Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-12-18 08:44:00

Marek: Magyarországon nincs semminek következménye

Az a fejlemény az ajánlóívekkel kapcsolatos feljelentésről, hogy nincs fejlemény – ezt Marek Bertram mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A „Nincs hova hátrálnunk” elnevezésű tüntetés szónoka szerint ezt a feljelentést nem is kezelték választási csalásként, nem veszik számításba, hogy ennek súlya volt a választások kimenetele szempontjából. Az egyetemi hallgató kijelentette: gondolom, majd 2017-ben történik valami, de ez édes kevés, erre nincs idő.

Elegem van abból, hogy ebben az országban nincs semminek következménye – fogalmazott. Hozzátette: a kis pártok jelenléte sokat nyomott a latba abból a szempontból, hogy a Fidesz megtarthassa a kétharmadát. Marek Bertram példaként említette a Magyar Cselekvők Pártját, amelyben szerinte a választások előtt tömegesen léptek vissza az egyéni jelöltek.

Az egyetemi hallgató hangsúlyozta: ez abból a szempontból volt aggályos, hogy az egyéni jelöltek is kaptak egy millió forintot az államtól, ez azonban a visszalépés után visszakerült a párthoz, ami azt csinált vele, amit akart. Hozzátette: ezeket a pénzeket sosem tudják majd behajtani ezeken a pártokon.

Marek Bertram az ellenzékről is beszélt. Szerinte a jelenlegi helyzetben nem hivatkozhat semmire az ellenzék, egyszerűen nem vehetnek részt egy diktatúra működtetésében. Az egyetemi hallgató kijelentette: a legjobb megoldás az lenne, ha kivonulnának a parlamentből. Azt, hogy ez után hogyan folytatják a politizálást, azt nem tudom, de alternatív ellenzékként is lehet politizálni – magyarázta.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink