Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-02-04 13:18:00

Fidesz: a baloldal tud azonosulni Kész Zoltán kijelentéseivel?

A Fidesz elvárja a baloldaltól: tegye világossá álláspontját Kész Zoltánnak, a baloldali pártok veszprémi jelöltjének az általános választójogról, a segélyezésről, valamint az oktatás és az egészségügy fizetőssé tételéről tett kijelentéseiről - mondta a párt parlamenti frakciójának szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Tuzson Bence - utalva a Magyar Nemzetben megjelentekre - úgy fogalmazott: a baloldali pártok megint lebuktak, mert egy olyan jelöltet támogattak "szép szavakba burkolva", akinek a nyilatkozatai és elvei vállalhatatlanok mindenki számára.

A kormánypárti politikus elmondta: Kész Zoltán egy blogbejegyzésben azt írta: "radikális is vagyok, mert nem hiszek a segélyezésben, sőt az esélyegyenlőségben sem".

Kitért Kész Zoltán azon kijelentésére is, miszerint nem hisz az általános választójogban, "mert amíg a nem adózó szavazata egyezik az adózóéval, addig csak a demagógia és a populizmus uralja a politikai kultúrát, vagy kulturálatlanságot".

Tuzson Bence felidézte azt is, hogy egy 2013-as várpalotai konferencián Kész Zoltán arról beszélt: a mai magyar fiatalok szeretnének marha nagy fizetést kapni, és közben nagyon keveset dolgozni érte. Hozzátette: Kész Zoltán szerint az alap- és középfokú oktatás, valamint az egészségügy nem állami feladat.

A baloldalnak meg kell nyilvánulnia, el kell mondania saját álláspontját, hogy tudnak-e azonosulni a Kész Zoltán által kifejtettekkel - közölte Tuzson Bence.

Valóban úgy gondolják, hogy az általános választójog rossz dolog, hogy a veszprémi emberek vagy választhatnak, vagy nem, úgy gondolják, hogy az egészségügyet és az oktatást fizetőssé kell tenni, ahogy korábban megpróbálták? Tényleg nem hisznek az esélyegyenlőség kérdésében, és azt gondolják, a magyar fiatalok lusták és nem szeretnek dolgozni? - sorolta kérdéseit.

Tuzson Bence közölte: annak nincs helye a közéletben, aki alapvető demokratikus értékekben nem hisz, így a segélyezésben és a szolidaritás elvében.

Nincs helye a közéletben annak, aki nem hisz a magyar fiatalokban, hanem azt gondolja, a magyar emberek lusták, és érdemes kizsákmányolni őket - jelentette ki.

MTI

További belföldi híreink