Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-01-31 17:34:00

Gyurcsány a baloldalba és a jobboldalba is rúgott

Egy fővárosi szállodában tartotta tizenegyedik évértékelő beszédét Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke. Ahogy az várható volt, az Orbán-kormányt ostorozta.

Gyurcsány a baloldalba és a jobboldalba is rúgott
MTI fotó.

A DK elnöke szerint 2014-ben a remény és a reménytelenség között bukdácsolt az ország, hiszen sokan reménykedtek abban, hogy a választók elküldik az Orbán-kormányt, de ez végül nem sikerült.

Gyurcsány kiemelte, lehet arról beszélni, hogy az ország jobban teljesít, de a tények azt mutatják, sokan kerültek mélyszegénységbe. Úgy látja, többek között ezért is mennek el fiataljaink az országból. Öt kivándorlóból legalább egy fiatal – hangsúlyozta a volt miniszterelnök. A DK elnöke szerint nem a szegények száma, hanem a kormány józan ítélőképessége csökkent.

Sokak szeretnek párhuzamot vonni Orbán és Gyurcsány között – mondta el a politikus. Szerinte ez nem pontos. A sajtó szabadabb volt, könnyebb volt az élet mind a Medgyessy-, mind a Gyurcsány-kormány alatt.

Embertelen kormányunk van, ami nem egyszerűen nem keresztény, hanem nem is tisztességes. Szégyellem magamat a helyükben – üzente a volt miniszterelnök. Ez a kormány egyszerre fenyegeti a szegényeket és a vállalkozásokat – tette hozzá.

Lopnak, csalnak és hazudnak. Nem a közjót szolgálják, hanem magukat.

Ezt követően Gyurcsány Szijjártót, Lázárt, Rogánt, Kósa Lajost és a „keresztapát”, Orbán Viktort nevezte meg, mint felelőst a kialakult helyzetért.

A DK elnöke a vagyonára is kitért. Az egyik legjobban kereső politikusnak nevezte magát, de hozzátette, el tud számolni a keresetével, mert azt tisztességesen kereste. Ezzel együtt mértéktartó életet él. „Nem urizálunk” – zárta gondolatmenetét Gyurcsány.

A politikus szerint hiba volt Pásztor Albert miskolci polgármester-jelölt támogatása. Ezért személyesen vállalja a felelősséget. De tanulni kell a hibákból: majd a veszprémi és a tapolcai időközi választásra hívta fel a figyelmet. Nem önző emberekre, hanem államférfiakra van szükség, akik hajlandóak együttműködni.

Majd röviden a baloldal helyzetére is kitért: aki a baloldal egyetlen hiteles képviselőjének állítja be magát, az nem különbözik Orbántól – tette hozzá. A baloldal szerinte színes, Magyarország színes és ennek örülni kell.

Szerinte hiba az az ellenzéki követelés, hogy a demokratikus pártok vonuljanak ki a parlamentből, ne asszisztáljanak az Orbán rezsimhez. Ha lemondana, hogyan kérhetné a választóktól, hogy szavazzák meg újra? „Nem lehet bemenni, kimenni, megint bemenni, megint kijönni”. Azért képviselő, hogy hallja a szavazók hangját. Ez sokkal több mint ott ülni – tette hozzá a politikus.

Az idő eldönti, kinek van igaza, szerintem nekünk. Magyarországért, a köztársaságért – zárta évértékelőjét Gyurcsány.

Fidesz szerint minden rendben

A nagyobbik kormánypárt szerint "ha Gyurcsányon múlik, Görögország sorsára jutottunk volna; megduplázta a munkanélküliséget, az államadósságot, a magyar családokat sorozatos megszorításokba és devizahitelekbe taszította".

A kormánypárti képviselőcsoport MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: mára az uniós államok közül hazánk teljesít a legjobban a munkanélküliségi küzdelemben és Európa élén járunk a gazdasági növekedésben. Megszabadultunk az IMF-től és a túlzottdeficit-eljárástól - tették hozzá.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a magyar családok megélhetését családi adórendszerrel, rezsicsökkentéssel és béremelésekkel segítik. Visszaadják a családi adókedvezményt, "amit Gyurcsány Ferencék szüntettek meg", idén is emelkedik a pedagógusok fizetése, béremelés indul a rendvédelmi dolgozóknál, a katonáknál, és megemelik a háziorvosok támogatását. A magyar vállalkozások versenyképessége érdekében felére csökkentették a társasági adót, munkahelyteremtésüket adókedvezményekkel segítik, és idén elindítják az eddigi legnagyobb gazdaságfejlesztési programot - emlékeztetett közleményében a Fidesz-frakció sajtóirodája.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink