Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2015-01-23 13:01:00

Matolcsy: csak Magyarország úszott ki a partra

Van magyar modell és sikeresen működik, ezt ma már szinte mindenki elismeri - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénteken Székesfehérváron, a IV. Kárpát-medencei Gazdasági Fórumon.

Matolcsy György kiemelte: az Európai Unióban, a globális térben és a "magyar modellel hadilábon álló" szaksajtóban is dicsérik a magyar modellt, amelynek legutóbbi helyes döntése a devizahitelek forintosítása volt. "A devizahitelezés léket kapott hajójában többen voltunk, de csak Magyarország úszott ki a partra" - fogalmazott.
   
Úgy vélte, a sikerhez a magyar modell két elemére volt szükség: egyrészt az új politikai modellre, amelynek lényege az a felismerés, hogy a pénzpiac nem mindenható és hajlamos a válságokra. A válsághelyzetek kezeléséhez pedig erős államra van szükség, amely képes okosan kezelni a helyzeteket és megvan hozzá az eszköztára.
   
Elmondta: a magyar modell másik eleme az új gazdaságpolitika útnak indítása volt, amely a korábban elfogadottnak tartott két láb - makrogazdasági egyensúly és növekedés - mellett nagy figyelmet fordított egy harmadikra, a foglalkoztatásra. Az elmúlt két évtizedben a két láb közül hol az egyik, hol a másik szorult kezelésre, de a használt módszerek mindig a foglalkoztatás feláldozásával jártak - tette hozzá.

MTI

További belföldi híreink