegyensúlyozott és elfogulatlan tájékoztatás, nem pedig a fideszes oligarchák háborújában „megsérült” tábornokok rehabilitációs intézete". Felszólítják ezért "a Kormányt, valamint a vele tisztázatlan viszonyt ápoló Habony Árpádot, hogy fejezzék be a közmédia megszállását, valamint a közpénzek fideszes becsatornázásán fáradozó Simicska Lajossal fennálló nézeteltérésüket lehetőleg további közpénzek lenyúlása nélkül, valamint a békés állampolgárok vegzálása nélkül rendezzék le"- áll a közleményben.

G. Fodor: Lajos lebukott
február. 9. hétfő 9:54

Emlékszünk, a reklámadó bevezetésekor Simicska tévéje, rádiója és lapjai egyoldalon álltak az RTL Klubbal. Öles betűkkel, egész oldalas hírdetésben tiltakoztak a reklámadó bevezetése ellen. Most, mikor a kormány és az RTL Klub került egy platformra, kiderült, hogy Simicska már nem tud az RTL mellé állni. Több, mint elgondolkodtató. Lehet, hogy megvan a válasz arra, hogy vajon ki állhatott az elmúlt hetek, hónapok ügyei és a kormánypolitikusokkal szembeni támadások mögött. Lajos lebukott- írja blogján G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója.

Lakner: Simicskának nehéz úgy kitálalni, hogy az magát ne érintse
február. 9. hétfő 9:09

Lakner Zoltán arról beszélt az ATV Szabad szemmel című műsorában, hogy a Simicska érdekeltségébe tartozó médiumok meg fognak maradni, a médiabirodalom irányultsága pedig nem változik meg. A szakértő elmondta: nehezen megoldható politikai feladat lenne úgy áthangolni, hogy a kormányt támogató, mégis kritikus médiumok jöjjenek létre. Nem hiszem, hogy a pénteki hangnem lesz a meghatározója az Orbán-Simicska párbeszédnek – tette hozzá Lakner.

Ha Orbán úgy dönt, ebből a birodalomból semmi sem marad – fogalmazott Vásárhelyi Mária. El fogja veszíteni a forrásait és a közönségét, akik Orbánra kíváncsiak és nem Simicskára– tette hozzá. A Simicska-média vezetői Orbán zsoldjába szegődtek át, átigazoltak az állami médiához, ahol janicsárképzés folyik – fogalmazott a szociológus. Gerényi Gábor szerint meg tud maradni és működtethető marad a médiabirodalom. A szakértő elmondta: elég fontos ütőkártyái vannak Simicskának ahhoz, hogy akár egy másik párthoz csatlakozzon, vagy saját formációban gondolkozzon.

Lakner Zoltán szerint ugyanakkor nem olyan könnyű belépni egy már létező párt mögé. Én azt hiszem, hogy Simicskának nehéz lenne úgy kitálalnia a Fideszről, hogy őt magát ne érintse – fogalmazott a politológus. Vásárhelyi Mária elmondta: egy másik menekülési útvonalat lát: „ez a szélsőjobboldal, amitől eddig sem állt távon az ő médiája és ahol még van egy piaci űr”.

Vásárhelyi: a háttérben épül az új média
február. 9. hétfő 9:08

Vásárhelyi Mária szociológus a Szabad szemmelben arról beszélt, hogy nem médiaháborúnak, hanem egy egyszerű hatalmi harcnak gondolja, ami Orbán és Simicska között zajlik, aminek a média a katalizátora. A szakértő szerint „Simicska nem annyira okos, mint gondoljuk” és teljesen logikus, ami történik. Elmondta: a Fidesz médiabirodalma rendkívül alacsony hatékonysággal működő média volt, amit semmi értelme nincs már fenntartani. Ahogy erre többször céloztak is, az állami média jobban megfelel ennek a célnak. Biztos vagyok benne, hogy a háttérben épül az új média, én elsősorban az internetre gondolok- magyarázta Vásárhelyi.

Gerényi Gábor, a Mandiner alapítója ezzel nem értett egyet. „Nem gondolom, hogy alacsony hatékonyságú lenne a Simicska-média” - fogalmazott. Arról, hogy miként működött a Simicska-média, a szakértő azt mondta: bár az újságíróknak a politikai eszközként való felhasználása egyértelműen látszott, nem rossz minőségű emberekkel töltötték meg a médiafelületeket. A jobboldali közösség teljesen egyben van 2002 óta és fegyelmezetten szavaz a Fideszre- magyarázta Gerényi. 

Der Standard: Piszkos titkok
február. 9. hétfő 8:40

Hogy vége a hosszú barátságnak Simicska Lajossal, az politikailag is szorult helyzetbe hozhatja Orbán Viktort – írja az osztrák lap. Az egész ügyet hat főszerkesztő és helyetteseik lemondása robbantotta ki, lépésük pokolgéphez hasonló hatást váltott ki. Olyan orgánumokat vezettek ugyanis, amelyek egyfelől a nemzeti-populista Orbán Viktort szolgálták, másfelől Simicska tulajdonát alkották. Az oligarcha most nyilvánvalóan utasítást adott, hogy médiája ezentúl ne kímélje a miniszterelnököt. A médiafőnökök átálltak Orbánhoz, emiatt Simicska magán kívül volt a dühtől. Annakidején a két rivális építette fel a Fideszt. Orbán hozta a karizmát, a hatalmi ösztönt és a populizmust, Simicska az üzleti érzéket és a törekvést, hogy akár kétes módszerekkel is, de nagy pénzeket hajtson fel. A gigászok harca rajzolódik ki – egyenlőtlen feltételekkel. Orbán ellenőrzi az állam hatalmi eszközeit: a rendőrséget, az ügyészséget és a pénzügyi hatóságokat. A másik fél viszont alighanem Orbán sok piszkos titkáról tud.